Szervezetfejlesztő tanácsadóként és vezetőfejlesztő szakemberként gyakran találkozunk olyan szervezetekkel, illetve vezetőkkel, akik a szakmai kiválóságuk, elhivatottságuk, tehetségük, és valami jól érzékelhető, de nehezen körülírható plusz alapján megkapják a bizalmat és a feladatot, de csak bizonyos idő elteltével – vagy egyáltalán nem – kapnak hozzá vezetőfejlesztést.

Sokan enélkül is eredményesek és megélnek vezetői sikereket, de abban, hogy a vezető és csapata hosszabb távon mind csapatszinten, mind egyénileg a legjobb teljesítményre és együttműködésre legyen képes, a széles és tudatosan alkalmazott vezetői eszköztár segíthet. Vezetőnek lenni kihívás és felelősség, főnökből vezetővé válni pedig egy tanulási folyamat, soha véget nem érő önismereti fejlődés, melynek kulcsa a tudatosság.

Ebben a kiadványban arra törekedtünk, hogy összegyűjtsük azokat az alapvető vezetői ismereteket és eszközöket, melyek a bennünket körülvevő, folyamatosan változó környezetben is segítenek megteremteni a biztonságot, és megadni csapatunknak a szükséges támogatást, fejlődési lehetőséget és motivációt.

A modern vezetéselmélet – túlzás nélkül mondhatjuk – a változások kezelésében, a változásmenedzsmentben való jártasságot tekinti az egyik legfontosabb vezetői alapkövetelménynek. Hiszen egy változási folyamatban, amikor átmenetileg bizonytalanná válik a jövő és még a következő lépés is csak homályosan látszik, biztos kezű kormányosra van szükség, aki tartja az irányt és a többieket is támogatja abban, hogy mihamarabb megtalálják saját útjukat a megváltozott helyzetben.

Ezért az első részt a változások kezelésének szenteljük: röviden bemutatjuk a körülöttünk lévő világ sajátosságait, és a változások természetét, rámutatunk, hogy e turbulens környezet milyen szervezeti és egyéni kihívásokat okoz, és milyen szervezeti és egyéni dimenziók segíthetnek ezek leküzdésében. Ezt követően kitérünk a szervezeti változások típusaira, és bemutatjuk a változásokra adott emberi reakciókat, és foglalkozunk ezek pszichológiai hátterével is. Hozunk két olyan alapmodellt, amelyek két külön aspektusból közelítik meg a változási folyamatok megértését és kezelését, majd részletesen bemutatjuk a legfontosabb változásmenedzsment-eszközöket, és írunk néhány olyan készségről, melyek vezetőként nélkülözhetetlenek a változások tudatos kezeléséhez.

A második részben azokat a korszerű vezetői ismereteket gyűjtöttünk össze, amelyek bármely vezetői helyzetben hasznosak, és a változások okozta egyéni és szervezeti bizonytalanságok kezelésében is sokat segíthetnek. Áttekintést adunk a sikeres csapatműködés dinamikáiról, feltételeiről és egymással összefüggő tényezőiről. Körbejárjuk az egyén és a motiváció összefüggéseit, és a vezető lehetőségeit arra, hogy elkötelezett, lelkesen dolgozó, terhelhető munkatársak legyenek a csapatában. Ennek kapcsán ismertetjük a különböző vezetési stílusokat, és ezek helyzetre szabott alkalmazásának szempontjait. Végezetül részletesen foglalkozunk a delegálás, mint motivációs és fejlesztő vezetői eszköz használatával.

Minden témát úgy dolgoztunk fel, hogy az elméleti háttér vagy a kiemelt konkrét modell ismertetéséhez hozzákapcsoltuk a gyakorlati alkalmazás konkrét lehetőségeit, a megvalósítás módját és lépéseit is, illetve ahol lehetett, tesztet is mellékeltünk, melyek kitöltésével és az eredmények értelmezésével még tudatosabbá válhat olvasóink vezetői működése.

Bár a fejezetek között van összefüggés, minden téma önmagában is jól értelmezhető, és mint egy kézikönyv, gyakorlatban alkalmazható, így a vezetőt aktuálisan foglakoztató témában vagy helyzetekben bármikor elővehető és fellapozható.

 

Az óvoda- és bölcsődevezetők számára készített könyvünk már előrendelhető az alábbi linkre kattintva: