Sétál, leül, felugrik, fut, irányt változtat, lelassít, sétál, felmászik, átmászik, lemászik, galoppozik, szökdel, sétál, egyensúlyoz, elkap, gurít, elesik, gurul, kúszik, fut … – Az iménti felsorolás egy gyermek udvari szabad játékának tíz percét örökíti meg.
Tudjuk és látjuk, hogy milyen sokféle és változatos a testmozgások lehetőségeinek és kombinációinak tárháza: szinte kimeríthetetlen. De vajon miért válik a boldogan játszó, mozogni szerető, izgő-mozgó kisgyermekből egyre inaktívabb serdülő, majd a saját egészségéért mozgással tenni képtelen, ülő életmódot folytató – gyakran túlsúlyos – felnőtt? A prevenciót már az óvodában meg kell kezdeni, amit régóta a tudunk. A kérdés már csak az, hogy hogyan tud kedvező légkört, megfelelő fejlesztési feltételeket teremteni az óvoda és az óvodapedagógus a 3–7 éves korú gyermekek mozgásfejlődésének támogatása számára.
A sokszínű, változatos és örömteli, érzelmi biztonságban zajló gyakorlási formák, játékok azt a légkört, tanulási (játék-) környezetet jelentik, amelyeknek az óvodai élet mindennapjait is át kell hatniuk. Ezt az elvárást az irányított testnevelésben fokozottan kell figyelembe venni. Ha ugyanis elemezzük a tradicionális óvodai (iskolai) testnevelés módszertanát, akkor egy sor olyan tényezőt találunk, ami megkérdőjelezi a fenti légkört.
Lássunk néhány klasszikus negatív példát és az alternatív lehetőségeit:
| Helytelen, illetve megkérdőjelezhető módszerek, tartalmak |
A pozitív, érzelmileg biztonságos tanulási környezetet segítő módszerek, tartalmak |
| kötelező tornaruha és átöltözés, a mozgásból történő kizárás felszereléshiány miatt | kényelmes óvodai ruházat, a foglalkozás (szabad játék) végén a nedves póló cseréje szárazra |
| nagyság szerinti sorakozó | ülés szétszórtan, közel a pedagógushoz; ülés, állás félkörben |
| padon üléssel (és szinte biztosan fegyelmezéssel) kezdett foglalkozás | a tornaszobába lépés pillanatától mozgás (például a terem előtt mindenki kap egy labdát, és 2 perc szabad labdázással kezdődik a testnevelés) |
| monoton, perceken keresztül tartó ütemezett gimnasztika | ütemezés nélküli vagy zenei ritmusra végzett test- és térérzékelő gyakorlatok; lassan végrehajtott nyújtások; játékos koordinációs és erősítő gyakorlatok, ügyességfejlesztés sokféle eszközzel |
| csapatalakító játékok, a pedagógus által kialakított csapatok (csoportok) | vegyes csoportok |
| végleg kiesős játékok | kiesés helyett más játékfeladattal kiszabadítás (például átbújós terpeszfogó) |
| agressziót fokozó, szándékos fájdalmat kiváltó játékok és feladatok (például társ kiesését eredményező kidobós játékok) | tárgyat (például fitballt, labdát, bóját) kidobó játékok, célbadobójátékok; páros kooperatív egyensúlyozójátékok (például vakvezetés, vonatozás) |
| inaktív, mozgásszegény feladatok és játékok (például az Adj király katonát! játéknál valójában 1 gyermek fut, a többi egyhelyben áll) | az udvar kihasználása, nagyobb térben, csoportos vagy páros játékok és feladatok. Körjátékok 2, 3 kör alkotásával (8-10 fős körök) |
| kötelező versenyek, versenyjátékok (váltóversenyek, „ki tudja a legtöbbet”-típusú feladatok): ezekben a játékokban általában mindig csak a domináns, ügyes, fejlett gyermekek tudnak sikeresek lenni | kooperatív játékok, fantáziajátékok, a játék öröméért végzett mozgásos feladatok és játékok, a gyermek önmagával szembeni versenyzése (ki tud többet, mint az előbb): ezekben a játékokban minden gyermek sikeres lehet, minden gyermek egyenlő esélyekkel vesz részt |
| mozgással büntetés, gúnyos megjegyzések, hangos sípszó, kiabálás (üvöltés) | pozitív fegyelmezési rendszerek, proaktív és reaktív fegyelmezési eljárások, rövid idejű mozgásmegvonás (kiültetés, eszközelvesztés), figyelemfelhívó tapsritmusok |
| katonás vezényszavak (például „vigyázz”, „pihenj”) | utasítások a helyzettől függően |
| ízület- és gerinckárosító gyakorlatok (például törpejárás, teljes fejkörzés, nyújtott lábbal végzetttörzsdöntés, felülés nyújtott lábbal, hanyattfekvésből nyújtott lábemelés, túlzott hátrahajlítások, szökdelés betonon) | a káros gyakorlatok elhagyása és alternatív gyakorlatokkal történő kiváltása |
Kooperatív mozgásos játékok: igen − versenyek: inkább ne
Az ONAP 2012-ben módosított 4. pontja egy fontos kiegészítést tartalmaz, amely így hangzik: „Törekedni kell a gyermekeket legjobban fejlesztő, kooperatív mozgásos játékok széles körű alkalmazására. A kooperatív játékok az alábbi jellemzőkkel bírnak:
Mindenki játszhat bennük, senki nem esik ki végleg, nincs kirekesztés.
