A Madarak és Fák Napja egy évente megrendezett esemény, amelynek célja a természetvédelem és az ökológiai tudatosság erősítése. 2024-ben május 10-re esik ez az ünnep. A nap főbb eseményei közé tartozik a madármegfigyelés, a természetjárás és az ökológiai nevelés. Ehhez kapcsolódóan az alábbiakban néhány vízhez kapcsolódó játékot mutatunk be.

Átkelés a folyón

Fejlesztési területek: figyelem, gyorsaság, térészlelés, helyzetfelismerés, mozgáskoordináció, észlelés
Ajánlott játékidő: 30-40 perc
Szükséges eszközök: 1 babzsák vagy labda
A játék játszható: 25 gyermekkel

A játék leírása
A gyermekek egymás mögött felállnak egy sorba. Az első előtt a földre keresztbe folyót rajzolunk, ami olyan széles, hogy a gyermekek át tudják ugrani. Az első játékos labdával a kezében átugrik a folyó túlsó oldalára, és azt onnét visszadobja az utána következőnek. Addig tart a játék, amíg mindenki át nem ugrott a túlsó oldalra. Aki már átugrotta folyót, az beáll a többi gyermek mögé.
Ha a gyermekek ezt a játékformát már jól tudják, akkor versenyt is rendezhetünk: két vagy három csapatot állítsunk fel egymás mellé egyenlő létszámmal, és mindegyik sor elé rajzoljuk fel a folyót. Amelyik csapat előbb lesz kész az átkeléssel, az győz.

 

Differenciálási lehetőség
A folyót nemcsak két párhuzamos vonallal rajzolhatjuk fel, hanem úgy is, hogy a két vonal egymástól távolodik, azaz a folyó egyre szélesedik. Ebben az esetben azok a gyerekek, akik nem tudnak még akkorát ugrani, könnyen veszik az akadályt a keskenyebb résznél, illetve a nagyobbak, ügyesebbek a szélesebb résznél próbálhatják ki magukat.

 

Gólyajárás

Fejlesztési területek: figyelem, mozgáskoordináció, ügyesség, testtudat
Ajánlott játékidő: 15-20 perc
Szükséges eszközök: 8-10 műanyag kugli
A játék játszható: 3–25 gyermekkel

 

A játék leírása
A földre rendezzünk egy sorba fabábukat (kuglikat) vagy hasonló tárgyakat, amelyeken jól át lehet lépni, nem törnek el. Olyan távolságra tegyük őket, hogy közöttük egy lépéssel lehessen továbbhaladni. Nagyon óvatosan lépkedjenek át sorban a gyermekek
a kuglikon, arra vigyázva, hogy ne dőljenek el. Magas lábtartással kell haladni, mint a gólya, oldalról kikerülni nem lehet. Megszámolhatjuk, melyik gyerek hány bábut döntött fel.

 

Horgászás

Fejlesztési területek: kézügyesség, esztétikai érzék
Ajánlott játékidő: 15-20 perc
Szükséges eszközök: hungarocell, szög, lavór/vödör, hurkapálca
A játék játszható: 25 gyermekkel

A játék leírása
Először készíttessük el a halacskákat! Hungarocellből vágjunk ki halformát, és erre erősítsünk U szeget, és kezdődhet a halászat! Horgászbottal (hurkapálcával) kell kifogni a kishalakat műanyag kádból vagy felfújható medencéből. Rendezhetünk ügyességi versenyt is: ki tud minél gyorsabban minél több halacskát átszákolni egyik akváriumból a másikba.

(Forrás: Óvónők kincsestára)

Az Óvónők kincsestára egy olyan folyamatosan bővülő módszertani gyűjtemény, ami az óvodai nevelés hétköznapjait teszi könnyebbé az óvodapedagógusok számára.

Óvónők kincsestára