Kisgyermekkorban a mozgás az egyik legfontosabb és legtermészetesebb tényezője a kognitív, szociális és pszichés fejlődésnek egyaránt, valamint alapvető tevékenysége az óvodás korosztálynak. Mikor lehetne erre több és változatosabb lehetőséget teremteni, mint a tavaszi, nyári jó időben? Használjuk hát ki, éljünk a felkínálkozó lehetőségekkel! Ehhez is meríthetünk ötleteket és inspirációt néphagyományunkból.
A mozgás a külvilággal történő kapcsolattartásnak az egyik legfontosabb eszköze, általa olyan jelentős szervek, szervrendszerek fejlődnek, mint az ízületi, csont- és izomrendszer, valamint az idegrendszer. Az ideg- és mozgatórendszer fejlődése során kétirányú hatás érvényesül. A mozgáskészség fejlődésével újabb és bonyolultabb mozgások elsajátítása válik lehetővé, ezáltal javul a pszichés funkció, és a gondolkodás is optimálisan fejlődik.
A nyári időszak a legtöbb óvodában jóval kötetlenebb az év többi részéhez képest, többnyire jóval kevesebb gyerekkel, összevont csoportokban dolgoznak váltakozva a pedagógusok, ilyenkor nagyon nehéz – nem is érdemes – tervezett, célirányos fejlesztő tevékenységet végezni. A gyerekek is jobban vágynak a szabad levegőre és a mozgásra.
Hogy mégse csak „gyermekmegőrző” legyen nyáron az óvoda, hanem élményekkel töltsük meg a gyerekek napjait, forduljunk néphagyományunk felé, merítsünk ötleteket abból, hogyan töltötték az idejüket nyáron a régi falusi gyerekek!
Milyen támpontot adhat a néphagyomány nekünk, pedagógusoknak a nyári óvodaidő gazdagításához?
Megtanulhatjuk eleinktől, hogy a régi gyermekek milyen változatosan tudták eltölteni idejüket a szabadban, mindenféle költséges eszközök nélkül, pusztán a környezetükben megtalálható tárgyak, élőlények segítségével. Ezekben a tevékenységekben ösztönösen rengeteg fejlesztő hatás rejlik, emellett alakítják a gyerekek környezettudatos magatartását.
A szabadtéri, mozgásos népi játékok kiválóan beilleszthetők a nyári időszak kötetlenebb rendjébe, változatosságuk miatt szinte minden óvodai tevékenység megvalósulhat ezeken a játékokon keresztül az anyanyelvi, zenei, környezeti nevelés, de főként a mozgás, amire a tavaszi, nyári jó időben van talán a legnagyobb igényük a gyerekeknek ma is, éppúgy, mint a régi paraszti világban.
Gazda Klára Gyermekvilág Esztelneken című monográfiájában így ír erről: [az esztelneki kisgyermek] „Kora tavasztól késő őszig a szabadban tartózkodik: az udvaron, erdőszélen – hisz ez nem egy felszegi kertbe benyúlik –, a patakparton – nincs esztelneki ház, mely távol lenne tőle –, a kapu előtti füves térségen vagy az utcán, erdei kaszálón. Ismerkedik a természettel. Társaitól környezete élőlényeit és élettelen tárgyait megszólító vagy megszólaltató mondókákat, dalocskákat tanul el. Fantáziáját főként az állatok hangja és mozgása foglalkoztatja. A természet kész játékszerekkel, homokkal, sárral, fűvel, más növényekkel, bogarakkal is megajándékozza.”
Szépen egybecseng mindez az Óvodai nevelés alapprogramjával, melynek egyik fontos feladata az egészséges életmódra nevelés, azon belül jelentős szerepet kap a természetes mozgásigény kielégítése, illetve a rendszeres testmozgásra szoktatás.
Fontos tisztában lennünk azonban azzal, hogy míg a hagyományos közösségekben a gyerekek egymástól tanulták a játékokat, vagyis a kisebbek fokozatosan nevelkedtek bele a nagyobbak játékaiba, az óvodai nevelésben erre nyilván kevés lehetőség van, így a játékok átadásának feladatát az óvodapedagógusoknak kell átvenni. Az igazi eredmény és cél mégis az lenne, hogy a gyerekek a pedagógustól tanult játékokat önállóan is kezdeményezzék, felnőtt irányítás nélkül is játsszák a szabad játékidőben. Ebben az esetben biztosan elmondható, valóban sajátjukká vált az adott tevékenység, így a lehető legjobban érvényesülhetnek fejlesztő hatásai.
