Kiadónk egyik hiánypótló újdonsága, az Így előzd meg a tanulási zavarokat! című játékgyűjtemény. Az önálló kötetben napvilágot látott fejlesztő (és egyben remek szórakozást nyújtó) játékokat Bakné Egyed Katalin óvónő és gyógypedagógus gyűjtötte össze. Szerzőnkkel – aki a játékok segítségével óriási sikereket ért el az SNI-s és BTM-es gyerekek fejlesztésében – készített interjúnkat alább olvashatja.

 

 

– Miért érezte szükségét, hogy az óvodapedagógusi végzettsége mellé gyógypedagógusi képzettséget is szerezzen? 

Az óvodánk vezetője gondolta úgy, hogy jó lenne, ha elvégezném a gyógypedagógiai szakot, mivel egyre több gyermek fejlesztéséhez nem bizonyult elégnek az óvodapedagógusi tudás. Később már SNI vagy BTM státusszal is integráltunk gyermekeket. Én örömmel vállaltam ezt a feladatot. 

– Eredetileg is a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányt választotta?

Egy ponttal maradtam le az alkalmassági vizsgán a logopédia szakról, de egyáltalán nem bántam meg, mert a tanulásban akadályozottak pedagógia szakirány jobban érdekelt, úgy gondoltam, hogy az óvodában később nagyobb hasznát veszem. 

– Miért érezte a szükségét a prevenciós program, és ezen belül a játékgyűjtemény megírásának?

 Az óvodánkba nagyon sok hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermek jár, akik jelentős lemaradásokkal kerülnek hozzánk. Úgy gondoltam, hogy egy jól felépített program megkönnyítené a fejlesztő munka megtervezését és végrehajtását, hiszen ebben a munkában az aktuális állapotból kiindulva kell lépésenként haladni a cél felé. Ha óvoda, akkor játék, az óvodás gyermek a játékban fejlődik a legjobban, ehhez pedig olyan tudástárat igyekeztem felépíteni, ami megkönnyítheti az óvodapedagógusok munkáját. 

– Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) 2. helyezést ért el a programcsomagja. Ön mit gondol, miért az Ön dolgozatát emelték ki a bírálók?

Nagyon boldog voltam, már attól is, hogy bekerültem egy olyan rangos versenyre, mint az OTDK, az pedig, hogy helyezést is elértem hihetetlenül felemelő érzés volt. A bírálók kiemelték, hogy a programom a témában található módszerek sikeres továbbfejlesztése, illetve, hogy a munkám alapos, precíz. A játékgyűjtemény bírálatában pedig az szerepelt, hogy gyakorlatias, elméletileg is jól megalapozott, komplex munka. 

– Kinek ajánlja e gyűjteményt?

Óvodapedagógusok és gyógypedagógusok egyaránt haszonnal forgathatják az egyéni fejlesztésre való felkészülés során. 

– Megosztaná velünk a tapasztalatait a játékgyűjtemény használatával kapcsolatban?

Az én tervező és fejlesztő munkámat nagyon megkönnyítette, hiszen az adott területnek megfelelő játékok mellett szerepelnek azok a hasznos információk is, hogy mennyi idős kortól, hány gyermek számára ajánlott, illetve, milyen eszköz szükséges hozzá.

 – Milyen visszajelzéseket kapott?

Azok a kollégák, akik kipróbálták, szintén arról számoltak be, hogy könnyebb lett az egyéni fejlesztés tervezése számukra.

– Hogyan fogadják ezeket a játékokat a gyermekek?

Ha a pedagógus szereti az adott játékot, akkor a gyerek is szeretni fogja. Mi mindig játszani megyünk a fejlesztő szobába, és akik nem jöhetnek, sokszor kérik, „vigyél ki engem is játszani!” – a társaik lelkesen mesélik el, milyen jókat játsszunk. Persze a legalaposabb tervezés során is előfordul, hogy „mellényúl” az ember, ilyenkor tudni kell váltani, másik játékot előhúzni a Varázsdobozból, amire vevők a gyerekek. 

– Milyen jó tanácsot tud adni a pedagógusoknak, hogyan használják a gyűjteményt?

Minden gyerek más, mást szeretnek játszani is, tehát meg kell találni azokat a játékokat, amiket az adott gyermekek szívesen fogad. Fontos, hogy a gyermeknek sikerélménye legyen, tehát először olyan játékokat válasszunk, amik megfelelnek fejlettségi szintjüknek. Ügyeljünk arra, hogy kis erőfeszítéssel, de tudják teljesíteni a feladatot, mert ezeknek a gyermekeknek sok kudarcélménye lehet, ne növeljük ezek számát! 

– Vannak távolabbi szakmai tervei, vagy teljesen kitölti a mindennapjait a hivatása?

Nemrég kezdtem lovagolni, ami nagyon tetszik, és foglalkozom a gondolattal, hogy a lovasterapeuta-képzést is megpróbálom idővel. Jelenleg az óvodai és gyógypedagógusi munkámra koncentrálok. 

– Készül-e újabb gyűjteménnyel?

Idén kezdem a Gyógytestnevelés az óvodában, iskolában szakterületen a szakvizsgára felkészítő képzést. Lehetséges, hogy ezen a területen is készül majd egy gyűjtemény a saját munkám megkönnyítésére. 

– Ha egy mondatban kellene összefoglalni eddigi pályafutását, az hogyan hangzana?

Jó pap is holtig tanul, a jó pedagógusnak is folyamatosan fejlődnie kell a mindig újabb kihívások tükrében. 

– Esetleg egy jótanács a pályakezdőknek?

Ne hagyják, hogy elmúljon a lelkesedésük a nehézségek láttán. Ne kezeljék készként a kapott játékokat, programokat, hanem formálják a saját képükre, hogy szeressenek vele dolgozni, mert amiért a pedagógus lelkesedik, az érdekli a gyermekeket is.

 

A kiadvány megvásárolható itt:

Így előzd meg a tanulási zavarokat! – Óvodai játékgyűjtemény a kognitív készségek fejlesztéséhez