A mesék feldolgozása nagy feladat: maga az előadás rövid pillanat ahhoz a sok–sok órás készülődéshez képest, ami megelőzi. De a készülődés maga is sok örömöt, az alkotás elmélyült pillanatait nyújthatja, és mellette az új ismereteket, amelyek kísérik a tárgyalkotó folyamatot. A pedagógus rengeteg olyan információt oszthat meg a gyerekekkel a mese révén, melyekkel egyébként múzeumi kiállításokon, skanzenekben vagy ismeretterjesztő filmeken találkozhatna csak.
Király–Nagy Éva
A megtekintett, eljátszott mesét még inkább magukénak érzik, ha részt vesznek a mese valósággá formálásában: azaz bevonjuk őket az alkotást megelőző gyűjtögetésbe, a báb– és díszletkészítésbe, a kellékek előteremtésébe.
A mesék feldolgozása nagy feladat: maga az előadás rövid pillanat ahhoz a sok–sok órás készülődéshez képest, ami megelőzi. De a készülődés maga is sok örömöt, az alkotás elmélyült pillanatait nyújthatja, és mellette az új ismereteket, amelyek kísérik a tárgyalkotó folyamatot. A pedagógus rengeteg olyan információt oszthat meg a gyerekekkel a mese révén, melyekkel egyébként múzeumi kiállításokon, skanzenekben vagy ismeretterjesztő filmeken találkozhatna csak.
Szükséges anyagok és eszközök:
- hurkolt és szövött textilek
- olló
- ceruza és/vagy szabókréta
- színezők
- nagy kartonok
- kisebb dobozok
- papírhenger
- arany színű anyag vagy festék
- 2 db fagolyó
- kötözőfonalak
- ragasztó
- gyurmaragasztó
A fontos szereplők textilbábok, a háttérképek és a mellékalakok szabadkézi rajzzal készülnek.
A bábok készítése
A fej rugalmas, hurkolt anyagból, töméssel készül. Nyakához egy papírhengerdarabot illesztünk, ez lesz a mutatóujj helye. Ehhez kötözzük a már kialakított, gömbölydedre formált fej anyagát. Az arcot rajzoljuk, a hajat ragasztással rögzítjük. Én a biztonság kedvéért pár öltéssel meg is szoktam varrni.
A test egy kör alakú anyag, ez már bármilyen minőségű lehet, a figura szerepéhez illően. A királykisasszony szép, drága anyagú ruhát viselhet, szalaggal.
A báb teste tehát maga a textil, kör formájú. Közepén bemetsszük, itt illeszkedik a már elkészített fej a rövid hengerrel. A kerek anyag két átellenes oldalát bevágjuk az ujjak számára. A figura bal oldalán a hüvelykujjunkat dugjuk ki, a jobb oldalán pedig azt az ujjunkat, amelyik kényelmes számunkra.
A mellékszereplőket rajzolva jelenítjük meg, például a király többi lányát az első képen a palota előtt. Hogy kényelmesen dolgozzanak a gyerekek, a kép–elemeket elkülöníthetjük. Így egy nagy alappapírra készülhet a palota rajza, tornyokkal, kapukkal, bástyákkal, zászlókkal, ez izgalmas feladat lehet a fiúknak. A palota előtti téren a király áll leányainak koszorújában, de itt már csak a „többi” lány rajzolt, a király és a legkisebb királykisasszony bábként jelenik meg.
A király lányainak rajzát feltehetjük úgy, hogy később, az utolsó jelenetben ismét a palota rajzát használhassuk háttérként. („Tűnik mögöttük a régi táj.”)
A béka készítése eltér az emberi alakokétól. Sokat beszél, brekeg, ezért szája–részét mozgathatóra alakítjuk. Így igazán hangsúlyozni tudjuk csúnya, nagy, kövér fejét. A fej úgy készül, mint némelyik fogókesztyű, a hüvelykujj szembefordítva a többi 4 ujjal, így a fej alsó és felső állkapocsra válik szét. A békák is rejtőszínűek, ezért nem egyszínű a teste, hanem más zöld árnyalatokat is rávarrhatunk, szeme pedig nagy, éppen úgy, mint a szája. A szemet 2 nagy befestett fagolyóból praktikus készíteni. A golyó hátsó részét zöldre festjük, sárga a szembogár, hogy messziről is jól látható legyen. A fagolyó átfúrt, könnyű felvarrni a fej felső részéhez. A száj belseje világos színű, jelzésszerű nyelvet is tehetünk bele. Mellső lábai kisebbek, hátsó lábai viszont hangsúlyosak, ez igazán fontos egy béka karakterének kialakításakor.