Az alábbiakban sorra vesszük, hogy néphagyományunk kincsestárából szemezgetve milyen lehetőségeket találunk a mindennapos, szabadtéri mozgás változatossá tételéhez.
A hagyományos népi játékok az óvodában
A hagyományos faluközösségekben már iskoláskor előtt is voltak a gyerekeknek életkorukhoz és képességeikhez mérten feladataik, mint például a libapásztorkodás, ez azonban többnyire szorosan összekapcsolódott a játékkal, szórakozással is.
Esztelneken „A leánykákat »mikor még éppen csak annyi eszük volt, hogy a ludakat tudták számolni«, már küldték libapásztorkodni. A térítés, itatás, őrzés gondjait leszámítva kiváló alkalom volt ez a játékra.”
A libapásztorkodás egyik közismert játéka a libásdi:
A libás játék felvidéki változatában kijelölünk egy gazdasszonyt meg egy rókát, a többiek a libák, akik a gazdasszonnyal szemben állnak, tőle kb. 10-15 m távolságra. A róka középtájt, oldalt húzódik meg. A játék úgy kezdődik, hogy a gazdasszony a párbeszédes énekkel hívja a libákat, az utolsó sor eléneklése után a libák a gazdasszonyhoz futnak, mire a róka előugrik, hogy valakit elkapjon közülük. Akit a róka megfog, az lesz az új róka, ő pedig az új gazdasszony.
Az ismertebb játékmód szerint egyre több lesz a róka, akik a játéktér két oldalán helyezkednek el, így addig tart a játék, míg a libák el nem fogynak, ekkor új szereplőket választunk.
Ezek a szabadtéri játékok a tavaszi-nyári időszakban kiválóan alkalmasak az óvodai udvari tevékenység színesítésére is. Érdemes arra törekedni, hogy a jó időben minél többet lehessenek a gyerekek a szabad levegőn, vagyis, hogy lehetőség szerint minél többféle tevékenység kerüljön át az udvarra.
A régi korok gyermekei – ahogy a fenti idézetek is tanúsítják – tavasztól őszig idejük nagy részét a szabadban töltötték, így természetes, hogy a legtöbb játékukat kint játszották, tehát például azok a jól ismert körjátékok is, amiket mi most az óvoda csoportszobájában vagy tornatermében játsszuk általában, eredetileg kinti játékok voltak, érdemes kipróbálni ezeket az udvaron is. Az énekes játékok mellett a mesehallgatás vagy akár a kézműveskedés is remekül megvalósíthatók a szabadban, így meghosszabbíthatjuk a kint töltött időt. Mindennek jelentős szerepe lehet az egészséges életmódra nevelésben, hiszen a szabadban, friss levegőn töltött idő során a természeti erők (levegő, víz, napfény) jó hatást gyakorolnak a gyerekek egészségére, például az anyagcserére vagy a vérképző szervekre. A hőmérséklet ingadozásai a szervezet edzettségét, alkalmazkodó- és ellenálló képességét fokozzák.
Az udvari játék mellett séta vagy kirándulás során is jól jöhet, ha van a tarsolyunkban néhány népi játék, amit alkalmas helyen (rét, park, játszótér) közösen tudunk játszani. A mozgásigény kielégítése mellett oldott közösségi élményt nyújtanak ezek a játékok.
Cikkezés (Hévízgyörk)
Fás területen játszható játék. A játékosok számánál eggyel kevesebb fát kijelölünk, minden gyerek kiválaszt egyet, ahhoz odaáll. Akinek nem jut fa, csősz lesz, középre áll, és elkiáltja magát:
– Hajdú bácsi, cikk!
Erre mindenkinek egy másik fához kell szaladni – a csősznek is –, akinek nem jut, az lesz az új csősz.
Ezek a játékok kiválóan alkalmasak az Óvodai nevelés alapprogramjában megfogalmazott céloknak. „Az óvodai testnevelésben, a közvetlen cél a természetes mozgáskészségek fejlesztése, melyet az alapvető mozgásformák és a mozgásos játékok rendszeres gyakorlásával, érhetünk el. Eközben szerteágazó mozgástapasztalatokat szerezhetnek a gyermek. Mindez segíti a gyermekek mozgásbiztonságát, és lehetőséget teremtenek a mozgásműveltség további fejlesztéséhez. Az óvodai testnevelés a sokoldalú mozgástapasztalatok biztosításával járul hozzá a kívánt cél eléréséhez.” (ÓNOAP)
További módszertani ötletekért, a jeles napokhoz tartozó játékokért és módszertani cikkekért rendelje meg saját Óvónők kincsestára példányát!
