A tik jelenség hátterében az izmok akaratlan, automatikus tevékenysége áll, amit két csoportba sorolnak a diagnózison belül. – Dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus alapítványigazgató (Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia) írását az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk előfizetői végig elolvashatják az augusztusi számban, ahol részletesebben ír a Tourette-szindrómáról is (a populáció körülbelül 1 százaléka (főleg fiúk) Tourette-szindrómában (TS) szenved).
Eszerint léteznek
- motoros, vagyis mozgásos
- és vokális, vagyis hangadásos tikek.
Ennél a felosztásnál sokkal izgalmasabb kérdés, hogy a tik vajon egyszerű vagy komplex. Egyszerű tikekkel biztos, hogy mindenki találkozott már, amikor visszatérő szipogást hallott, vagy az átlagosnál sűrűbb pislogást látott valakinél. Ezzel ellentétben a komplex tikek sokszor szándékos cselekvésnek tűnhetnek, viszont fontos tudni, hogy nem azok. Ebben az esetben a mozgás hosszabb, elnyújtottabb és összetettebb lehet.
A motoros tikek tehát akaratlanul fellépő, nehezen befolyásolható mozgások, melyek leggyakrabban az arcon és a fejen mutatkoznak, de gyakran érintik a vállak, karok izmait is, továbbá a törzsön és a lábakban is jelentkezhetnek. Egyszerű motoros tik például a már említett pislogás, vállemelés, komplexnek tekinthető például az érintgetés, ugrálás. Komplex tik lehet még a szagolgatás, kopropraxia (akaratlan illetlen mozdulatok), vagyis tulajdonképpen bármilyen mozgás, ami hosszabb ideig áll fenn, és több izomcsoportot mozgósít.
A vokális tikek alatt hangok vagy zajok önkéntelen kibocsátását, mint például a szipogás, vagy szavak, esetleg mondatok önkéntelen kimondását, ismételgetését (komplex) értjük. Tipikus vokális tik lehet ugyanakkor az akaratlan, visszatérő, megfázás hiányában is fennálló köhögés, sipítás, torokköszörülés, dörmögés, hangos be- és kilégzés, lihegés, kacarászás, esetleg ugató vagy nyivákoló hangok, illetve hangos visítás. A komplex vokális tikek közé tartozik még az úgynevezett koprolalia (obszcén szavak önkéntelen kimondása), mely a TS -val diagnosztizált felnőttek körülbelül 40 százalékánál van jelen.[1]
Gyermekkorban ez a szám jóval alacsonyabb, így problémát általában nem is okoz. Fontos megjegyezni, hogy a koprolália és kopropraxia jelenléte a közhiedelemmel és a média által sugallt üzenettel ellentétben nem kritériuma a TS diagnózisának.
A tikek nagymértékben akaratlanok, ami azt jelenti, hogy az érintett gyermek nem, vagy csak nehezen tud felhagyni velük. Ugyanakkor a legtöbb tiket bizonyos mértékű akaratlagos irányítás alá lehet vetni, vagyis átmenetileg vissza lehet tartani. Az viszont, hogy ezt milyen mértékben képesek megtenni, vagy ezt milyen környezeti vagy belső tényezők befolyásolják, nagymértékben egyénenként változik. Vannak gyerekek, akiknek az óvodai anyák napi szereplés alatt erősödnek fel jelentősen a tikjei, és vannak gyerekek, akiknél az ellenkező történik: a színpadi szereplés közben nem jelentkeznek a tünetek. A gyakorló klinikusok tisztában vannak az úgynevezett fehér köpenyes helyzettel, amikor a vizsgálat alatt az egyébként gyakori tikekből semmi nem látszik. Tipikus az is, hogy a gyermek az iskolában automatikusan visszatartja a tikeket, de amikor kilép az iskola kapuján vagy hazaér, „tik-roham” tör rá, ami a tünetek jelentős felerősödésével jár. Ez nem jelenti azt, hogy azért tikel többet otthon a gyermek, mert az otthoni hangulat rossz lenne vagy feszült, egyszerűen arról van szó, hogy a biztonságos környezetben elengedi magát.
A visszatartás képessége teljesen egyéni és szituációfüggő. Fontos tisztázni, hogy ne vonjunk le olyan következtetéseket, hogy az érintettek akarattal tikelnek (például bosszantás vagy figyelemfelhívás céljából), egyszerűen arról van szó, hogy egy bizonyos környezeti faktor (pl. az új helyzetekre adott stressz-reakció) a tikekre átmenetileg hatást gyakorol.
A TS egyik legfontosabb jellemzője, hogy a tikek forma, intenzitás, gyakoriság tekintetében nagy változatosságot és hullámzó lefolyást mutatnak.
A legtöbben (leginkább a serdülők és a felnőttek) arról számolnak be, hogy a tikek jelentkezését egyfajta „előérzet”, szenzoros érzés előzi meg. Ezt a szakirodalomban premonitoros késztetésnek nevezik, ami tulajdonképpen arra készteti az egyént, hogy tikeljen. A tikelés után átmeneti megkönnyebbülés következik be, viszont ezzel megerősödik a tik is, mint a megkönnyebbülést okozó magatartás. Ezek a szenzoros jelenségek az esetek nagy részében (90 százalék) jelen vannak, de sokszor csak 10 éves kor felett ismerik fel őket, illetve nem hozzák összefüggésbe a tikkel.[2] A páciensek beszámolói alapján tudjuk, hogy a szenzoros jelenségek egyébként sokkal zavaróbbak az egyén számára, mint maguk a tikek.
Dr. Tárnok Zsanett írását az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk előfizetői végig elolvashatják az augusztusi számban. Fizessen elő, és ne maradjon le a hasonlóan izgalmas témákról:
[1] [2] Leckman J. F. – Bloch M. H. – Sukhodolsky D. G. et al.: Phenomenology of tis and sensory urges Te self under seige. In: Martino D., Leckman J. F. eds. Tourette Syndrome. Oxford: Oxford University Press, 2013: 3–25.
Kiemelt kép: Technology photo created by freepik – www.freepik.com
