Család a népmesében – mutassa be a felnőttek világát a gyerekeknek meséken keresztül!

“A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.”

(Kádár Annamária)

A mesék nagyon fontosak a kisgyermekkori személyiségfejlődésében, hiszen olyan összetett, sokszínű és mélyreható műalkotások, amelyek segítenek megérteni a gyermekeknek az események közötti összefüggéseket, megtanítani a történetek értelmezését és megismerni az emberi kapcsolatok miértjeit. Az már teljesen mindegy, főleg a mai, rohamosan fejlődő világban, hogy a gyermek honnan jut hozzá a meséhez: akár a tv-ből, az internetről vagy egy mesekönyvből.

A meseelemzési technika tudatos alkalmazása elősegíti és értelmezhetővé teszi az élet nehézségeiben való eligazodást, miközben erővé emeli az ősi jelképrendszerű narratívát, így a gyerekek készséget szereznek a népi gondolkodás, a sajátos nyelvi alakzatok elsajátításában. Ezt a látásmódot az óvodában és akár már a bölcsődékben is alkalmazhatják az óvodapedagógusok és kisgyermeknevelők, de hasznos lehet bárkinek, aki a mesékkel, népmesékkel szeretne tanítani vagy szeretné megismertetni a gyermekekkel az őket körülvevő világ egy szeletét.

A Családi minta a mesében című elearning kurzus épp ezt hivatott segíteni. A képzésen résztvevők készség szintjén megismerik a népi szimbólumrendszert a kultúra változásának tükrében, alkalmazzák a mesék értékelésének szempontjait, megértik a mese és a mesemondás jelentőségét a nevelésben és az oktatásban. Az elearning tananyag feldolgozása során eddigi tapasztalataikat kibővítve megismerik a szociológiai meghatározásokat, az ezzel a párhuzamos szerves magyar kultúra értékeit és látásmódját, a magyar nyelvi logika jellemzőit, a népmese értelmezésének nyelvi antropológiai vonatkozásait, valamint a család mint közösség meghatározásait.

A kurzus a természetes műveltség világképét közvetíti. Szellemiségét az évezredek alatt felszínén ugyan folyamatosan módosult, de alapjaiban alig változó természetes és magyar ősi műveltség határozza meg. Az a világkép, amelynek az értékrendje a mai korra jellemzően is transzponálható.

Jelentkezzen a Családi minta a mesében elearning kurzusunkra, amelyet kényelmesen otthonról végezhet el. A tanulás ennél egyszerűbb már nem is lehetne:

  • Kattintson a “Kezdje el azonnal!” gombra!
  • Töltse ki adatait a regisztrációhoz!
  • Dőljön hátra és élvezze a bárhol, bármikor tanulás örömeit!

A képzésre az alábbi linkre kattintva tud jelentkezni:  JELENTKEZÉS!

Kiemelt kép: School photo created by freepik – www.freepik.com