Szigethi Zsófia (okleveles gyógypedagógus autizmus spektrum pedagógiája, pszichopedagógia és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakokon) írása teljes terjedelmében az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk októberi kiegészítő kötetében olvasható.
Az ADHD elsődleges tünetei (hiperaktivitás, impulzivitás, figyelemzavar) mellett szinte minden esetben fellelhetőek társas nehézségek is az érintett gyerekeknél. Cikkünkben számba vesszük ezeket a nehézségeket, valamint összefüggésüket az elsődleges tünetekkel. A szociális készségek sérülése együtt járhat a negatívabb megítélésükkel a kortárs közösségükben. Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány, kutatás született arról, hogy az ADHD-s gyerekek társas elutasítottsága magas, kortársaik kevésbé fogadják el őket. Ez nem csak nehezebbé teszi mindennapi életüket, de a tanulmányi eredményeiket is hátrányosan befolyásolja. Milyen lehetőségei vannak a pedagógusnak a társas elfogadottság növelésére? Mit tehetünk, hogy ezeknek a gyerekeknek könnyebbé tegyük a beilleszkedést, és ezáltal az jóllétüket elősegítsük? Cikkünkben erre is igyekszünk megoldási lehetőségeket kínálni.
A pedagógusok lehetőségei a társas elfogadottság növelésére
A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat. A szocializáció során a kultúra különféle modellje, elvárása, erkölcsi és illemszabálya, szokása viselkedésünk részévé válni. A szocializáció során valósul meg a kulturális átörökítés folyamata. Bár e folyamatban döntő szerepe a gyermekkornak van, a tágabb értelemben vett szocializáció az egész életet átszövő folyamat.
A szocializáció elsődleges színtere a család, és tartalma az intim kapcsolati minták működése, a kommunikáció képességének kialakulása, az identitás meghatározása, az alapvető viselkedési szokások kialakulása. Itt élmények, személyes tapasztalatok alapján tanulunk: az ott jelen lévő személyek nem helyettesíthetők, és a világértelmezés alapjai e terepen teremtődnek meg.
A másodlagos szocializáció legfontosabb színhelye az óvoda–iskola, célja, hogy a tanulók elsajátítsák azokat az információkat, készségeket, értékeket, amelyeket a társadalom fontosnak tart. Ezeken a helyeken az embert elsősorban a tulajdonságai alapján értékelik, és az elvárásokat, a normákat egyre inkább elvonatkoztatják a konkrét személytől. Az egyénnek meg kell tanulnia együttműködni másokkal, megfelelnie külső elvárásoknak, kialakítania a viselkedés szabályait.
Már a kisgyermekkor végétől, de különösen az iskoláskorban egyre nagyobb szerephez jut a kortárscsoport. Az iskola az egyén számára különös szituációt hoz létre: éveken keresztül, nagyjából azonos rend szerint, napjának nagyobb részét vele azonos korú, helyzetű, tevékenységű emberek között tölti, velük kölcsönhatásban tanulva, formálódva. Ez az időszak a normák és értékek beépülésének időszaka.
Az iskolának – mint másodlagos szocializációs színtérnek – az utóbbi évtizedekben jelentősen kibővültek a funkciói. Ez a jelenség döntően a család szocializációs szerepének csökkenésével magyarázható. A család hagyományos nevelői funkciói megváltoztak: a szülők kevesebb időt tudnak együtt tölteni gyermekeikkel, megfigyelhetők a szülői emocionális nevelés hiányosságai. Bagdy Emőke és Telkes József szerint a korábbi, hagyományos funkció (a személyiségfejlődésben betöltött evolutív, személyiségfejlesztő funkció és az oktató, ismeretátadó funkció) mellett új, járulékos szerepek egészítik ki a pedagógusi funkciókat.
Ezek:
- a családi szocializáció mulasztásaiból származó reedukatív-korrekciós, vagy más néven terápiás funkció,
- zavarfelismerés, szűrés,
- familiáris, rekreációs funkció (családgondozó, családterapeuta),
- a gyermek személyiségfejlődési, illetve magatartási zavarainak helyrehozása (pszichoterapeutai funkció).
A pedagógusoknak a fentiek szellemében rengeteg új feladattal kell azonosulniuk, s felnőni ezekhez az összetett (pszichológiai-pszichiátriai-szociológiai-pedagógiai) és széles szakmai tudást igénylő szerepekhez. A közoktatási intézmények szocializációs folyamatban betöltött szerepének növekedéséből következik, hogy kiemelt jelentősége van a pedagógusok szocializációról, viselkedéstanulásról, viselkedészavarokról való speciális tudásának.
Különösen fontos a pedagógusok szerepe a szocializáció során abból a szempontból, hogy a gyermekek számára ő a modellként szolgáló szocializációs személy. Nagy a kontrolláló, szankcionáló hatalma, presztízse, így nagyon valószínű a viselkedésének utánzása.
A pedagógus viselkedését modellálják a gyerekek ADHD-s társukkal szemben is, így még nagyobb jelentősége van, hogy a pedagógus megfelelő empátiával, szakmailag helyesen közeledjen az ADHD-s gyermek felé.
A pedagógus értékelő megnyilvánulásai mintát nyújtanak a gyerekeknek arra vonatkozóan, hogy hogyan viszonyuljanak társaikhoz. Akit gyakran dicsér a pedagógus, azt a többiek is elismerik, szívesen barátkoznak vele, kedvezőbb pozíciót tud betölteni a csoportban, tehát a pedagógus viselkedése a csoport struktúrájának első számú alakítója.
A cikk tovább folytatódik az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk októberi kiegészítő kötetében.
Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés – UTOLSÓ DARABOK!
