Az integráltan nevelt értelmi fogyatékossággal élő gyermekek óvodai ellátása
A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése mára már alapvető lehetőség és elvárás, mindennapos gyakorlat az óvodákban. Jelen tanulmány azon sorozatunk negyedik része, melyben a sajátos nevelési igényű gyerekek különböző csoportjainak óvodai ellátásához kívánunk segítséget nyújtani. Ezúttal az értelmi fogyatékossággal élő gyermekek óvodai ellátásáról lesz szó.
Értelmi fogyatékosság vagy intellektuális képességzavar
Pedagógiai körökben az értelmi fogyatékosság elnevezés használata körül van a legtöbb bizonytalanság, mivel ez az a gyógypedagógiai fogalom, amely talán a legvitatottabb, és a legtöbb átalakuláson, átértelmezésen esett át az évek során. A bizonytalanság hátterében az áll, hogy számos egymás mellett létező, egymást átfedő kifejezés felszínre került, pl. oligofrénia, értelmi fogyatékosság, értelmi retardáció, mentális sérülés, intellektuális képességzavar stb., s ezért nehéz azt eldönteni, hogy melyik kifejezés használata elfogadott napjainkban. Ezért a téma feldolgozását célszerű a fogalmak tisztázásával kezdeni.
Annak ellenére, hogy az értelmi fogyatékosság kifejezés használata napjainkra jelentősen háttérbe szorult (a gyakran diszkriminatív és pejoratív megítélése és értelmezési módjai miatt), Magyarországon ez az elnevezés régóta használatos és elfogadott, mely pedagógiai körökben kellő körültekintéssel és tudatossággal alkalmazható. A kifejezés általános használatának egyik bizonyítéka maga a 2011-es CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, ahol a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók e csoportjának megnevezése esetében is az értelmi fogyatékos elnevezés jelenik meg.[1]
Intelligenciatesztek szerepe az értelmi fogyatékossággal élő gyermekek esetében
Az értelmi fogyatékosság megnevezés elterjedése lényegében a hazai intelligenciatesztek megjelenésével egy időre datálható, hiszen ezek a tesztek szolgáltak/szolgálnak arra, hogy felmérjék a gyermekek aktuális értelmi képességeinek szintjét, a gyermeki értelmességet. Az ép értelmű és az értelmi fogyatékossággal élő gyermekek megfelelő szelektálásának és fejlesztésének szándéka indította el azokat a kutatásokat, melyek az Alfred Binet és Theodore Simon nevéhez fűződő intelligenciavizsgáló teszt kidolgozását eredményezték.[2] Az intelligenciatesztekben nyújtott eredmény alapján az intelligencia számszerűen meghatározható az intelligencia-kvócienssel (IQ), mely alkalmas a mentális/értelmi övezetek meghatározására is. Az értelmi fogyatékos személyeknél az intelligencianívó kóros csökkenése áll fenn.
„Az értelmi fogyatékosság (oligofrénia) átfogó kifejezése mindazoknak a különböző súlyosságú állapotoknak, amelyekre elsősorban az intellektus károsodás jellemző. Ez az állapot:
- a neuroendokrin rendszer strukturális csökkentértékűségén vagy sérülésén, illetve funkciózavarán alapszik;
- jellemző rá, hogy öröklött vagy veleszületett, vagy korai életszakaszokban keletkezett;
- maradandó, irreverzibilis, az egész életen át tart, és bár a fejlődés és speciális fejlődés lehetősége fennáll, az állapot nem szüntethető meg;
- az értelmi erők elsődleges károsodása mellett az egész személyiség zavarát hozza létre, vagyis az intellektuális csökkenésen kívül az ép és fogyatékos értelem között minőségi különbségek mutatkoznak;
- a legkülönbözőbb citológiájú kórképekhez mint tünet csatlakozik”[3]
Emellett az értelmi fogyatékosság „a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló örökletes és/vagy környezeti hatások eredőjeként alakul ki, amelynek következtében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától – az első életévtől kezdve – számottevően elmarad, és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen akadályozott”.[4]
Az értelmi fogyatékossággal élők állapotának IQ szerinti osztályozása
A normalitás és az értelmi fogyatékosság határát az intelligencia-kvóciens értékeinek skáláján általában a 70–75 IQ értékek körül jelölik meg.
