“SEGÍTENI JÓ, SEGÍTENI MENŐ!”
KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ
ORSZÁGOS PÁLYÁZAT GYEREKEKNEK

A Virágozz és Prosperálj Alapítvány az idei évben is elindítja országos rajzpályázatát 3-18 éves gyerekek részére. 

A pályázatok témája mindig valamilyen pozitív érték fontosságára hívja fel a figyelmet. Az idei téma a “SEGÍTENI JÓ, SEGÍTENI MENŐ!”. A 2020-as év számos helyen megmutatta, hogy egy különleges élethelyzetben a társak és egymás segítése milyen fontossá, kiemelkedőbbé vált. A pályázat célja, hogy a gyerekek a témát feldolgozva elgondolkozzanak és alkalmazásba tegyék a segítség fontosságát, illetve hogy a fiataloknál is erősítsük vagy épp tovább erősítsük az összefogás, a segítség, a barátságosság és másokért való felelőlésségvállalás jelentőséget
 
Minden évben sok-sok gyermek, pedagógus és intézményvezető részvételével kerül megrendezésre a pályázat és 8. éve nagy sikernek örvend. A díjátadón pedig minden gyermek értékes ajándékot és oklevelet kap.

Egy korábbi díjátadó ilyen hangulatban telt:

A 2020-as díjátadó a rendkívüli helyzet miatt online valósult meg, de az ideit ismét személyes jelenléttel tervezik.

Ötletek a pályázatra:

A témát szabadon, nagyon sok féle nézőpontból is fel lehet dolgozni. A segítség számtalan helyen megmutatkozhat. Íme néhány téma inspirációul. A segítség szólhat:

  • rokonoknak: szülőknek, nagyszülőknek, testvéreknek
  • szomszédoknak,
  • iskolatársaknak, pedagógusoknak,
  • barátoknak,
  • közösségeknek,
  • lakókörnyezetnek stb.

Igazán széles körben és ötletesen feldolgozható téma, amivel nem csak a pályázaton szerzett elismeréssel, de a segítéssel elért sok-sok pozitív változással is büszkélkedhetnek a pályázók.

Milyen korosztálynak szól a pályázat?

A pályázatot kifejezetten 3-18 éves gyerekek részére hoztuk létre. Mivel teljesen más alkotás várható egy 3 és egy 18 éves gyerkőctől, így külön értékeljük az óvodások, a kisiskolások, felsősők, középiskolások/gimnazisták és a sajátos nevelési igényűek alkotását.

A nevezés fajtái:

Van lehetőség egyéni és csoportos pályázatra is. S hogy minden gyermek megtalálhassa a hozzá illő kifejezési módot, így kétféleképpen is részt lehet venni rajta:

  • Vagy rajzos techikával,
  • vagy cselekedettel tudja megmutatni, hogy miként tud barátságos lenni másokhoz.
RAJZ:

A “Segíteni jó, segíteni menő!” rajzpályázatra bármely technikával készített rajz, festmény, ragasztott kép, batikolás, montázs, vegyes technika, stb. beküldhető, ami megmutatja a segítség pozitív erejét.

CSELEKVÉS:

Ha inkább cselekvéssel szeretné megmutatni példa értékű viselkedését, akkor arra is van lehetőség. Természetesen tanári, nevelői, vagy szülői segítséget is igénybe lehet venni a kitalált feladat jellegétől függően.

Ebben az esetben fényképekkel vagy videóval megörökített, CD lemezre kiírt, vagy e-mailben elküldött pályázati anyagot várunk, amin bemutatásra kerül, hogy a gyermek, vagy gyermekek hogyan segítenek egymásnak, illetve másoknak.

FONTOS!

Ne egy korábbi rajzzal, vagy cselekedettel történjen a nevezés, hanem a pályázó találjon ki valami újat és most rajzolja le, vagy most lásson hozzá a véghezviteléhez!

KATEGÓRIÁK:

Mivel a gyermekek korosztályukból fakadóan különböző alkotásokat készítenek, így több kategóriát indítunk:

  • óvodai,
  • általános iskolai alsó,
  • általános iskolai felső,
  • középiskolai pályamunkákat.
ELISMERÉS, DÍJAZÁS:

Minden induló és a díjátadón személyesen megjelenő ünnepélyes keretek között oklevelet kap! Minden pályázó számára, akik a díjátadón nem tudnak résztvenni, e-mailben küldjük el oklevelét elektronikus, kinyomtatható formában.

Óvodai vagy iskolai csoportos pályázók esetén oklevelet készítünk az óvodának, iskolának is, melyet a fentiekhez hasonló módon juttatunk el.

“Legjobbak a jó között” díjak

A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkák alapján az első 500 pályázót az oklevélen felül külön ajándékkal, vagyis különdíjjal lepjük meg, elismerve őket, mint a legjobbak a jók között pályázók.

 

Regisztráljon IDE KATTINTVA!

 

Pályamunkák beküldése

Az elkészült pályamunkákat, regisztrálást követően, a következő elérhetőségekre várjuk

2021. április 30.-ig

Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány
1625 Budapest, Pf. 67.
palyazat@azutaboldogsaghoz.hu

A pályázat beküldése előtt az alábbi linken történő regisztráció szükséges.  A regisztráció nagyon fontos, mert ez alapján tudjuk azonosítani a pályamunkákat, az eredményeket jelezni és elhívni az ünnepélyes díjátadóra.

A pályamunka beküldésénél az alábbiak feltüntetése szükséges:

  1. Regisztrációnál kapott regisztrációs szám,
  2. Résztvevő gyermek vagy csoport, iskola, osztály neve,
  3. Pályázat, alkotás címe.
Eredményhirdetés

2021. május 17.
(E-mailt küldünk minden pályázónak.)

Ünnepélyes díjátadó

2021. június 05-én

Ha bármi kérdés merülne fel a pályázattal kapcsolatban, keresse fel az alapítványt a következő e-mail címen: palyazat@azutaboldogsaghoz.hu, vagy telefonon, a 06 70 7761917 számon.

Regisztráljon IDE KATTINTVA!

A pályázat további részletei itt olvashatók:
http://azutaboldogsaghoz.hu/gyerekpalyazat/

Az alapítvány Facebook oldalát itt találja: 
https://www.facebook.com/groups/gyerekekegyszebbjovoert/

 

Kiemelt kép: School photo created by karlyukav – www.freepik.com

Szakmai kiadványok óvodák számára: