Cikkünkben áttekintjük az óvodáskor és kisiskoláskor fejlődési feladatait, a közösséggé formálódáshoz szükséges képességek fejlődését, majd a kortárscsoportok alakulását ezekben az életkorokban. Végül bemutatunk egy játéktárat, ami életkori ajánlással olyan udvari és tantermi játékokat tartalmaz, amik hatékonyan támogatják a társas készségek fejlesztését, illetve a közösségépítés folyamatát. – Szokol Zsófia pedagógiai szakpszichológus, Szőnyi Lídia pedagógiai szakpszichológus, óvodapszichológus írásából közlünk részleteket.
Fejlődési feladatok, személyiségfejlődés óvodáskorban
A gyermek számára óvodáskorban kitágul a szociális tér. Az óvoda, mint másodlagos szocializációs közeg, módot teremt a szociális kapcsolatok bővítésére, és olyan társas helyzetekre ad lehetőséget, melyekkel az óvodások korábban még nem találkoztak. Az óvodáskorúak társas fejlődésekor két párhuzamos folyamat zajlik: egyrészt a gyermekek integrálódnak a közösségükbe, másrészt differenciálódik egyéniségük, alakul az identitásuk.
Erik Erikson pszichoszociális fejlődés-elméletében nyolcszakaszos fejlődési modellt írt le, melyben a fejlődést egy egész életen át tartó folyamatnak tekinti. Erikson szerint a személyiségünk alapvető összetevői velünk születettek, melyek a fejlődés során az intrapszichés tényezők és társas interakciók kölcsönhatásában nyerik el végső formájukat. A fejlődési modellben a szakaszok meghatározott sorrendben követik egymást, és a szakaszok között egy-egy pszichoszociális fejlődési krízis következik be.
Az Erikson-féle életkori krízis a fejlődés velejárója, és esélyt ad a magasabb szintre történő továbblépéshez. A krízis adaptív megoldásához a korábbitól eltérő konfliktusmegoldó stratégiákat kell használni, mert a személyiség már nem tud azokkal a pszichés mechanizmusokkal hatékonyan működni, melyek korábban eredményesek voltak. Az egészséges fejlődés, a krízis sikeres megoldása azzal jár, hogy az adott szinten megjelenő képességeket megfelelően alkalmazzuk, a sikertelen megoldás pedig különböző pszichés problémák alapja lehet. Az elmélet az emberre egész élete során úgy tekint, hogy képes a pozitív változásra, fejlődésre, folyamatosan újabb és újabb énerők kialakítására.
Az óvodás korú gyermekek fejlődését, illetve fejlődési feladatait Erikson elméletének harmadik szakasza mutatja be. Az óvodába lépő gyermekek azonban már túl vannak két szakaszon: a születéstől 18 hónapos korig tartó első időszakban sikeres esetben kialakul az anyai szeretetből áradó biztonságérzet, az ősbizalom, vagy ellenkező esetben a kisgyermek bizalmatlanságot él meg az őt körülvevő szociális környezettel szemben. Itt a krízishelyzetet tehát a bizalom kialakulása vagy ki nem alakulása alapozza meg, a személyiség a bizalom versus bizalmatlanság irányába alakul annak függvényében, hogy az anya (gondozó) képes-e adekvát válaszokat adni a csecsemő jelzéseire, kielégíteni szükségleteit, megfelelően gondoskodni róla. Ha a gyermekben kialakul a bizalom, akkor későbbi élete során többek között nyitottabb lesz a szociális helyzetekben, és meg tud bízni társaiban.
A második szakaszban, 18 hónapos kortól 3 éves korig a gyermekek életkori feladata, hogy az anyával való szimbiózisból differenciálódva a megélt ősbizalom érzésével saját én-élményüket kifejlesszék, megéljék az autonómia/függetlenség érzését, mely a fejlődési krízis sikeres megoldását jelzi. 2–3 éves kor között a gyermekek a saját testük feletti kontroll, az akaraterő és önszabályozás gyakorlásával érhetik el autonóm törekvéseiket, vagy ellenkező esetben a túl merev, kontrolláló szülői, gondozói hozzáállás esetén a szégyen és kétely érzése válik meghatározóvá a gyermek alapélményében. E negatív kimenetel azt eredményezi, hogy a függetlenség megélése helyett a gyermek kételkedik magában, és nem alakul ki a „képes vagyok rá érzése”.
3 évesen, a bizalom vagy bizalmatlanság, illetve az autonómia vagy szégyen érzésével érkeznek meg a gyermekek az óvodába, ahol egyrészt személyiségük, saját identitásuk tovább alakul, másrészt a fentebb is említett közösségi integrálódás, az új szocializációs közeg helyzeteihez való alkalmazkodás és a beilleszkedés folyamata is elkezdődik.
Az óvodáskor fejlődési feladata a kezdeményezőképesség kialakítása, vagyis az, hogy a gyerekek önállóan merjenek saját cselekvéseket indítani, melyek pozitív érzésekkel töltik el őket. Ebben az életkorban a gyerekek kíváncsiak, ingerkeresőek, sok-sok tapasztalatot szeretnének gyűjteni, saját maguk önálló kezdeményezésekkel próbálkoznak. A fejlődési krízis, a kezdeményezés vagy bűntudat kialakulása annak függvényében alakul, hogy a gyermek kezdeményezéseire hogyan reagál a környezete. Ha a szülő vagy az intézmény biztosítja a gyermeknek az önállóan végzett munka lehetőségét, és nem vár el a gyermek életkorának nem megfelelő viselkedést, akkor a saját teljesítményének örülni tudó, kreatív, kezdeményező óvodás fejlődik. Ellenkező esetben a túlkontrolláló, akadályozó felnőtt (vagy kortárs) viselkedés bűntudatot kelt a gyermekben, és az alkalmatlanság érzése alakul ki.
Óvodáskorban a gyermekek számára a felnőttek szerepe domináns, de megnő a jelentősége a társas kapcsolatoknak is, ezért a kortársak szintén szerepet játszanak a gyermekek kezdeményezőkészségének alakulásában. A pozitív hatások megerősítésében, illetve a negatív társas értékelések és akadályozások kompenzálásában hatalmas szerepük van az óvónőknek és gondozóknak, akik a gyermekek pozitív megerősítésével, bátorításával és sikerélmények biztosításával tehetnek az eredményes fejlődésért, illetve a közösség formálásával segíthetik a gyermeket. Célunk az óvodai közösség formálásához is több szempontból illeszkedő játéktárat kínálni, mely egyben az óvodások társas készségeit és személyiségét is pozitív irányba formálhatja.
A teljes cikket Az egészségfejlesztés nagykönyve című kiadványunk legújabb kiegészítő kötetében olvashatja:
Kiemelt kép: School photo created by freepik – www.freepik.com
