Érzékenyítő foglalkozás a szentesi Kalandtáborban

A szentesi Dózsa-ház Közösségi Tér adott helyszínt annak a fogyatékosságügyi tanácsadók által tartott szemléletformáló rendezvénynek, amelyen a Kalandtábor alsó tagozatos résztvevői ismerkedtek meg játékos keretek között a különböző fogyatékosságokkal.

A júliusban tartott érzékenyítő foglalkozás elsődleges célja volt, hogy a gyerekek elfogadóbbá és segítőkészebbé váljanak a fogyatékos emberek irányába. Ezenfelül, hogy a hétköznapokban természetesebben forduljanak a fogyatékosságuk miatt támogatásra szoruló társaikhoz. Ennek elérése érdekében a Csongrád-Csanád megyei fogyatékosságügyi tanácsadók többféle játékkal készültek a fiatal résztvevőknek, amelyeknek köszönhetően könnyed, de mégis informatív módon beszéltek erről a fontos témáról. Ezt segítette továbbá, hogy az egyes érintett fogyatékossági területeket olyan hétköznapi életből vett példákkal mutatták be a MONTÁZS projekt szakemberei, amelyekkel a gyermekek is bármikor találkozhatnak, különösképpen az iskolában.

A foglalkozás során a gyerekek kipróbálták többek között, hogy milyen szavak és cselekvés nélkül, csupán a szem mozgásával kommunikálni egy adott szituációban. Emellett a beszédfogyatékos, látás- vagy mozgássérült emberek mindennapjaiba is belekóstolhattak a különböző játékok alkalmával. Az iskolások egyik kedvence a halandzsa mese volt, amikor is a tanácsadók történetébe behelyettesített szavakat kellett kitalálniuk.

Az alkalomnak mégis a legfontosabb része az volt, hogy a résztvevő fiatalok folyamatosan kérdezhettek a fogyatékosságügyi tanácsadóktól a különböző fogyatékosságokat illetően. A gyermekeknek több kérdésük is volt, amelyek tisztázásával jobban megértették, átérezték érintett társaik nehézségeit.

A gyerekek nagyon aktívak és fogékonyak voltak az egész nap folyamán. Örültek a program adta lehetőségnek, melynek köszönhetően a jövőben képesek lesznek természetesen kezelni azokat a társaikat, akik a fogyatékosság miatt segítségre szorulnak.

A MONTÁZS projekt keretében országszerte 22 helyszínen működnek Információs és Koordinációs Pontok (IKOP-ok), amelyek naprakész információkkal segítik a fogyatékos embereket és családjaikat. Az egyes helyszíneken fogyatékosságügyi tanácsadók állnak az érintettek rendelkezésére személyesen, telefonon és e-mailben is.

A MONTÁZS projekt képviselői Csongrád-Csanád megyében:

Az IKOP fogyatékosságügyi tanácsadói Szegeden és Szentesen állnak az érintettek rendelkezésére.

Szegeden a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Bölcsődéi és Gyermekjóléti Központjában, (6723 Szeged, Sás utca 2.).

  • Fogyatékosságügyi tanácsadó: Kovács-Surányi Gabriella
  • Telefonszám: +36 20 267-8754
  • E-mail cím: szeged@fszk.hu

Szentesen a Szentesi Családsegítő Központban (6600 Szentes, Ady Endre u. 10.).

  • Fogyatékosságügyi tanácsadó: Szabó Zsanett
  • Telefonszám: +36 20 381-4027
  • E-mail cím: szentes@fszk.hu