Az erdei jelenet fontos kelléke a kút és az aranylabda. A kutat nagyon egyszerűen készíthetjük el: egy széles cellux ragasztó hengere elég erős is, oldala pedig semleges, újrapapír–színű, amire könnyű rárajzolni vagy ráfesteni a kút mohos köveit. Elég nagy ahhoz is, hogy a béka feje (azaz a bábozó keze) kiférjen rajta. Aranylabdát legegyszerűbben bármilyen kész gömbből varázsolhatunk, aranyra kell festeni vagy fújni. Aranyos textil felhasználásával magunk is megtömhetjük.
A háttérképek
Rajzolva, festve, színezve, ez a pedagógusra, illetve a gyerekcsoportra van bízva, az általuk kedvelt technikával. Fontos, hogy mindkét nem talál magának kedvére valót: a hátterek elkészítésekor külön bonthatjuk fiú–lány csoportra. A palota némi szemhunyással várkastély lehet, például itt–ott lőrésekkel. A királykisasszony hálószobája viszont a lányok kedvére való: nagy ablakok, függönyök, a drapériák szalaggal, masnival felkötve, pompás keretű tükörben gyönyörködhet magában a szépséges kis hercegnő.
Az ebéd a királyi palota nagytermében, itt közösen munkálkodhat a két nem: a terem falát fegyverek díszítik, az ajtóban őrök állnak katonásan. Az asztal egy megfelelő méretű doboz. Fontos, hogy a terem ajtaja nyitható legyen, hiszen a békának majd itt kell beugrálnia.
Az utolsó jelenet kialakításakor több megoldással élhetünk: külön, erős papírra megrajzoljuk a hintót a 4 pár gyönyörű lóval. Ezt hurkapálcára ragasztva mozgatni tudjuk, az ifjú pár elutazását imitálva. Az ablakba néhány fénypászmát rajzolunk, a királyfi külön áll, ő most a mesélő.
A másik verzió: A hintó ablaka kivágva, a királyfi kidugja a fejét, hogy hűséges Henrikjét kifaggassa a furcsa, erős zajok eredetéről. Henrik a hintó hátsó részén áll, őt is rajzzal ábrázoljuk, mint a többi mellékszereplőt.
A mese tematizálása
| Szereplők | Háttérkép | Kellékek |
| király, lányai, legkisebb királykisasszony | királyi palota/kastély, szereplők rajzai és a bábok | |
| királykisasszony, béka | erdő, előtérben egy nagy, öreg fa | kút, aranylabda |
| király, királykisasszony, többi királylány, béka | palota nagyterme | nyitható ajtó, asztal, tányér |
| királykisasszony, béka és a királyfi | királykisasszony hálószobája | ágy, párna, dunyha |
| királyfi és Vas Henrik | a kastély és környezete | hintó nyitott ablakkal, hágcsón Henrik alakja, lovak |
A mese szövege:
A békakirály
Élt egyszer egy király; akinek a legkisebb lánya olyan szép volt, hogy még a nap is elcsodálkozott, ha rásütött.
A királyi palotától nem messze egy nagy erdő sötétlett; sűrű lombos kerek hársfák álltak a szélén, a legvénebb, legterebélyesebb hársfa alatt pedig volt egy kút. Ha nagyon meleg volt, a királylány kisétált az erdőszélre, leült a kút kávájára, úgy pihent a mélyből áradó hűvösségben. Ha elunta magát, fogta az aranygolyócskáját, és azzal játszott.
Történt egyszer, egy szép nyári napon, hogy amint így játszadozott, túl magasra dobta a golyót; nem tudta elkapni, a fényes aranygömb leesett a földre legurult a kis lejtőn, be egy lyukba, azon át a kútba. A királylány már csak a loccsanását hallotta, ahogy elmerült a vízben. Ijedten hajolt át a káván, de hiába: a kút olyan mély volt, le se lehetett látni a fenekére. Egy ideig csak nézte, nézte, aztán nagy búsan leült egy kőpadra, szeméből kibuggyant a könny, egyre hangosabban sírt–rítt, sehogyan sem tudott megvigasztalódni.