Az értelmi fogyatékosság korábbi, IQ szerinti osztályozása a WHO (1968) szerint:
- Enyhe értelmi fogyatékosság: IQ = 50–70
- Középsúlyos értelmi fogyatékosság: IQ = 35–50
- Súlyos értelmi fogyatékosság: IQ = 20–35
- Legsúlyosabb értelmi fogyatékosság: IQ < 20
Az értelmi fogyatékosság nem betegség – egy tartós állapot
Nem betegség, tartós állapot
Az értelmi fogyatékosság állapotot fejez ki, s kifejezetten fontos kiemelni, hogy nem betegséget, hanem egy tartós, maradandó, egész életre kiható alaphelyzetet jelöl, melyet a személy átlag alatti értelmi képességei befolyásolnak. Mivel már az első évektől érzékelhető az értelmi képességek elmaradása, ezért jól elkülöníthető az egyéb, az értelmi képességeket időszakosan befolyásoló sérülésektől, a demenciáktól és pszichózisoktól. Az értelmi fogyatékosság legfőbb oka a központi idegrendszer sérülése, azonban azt fontos kiemelni, hogy abban az esetben, ha az idegrendszer károsodik valamilyen oknál fogva (pl. baleset, fertőzés stb.), a gyermek nem biztos, hogy értelmi fogyatékos lesz, ugyanakkor minden értelmi fogyatékos esetében megállapítható, hogy az idegrendszer károsodott.
Napjainkra, a befogadó szellemiségű gyógypedagógiai szemléletmód változásával, az értelmi fogyatékosság kifejezés használata egyre inkább háttérbe szorult, és az értelmi képességek eltérő színvonalának súlyossága szerint két újabb alcsoport-elnevezés került bevezetésre:
- tanulásban akadályozottsággal élők;
- értelmi akadályozottsággal élők csoportja.
Az első csoportba – a tanulásban akadályozottak csoportjába – sorolhatók azok a személyek, akik egyrészt az idegrendszer biológiai és/vagy genetikai okokra visszavezethető gyengébb funkcióképességei miatt (korább elnevezéssel enyhe értelmi fogyatékosok), másrészt a kedvezőtlen környezeti hatások folytán tartós, átfogó tanulási nehézségeket, tanulási képességzavart mutatnak.[5]
A második csoportba, az értelmi akadályozottsággal élők közé a középsúlyos, a súlyos és igen súlyos értelmi fogyatékossággal élő emberek tartoznak.
Az óvodában integráltan nevelhető értelmi fogyatékos gyermekek többsége tanulásban akadályozott, de időnként középsúlyos értelmileg akadályozott gyermekek bekerülnek az óvodai intézményes nevelésbe (gondoljunk például a Down-szindrómásokra).
Intellektuális képességzavar
Mindezek mellett a hagyományos gyógypedagógiai fogalomhasználatban az értelmi fogyatékossággal megegyező elnevezésként jelent meg az intellektuális képességzavar fogalma. Ez a kifejezés egyszerre foglalja magába a gyógypedagógiában tanulásban, illetve értelmileg akadályozottnak nevezett személyeket, csökkentve a kategorizáció okozta stigmatizációs hatásokat.
Lányiné a következőképpen definiálta az intellektuális képességzavart: „intellektuális képességzavar az értelmi fogyatékosság fogalmat felváltó, új megjelölés. Azokra az emberekre használható, akik az intellektuális-kognitív működések, valamint a kortárs csoportokhoz viszonyított adaptív magatartás jelentős akadályozottságával jellemezhetőek. E képességzavar különböző súlyossági fokozatai nem lehet befolyásoló jelentőségű az érintettek személystátuszát illetően. Az intellektuális képességzavarral élő emberek az emberi létezés egy lehetséges változatát képviselik. Állapotuk megismerése nem jelentheti csak akadályozottságuk számbavételét, hanem erősségeik felderítését is.” [6]
Az értelmi fogyatékosság valamennyi definíciójában központi helyen szerepel a megismerőtevékenység jelentős zavara, csak míg az egyes definíciók az elvonatkoztatás és általánosítás sérülését hangsúlyozzák, más meghatározások az általános értelmi képességek zavarát emelik ki. Emellett a meghatározások kitérnek az állandó jelleg kihangsúlyozására az értelmi képesség sérülése esetében.
Összefoglalás
Pedagógiai környezetben az értelmi fogyatékossággal élő, a tanulásban akadályozottsággal élő, az értelmi akadályozottsággal élő és az intellektuális képességzavart mutató gyermek kifejezés használata egyaránt elfogadott és használható a sajátos nevelési igényű gyermekek ezen csoportjának elnevezésére, csak fokozottan ügyelni kell a kifejezések megfelelő körülmények közötti használatára.
Ne maradjon le a hasonló tartalmakról, fizessen elő a kiadványra most!
Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés – UTOLSÓ DARABOK!
[1] Lásd tv. 4. §. 25. sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.
[2] Kozma, 2001
[3] Illyés Gyuláné – Illyés Sándor – Jankovich Lajosné – Lányi Miklósné: Gyógypedagógiai pszichológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968, 231.
[4] Czeizel Endre – Lányiné Engelmayer Ágnes – Rátay Csaba: Az értelmi fogyatékosságok kóreredete a Budapest-vizsgálat tükrében. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1978, 18.
[5] Mesterházi Zsuzsa: Tanulási akadályozottság (szócikk). In: Báthory Z. – Falus I. (szerk.): Pedagógiai lexikon. III. kötet. 484–485. Keraban Könyvkiadó, Budapest, 1997.
[6] Lányiné Engelmayer Ágnes: Intellektuális képességzavar és pszichés fejlődés. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2009, 13.
