A bemutatás mint módszer hatékonysága nem is hasonlítható össze azzal, amikor a gyerekek a matematikai problémát maguk oldják meg cselekvéseik, tapasztalásaik által.

A számfogalom kialakulása szorosan kapcsolódik az ugyanannyi relációfogalmához, hiszen ha minden macinak jutott szék, és egy szék sem maradt üresen, akkor ugyanannyi maci van, mint ahány szék, ezért később a macik halmazához is és a székek halmazához is ugyanaz a szám fog tartozni. Vagy ha ugyanolyan messzire jutottam, ugyanannyi karikába léptem a Bíbici Panna mondókára és az Apacuka mondókára is, akkor ugyanolyan hosszú a két mondóka.

Ezért fontos, hogy az ugyanannyiról nagyon sok konkrét tapasztalatot szerezzenek a gyerekek, mert így alapozzuk meg jól a számfogalmat.

A feladat az, hogy a gyerekek hozzanak létre konkrét „ugyanannyi mennyiségeket”. A mennyiségeket többféleképpen is megadhatjuk:

  • ahány szemed (orrod, ujjad) van
  • ahányat mutatok az ujjammal
  • ahány ábra van a kártyán (számkép)
  • ahányat tapsoltam (dobbantottam, bólintott a bábu)

A gyerekek létrehozhatnak mennyiségeket

mozgással: ugrás, guggolás, kar- és lábemelés,bólintás
hanggal: tapsolás, dobbantás, csettintés, koppantás
állathangutánzással: cincogás, nyávogás, ugatás,bégetés, brummogás
tevékenységgel: rakj ki annyit…, hozz ide annyit…, mutass az ujjaiddal annyit…,

Fontos, hogy a gyerekek minél több „érzékszervük” útján szerezzenek tapasztalatot a mennyiségekről (látás, hallás, tapintás,mozgás).

Adhatjuk a feladatot differenciáltan:

  • minden gyereknek a fejlettségének megfelelő mennyiséget kelljen
    létrehoznia, vagy
  • minden gyerek az általunk meghatározott mennyiséget hozza
    létre úgy, ahogyan szeretné.

Feladatul tűzhetjük ki azt is, hogy mindenki más-más módon, mozdulattal vagy állathanggal hozzon létre ugyanannyit.

Matematikai tartalmú fejlesztésén túl nagy értéke ennek a játéknak, hogy jó hangulatban, sokat nevetve „tanulnak” a gyerekek.

Pergő, ezért sok gyerek bemutathatja a saját megoldását. A sok új variáció keresése közben fejlődik a kreativitásuk, és tapasztalatot szerezhetnek arról is, hogy vannak olyan feladatok, amelyeknek több (végtelen sok) megoldása van. A játék segítségével gyors és pontos visszajelzést kapunk az egyes gyerekek fejlettségéről.

(Forrás: Óvónők kincsestára)

Hasonló ötletekért, módszertani cikkekért rendelje meg előfizetésünket!

Mindenben matematika – Matematikai felfedezések és játékötletek az óvodában

Óvónők kincsestára

Kiemelt kép: Education photo created by freepik – www.freepik.com