Nincs győztes vagy vesztes.
Nincs agresszió a játékban.
A játéktevékenység és a mozgásöröm áll a fókuszban, nem a teljesítmény vagy az eredmény.
Mindenki boldog lehet a játék közben és végén.
Nem valaki ellen, hanem valakivel játszik a gyermek.
Példa: Csak hogy egy példával illusztráljuk a kooperatív játékokban rejlő erőt, bemutatjuk a „Babzsákos fagyasztós” nevű játékot. A játékban mindenki a fejére tesz egy babzsákot, és olyan sebességet választva kezd el sétálni vagy futni, hogy még ne essen le a fejéről a babzsák. Ha véletlenül leesik, akkor meg kell fagynia. Akkor állhat vissza, ha egy társa – vigyázva, hogy a saját babzsákja le ne essen – visszateszi a fejére a babzsákját.
A kooperatív játékok hangsúlyozása azért is indokolt, mivel a jelenleg forgalomban lévő óvodai testnevelési szakkönyvek java – a gyermekek pszichoszociális fejlődési jellemzőit és szükségleteit, valamint a releváns pszichológiai, sportpszichológiai kutatásokat figyelmen kívül hagyva – a versenyzésre épülő játékokra fókuszál. Ezen pedig a jövőben, minden gyermek érdekében, közösen változtatnunk kell! Ezt az alábbiak támasztják alá:
• A verseny önmagában nem jó vagy rossz, a módszertani és életkori alkalmazása a problematikus.
• Versenyhelyzetben (ebben a korban) általában elromlik a mozgásvégrehajtás, ami gátolja az adott feladatban való fejlődést.
• A győzelmet a gyermekek általában nem tartják fontosnak.
• A verseny továbbá nem más, mint győzelem és kudarc kettőssége.
• Komoly stressz- és szorongáskeltő hatású, folyamatos kudarcélménnyel terhelt.
• A versenyek során a legideálisabb helyzetben is csak a tanulócsoport fele tud győzni. A másik fele biztosan veszít. Gyakran a népegészségügyi szempontból veszélyeztetettek az állandó vesztesek.
• Az állandó kudarc meghatározó a jövőbeli teljesítmény és hozzáállás szempontjából.
• A rendszeres versenyzés előfeltétele, hogy a tanulók érzelmi és értelmi szinten is megérjenek rá, ami 10-13 éves kor között következik be.
• Ha tanulóink megértek a feladatra, akkor kontrollált versenyhelyzeteket alkalmazva, a győzelem és vereség egyensúlyát megtartva szükséges megkezdeni a tudatos nevelést.
• A tanulóknak a rendszeres versenyeztetést megelőzően kialakult, kooperatív viselkedési formákat kell mutatnia.
• Az összehasonlító versenyszituációkban, ahol a győzelmen van a hangsúly, a tanulási teljesítmény romlik.
• A gyermek a mindennapokban egyfolytában versenyre van kényszerítve (lásd társasjátékok, ki ér oda, ki öltözik először).
• Ha legalább a mozgásfoglalkozásokon nem ezt erőltetjük, már sokat tettünk azért, hogy a kicsiket, az ügyetlenebbeket ne nyomjuk állandó kudarcba, a nagyoknak pedig ne torzítsuk az énképét (az állandó győztes helyzettel)!
• Az állandó kudarc rombolja az énképet, önértékelést, a motivációt, a sportolási hajlandóságot, a gyermek önmagába vetett hitét.
• A versenyjátékokban valójában nem tudjuk szabályozni, hogy ki hányszor győz vagy veszít – általában mindig ugyanazok.
• A kisiskoláskorban az életkor előrehaladtával fokozatosan kerülhetnek elő a szabályozott versenyszituációk!
• A mozgástanuláson van a hangsúly, az élményszerű, boldog mozgáson, nem a kimeneti eredményességen, a ki győzött, ki veszített kérdésen!
• Egy játék végén sokkal fontosabb kérdés, hogy hogyan érezték a gyerekek magukat a játékban, ki az, aki esetleg nem élvezte a játékot, mit tanultak a játékból, mint hogy ki győzött, és ki veszített!
A témában további hasznos információkat, játékötleteket a Testnevelés, testmozgás kiadványunkban talál. Részletek itt >>