Hát ahogy ott sírdogál, egyszer csak azt mondja valaki:
– Mit búslakodsz, szép királykisasszony? Olyan keservesen zokogsz, a kőszikla is meglágyulna tőle!
A királylány körülnézett, kereste honnét jő a hang, de senkit nem látott. Hanem amint így kémlelődik, észreveszi, hogy egy csúnya, kövér béka mászik ki a kút repedezett kövei közül.
– Csak nem te szólítottál meg, öreg sárdagasztó? – kérdezte csodálkozva.
– De bizony én! – felelte a béka. – Azt tudakoltam, milyen bánat nyomja a szívedet.
– Úgyse tudsz te azon segíteni! – sóhajtotta a királylány.– Beleesett az aranygolyócskám a kútba, azt siratom.
– No, csak csendesedjél; inkább azt mondd meg, mit adnál nekem, ha visszahoznám a játékodat.
– Amit csak akarsz: királyi ruhámat, gyöngyömet–gyémántomat, még az aranykoronát is a fejemről!
– Nem kell nekem sem a ruhád, sem gyöngyöd–gyémántod, sem az aranykorona a fejedről. Csak egyet kívánok: hadd legyek a játszópajtásod; ültess asztalodhoz, etess tányérodból, itass poharadból, altass az ágyadban; ha ezt megígéred, leszállok a kútba, fölhozom az aranygolyócskádat.
– Mind megteszem, amit kívánsz, csak hozd vissza a golyómat! – mondta örvendezve a királylány, magában azonban ezt gondolta: „Ugyan mit fecseg ez a buta béka! Csak nem képzeli komolyan a dolgot? Hogy lehetne pajtásom, ha egyszer odalent kuruttyol a vízben?”
A béka pedig, amint az ígéretet megkapta, lebukott a kútba, s alighogy a királylány a gondolata végére ért, máris előbukkant; szájában az aranygolyóval; odatotyogott vele a gyepre, és a lány elé gurította. Annak nagyot dobbant a szíve az örömtől, amint kedves játékát viszontlátta, fölkapta, és elszaladt vele, ügyet se vetett többet a békára. Az nagy brekegéssel kiáltott utána:
– Várj csak! Várj csak! Vegyél az öledbe; én nem tudok olyan gyorsan futni, mint te!
De hiába hajtogatta, ahogy a torkán kifért, hogy „Kvakk! Kvakk!” meg
„Várj csak! Várj csak!” – a királylány dehogyis várta meg, örült, hogy megszabadult tőle. Attól fogva, hogy hazaért, eszébe sem jutott többé a csúnya jószág.
Hanem másnap, mikor éppen ebédnél ültek, és a királykisasszony jóízűen falatozgatott az aranytányérjából, egyszerre csak valami furcsa hang hallatszott odakint a márványlépcsőn, pliccs–placcs, pliccs–placcs, aztán – egypercnyi csend után – kopogtattak az ebédlőterem ajtaján, és valaki azt kiáltotta:
– Kis királylány nyiss ajtót!
– Neked szólnak – mondta a király –, eredj, lányom, nézd meg, ki az. A királylány nem szívesen mozdult a helyéről, de hát az édesapjának nem mondhatott ellent. Kinyitotta résnyire az ajtót, de nyomban be is csapta, és halotthalványan szaladt vissza az asztal mellé.
– Mi az, édes lányom? – kérdezte a király. – Mitől ijedtél meg annyira? Talán egy óriás van odakünn, és el akar rabolni?
– Jaj, dehogy, édesapám – felelte a királylány –, nem óriás az, csak egy rusnya béka.
– És mit akar tőled az a béka?
Mit tehetett mást a királykisasszony? Elmondott mindent töviről hegyire: hogy hogyan vesztette el az aranygolyóját, meg hogy mit ígért érte cserébe a békának. Mire végére ért a történetnek, a szeme tele lett könnyel, és úgy rebegte:
– Jaj, ha én ezt tudtam volna! De sosem gondoltam, hogy kibúvik a kútból, és utánam jön!
