Hogyan támogassuk az óvodásokat és kisiskolásokat gyermekpszichológus bevonásával?
Írásunkban körüljárjuk, miként támogathatjuk a gyermekek érzelmi fejlődését, hogyan kaphatunk információt róla. Kitérünk arra, hogy milyen esetekben érdemes gyermekpszichológushoz fordulni, megismerünk néhány jellegzetes helyzetet, amelyek felmerülésekor hasznos vagy éppen nélkülözhetetlen gyermekpszichológus támogatásának kérése, az ő bevonása.
Részlet Böddi Zsófia (pedagógiai szakpszichológus; egyetemi adjunktus – Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar; pszichológus – HOL A HELYEM Iskolapszichológiai Tanácsadó Központ) cikkéből, amely az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványunk kiegészítő kötetében jelenik meg.
Mikor forduljunk gyermekpszichológushoz? – néhány izgalmas példa
A következőkben a teljesség igénye nélkül végigveszünk olyan eseteket, problémákat, amelyekkel óvodában, illetve alsó tagozatos iskolások között találkozhatunk, és a gyermekeknek, ill. környezetüknek (szülők, közösség) pszichológiai megsegítésre van szükségük.
A gyermekek – mint ahogy a felnőttek – életében számos normatív, azaz a fejlődéssel, életúttal természetesen együtt járó krízis jelenik meg. Ezeket a felnőtt kíséri, támogatja. Tipikus esetben ezek az adott fejlődési szakasszal járó életfeladatok, némi viselkedésváltozás, egy-egy nehézség megélése mellett, de a maguk rendjén megoldódnak. Ám előfordulhat az is, hogy egy-egy ilyen feladat, kihívás „beragad”, nem oldódik meg, vagy elhatalmasodik. Ilyenkor érdemes pszichológushoz irányítani a családot.
Óvodáskorban, de még iskoláskorban is előforduló nehézségek közé tartoznak az elválási, leválási nehézségek, amelyek akár szeparációs szorongássá is eszkalálódhatnak. Szorongás, stressz megjelenése természetesen az intézménykezdés velejárója, sőt, akár hullámokban is vissza-visszatérhet, ám ha például azt látjuk, hogy az óvodás hónapok múlva is magas szorongásszinttel lép be az óvodába, az elválás után nem tud megnyugodni, vagy akár nem mer a csoportszobába belépni, fontos lehet a pszichés támogatás. Több esetben feltárulhat, hogy nemcsak a gyermek, hanem a szülő (pl. engedés terén érzett) szorongásával is dolgozni kell. Gyakran szükséges a szülőket annak megértésében támogatni, hogy saját – gyakran jó szándékú – viselkedésükkel hátráltatják a gyermek leválását, beszokását (pl. ilyen a végtelenre nyúló búcsúzkodás).
Tipikus szorongást okozó helyzetek
Szorongás máshoz is kapcsolódhat. Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek feszült, tartósan szorong az intézményben, szintén érdemes gyermekpszichológushoz irányítani a családot. Nézzünk néhány példát:
Egy négyéves kislány nagyon nem szeretett óvodába járni. Kiderült, hogy az alvás okozta a problémát, nem mert elaludni (feltehetőleg nem tudott a szorongás miatt annyira ellazulni, pl. folyamatosan mosdóba kellett mennie). A pszichológus megtanította légzéstechnikákra, relaxálni, illetve játékosan feldolgozták az óvoda „feszültségét”.
Egy ötéves kisfiú gyakori hasfájással küzdött. A szervi okokat kizárták. Az anamnézisből kiderült, hogy a hasfájás régebb óta jelen van, de immár „váratlan” helyzetekben is előtör. A pszichológiai foglalkozásokon kívül (ahol a hasfájás volt fókuszban) a szülőknek adott pl. nevelési, testvérek „kezelése” terén adott tanácsok is sokat segítettek, a tünetek drasztikusan csökkentek.
Tipikus óvodáskori nehézség a székletürítés, -visszatartás körüli problémák. Ha ez tartóssá válik, mindenképp érdemes gyermekpszichológus segítségét kérni, hogy nehogy a nehézség „rögzüljön”, vagy későbbi, fejlődésre ható problémává váljon.
Egy négyéves kisfiú nem hajlandó WC-be kakilni, csak pelenkába, és otthon. Emiatt visszatartja székletét, majd hazaérve szinte azonnal kéri a pelenkát, és belekakil. Az óvodában nem visel pelenkát, nem is kakil, ám amikor nagyon nem tudja tartani, bekakil… Ebben az esetben mindenképp hasznos pszichológus segítségét kérni, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben, illetve átsegíthessük a gyermeket ezen a gáton.
Figyeljünk a megváltozott viselkedésre!
Érdemes pszichológushoz fordulni akkor is, ha a gyermeknél dühkitöréseket tapasztalunk. A szakember javasolhatja a magatartászavar irányába történő kivizsgálást is. Ugyanakkor segíthet a harag, düh hátterének megkeresésében, dühkezelési technikák tanításában, szociális kompetencia fejlesztésében.
Egy 3. osztályos kisfiú szülei bonyolult helyzet miatt kérték gyermekpszichológus segítségét. A gyermek az osztályban perifériára került, sok „oda-vissza” bántás történt, a fiú a (vélt/valós) bántásra nagyon heves, veszélyes dühkitöréssel, fizikai bántással reagált. A pszichológus az osztályfőnökkel is konzultált, aki árnyalta a problémákat. Ennél a fiúnál kiviláglott, hogy a dühkezelési problémák mellett nagyfokú szorongás is állt a háttérben. Dühkezelési technikák tanulásával már elindult a kívánatos irányban, saját maga számára jól működő, szociálisan elfogadható feszültséglevezető technikák megtalálásával (pl. „nyomkodós” játékeszközök, relaxáció, kilépés a helyzetből stb.) sikerült lassú lépésekben elindulni egy elfogadhatóbb helyzet felé.
Az említett példa is jól mutatja, hogy a gyerekek agressziója, dühkitörései esetében sosem szabad elfelejteni, hogy nem csak impluzivitás, dühkezelési gondok, hanem szorongás is állhat a háttérben.
Az esetek bemutatása a kiadvány júniusi kiegészítő kötetében tovább folytatódik.
A cikk teljes tartalma:
- Bevezetés
- Óvodások és kisiskolások érzelemvilágának megismerése
- Mikor forduljunk pszichológushoz?
- Összefoglalás
Ne maradjon le a hasonló izgalmas témákról! Rendelje meg saját példányát az Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című kiadványból!