Akkor a béka megint kopogtatott, és másodszor is bekiáltott:
– Kis királylány, nyiss ajtót! Elfeledted, mit ígértél tegnap künn a kút vizénél? Kis királylány, nyiss ajtót! Én vagyok itt, nem hallod?
Hogyne hallotta volna szegény! Hiszen éppen az volt a baja, hogy hallotta. Hát még mikor az édesapja ráparancsolt:
– Amit megígértél, meg is kell tartanod! Menj, és engedd be!
A királylány ajtót nyitott, a béka meg nyomban beugrott, és a lány nyomában egészen a székéig placcsogott. Ott leült és rákiáltott:
– Végy föl magad mellé!
A királykisasszony tétovázott, de a király megint rászólt:
– Ígéret szép szó ha megtartják, úgy jó!
Erre aztán, bárhogy utálkozott mit tehetett? – fölvette. Hanem a béka nem érte be ennyivel: a székről fölkívánkozott az asztalra, mikor pedig az asztalon ült, így szólt:
– Told közelebb a tányérodat, hogy egy tálból ehessünk, ahogy megígérted.
Azzal jóízűen nekilátott a falatozásnak, nem sokat törődött vele, mit szól hozzá a királylány. Evett a tányérjából, ivott a poharából, s mikor már jóllakott, azt mondta:
– Ettem–ittam eleget, most aztán pihennék egyet. Vigyél a szobádba, vesd meg nekem a selyemágyad, hadd aludjam.
A királylány sírva fakadt; úgy irtózott ettől a hideg békától, hozzá sem mert nyúlni, és most belefektesse a szép habos ágyba! A király azonban haragosan ráncolta a homlokát:
– Ha a bajban jó volt, ne vesd meg a baj múltán sem!
Szegény kis királylány megfogta két ujjával a békát, fölvitte a szobájába, és letette a sarokba. Igen ám, de a béka megszólalt:
– Én is olyan kényelmesen akarok aludni, ahogyan ti alusztok, jó puha ágyban, nem itt a sarokban.
Erre a királylány kénytelen–kelletlen felemelte a békát, és akárhogy is irtózott tőle, ágyába fektette.
– Nesze rusnya jószág! De most aztán nyugton maradj!
A béka befeküdt a szép fehér selyemágyba. S abban a szempillantásban híre–nyoma se volt többé békának; a királykisasszony egy takaros, szép szemű, mosolygó királyfit látott maga előtt.
– Egy gonosz boszorkány békává varázsolt; te vagy az egyetlen a világon aki megszabadíthatott a varázslattól – mondta. – Most aztán felelj: állod–e, amit ígértél, elfogadsz–e pajtásodnak; nem is pajtásodnak, de hites társadnak?
A királylány igent mondott. Még aznap este megtartották a lakodalmat, és úgy határoztak, hogy másnap hazatérnek a királyfi országába.
Ahogy a nap fölkelt, fényes nyolclovas hintó gördült a palota elé, mind a nyolc ló habfehér, arany a szerszámjuk, strucctollas csótár a fejükön; hátul a hágcsón pedig ott állt a királyfi szolgája, a hűséges Henrik.
Ez a derék szolga úgy elbúsult, mikor a boszorkány békává varázsolta a gazdáját, hogy hármas vaspántot kellett a szíve köré kovácsoltatnia, nehogy szétrepedjen bánatában.
A hintó előállt, a hűséges Henrik besegítette az ifjú párt, aztán visszakapaszkodott a hágcsóra, onnét tekingetett széjjel a vidéken, s közben halkan fütyörészett, mert hát azt sem tudta, hová legyen örömében, amiért a gazdája megszabadult a varázslatból.
Amint így mennek, egyszerre csak reccsenés hallik, mintha kettéroppant volna valami. A királyfi hátrakiáltott:
– Tengely törik, rúd szakad tán?
A hűséges Henrik meg azt felelte:
– Egyiknek sincs baja, gazdám; csak a szívem pántja pattan: bánatomban rávonattam, mikor a kút vizében béka voltál a mélyben.
Még kétszer hallották útközben a reccsenést. A királyfi mind a kétszer azt hitte, a kocsival történt valami baj. Pedig csak a vaspántok pattantak le a hűséges Henrik szívéről.
Tipp: További meséket itt talál: http://www.meseoldal.abbcenter.com/?id=44017&cim=1
