A kenguru a gyerekek szemében egy kedves, fura állat, amit minden bizonnyal az erszényének, és a Micimackóból ismert Zsebibabának köszönhet. 

De mit lehet még tudni róla? A környezeti nevelés keretében az alábbiakról mesélhetünk a gyerekeknek.

A kenguru az erszényesek családjába tartozik. Jellemző rájuk a és a meghosszabbodott hátsó végtag, valamint a fejlett, előre nyíló erszény. A kengurunak több fajtája létezik: van óriáskenguru (ezt ismerjük leginkább), kurtafarkú kenguru, vörösnyakú kenguru és mocsári kenguru is. Az óriáskenguru átlagmagassága 170-180 cm, testtömege 20-90 kg. Farka erős, akár a 120 cm hosszúságot is elérheti. Ausztrália belső, nagy kiterjedésű, vízben igen szegény területein él. Nagyon hosszú ideig bírja akár víz nélkül is. Tápláléka általában igen alacsony tápértékű fűfélékből áll, de cserjék leveleit is fogyasztja. 

Az óriáskenguru kisebb létszámú csoportokban él. Ezek a csoportok, ha a tápláléktartalékok is megengedik, akár 100 példányból is állhatnak. Amikor a veszély közeledtét akarják egymásnak jelezni, akkor erős farkukra támaszkodva két lábra állnak, és felegyenesedve figyelnek. A kenguruk általában szelíd állatok, csak a párzási időszakban agresszív a természetük. Így vívják ki a csoport és a nőstények feletti uralom jogát. Az óriáskenguru a legnagyobb erszényes. A kenguruk egymás közti verekedését egy boxmérkőzéshez lehet hasonlítani, elülső lábaikkal jobb- és bal egyeneseket kapnak egymástól. A farkukra támaszkodnak, így a hátsó lábaikat is ügyesen felhasználhatják a verekedésben. Amikor játszanak, akkor csak az elülső lábaikat használják. Erős hátsó lábaikra csak akkor hagyatkoznak, amikor eldurvul a helyzet. Hatalmas karmaikkal és tépőfogukkal komoly sérüléseket is okozhatnak egymásnak. 

Hogyan ugrál a kenguru? 

A kenguru ugrással változtatja a helyét. Hátsó lábai nagyon izmosak és erősek, mivel ezek segítségével történik a helyváltoztatás. Amikor a kenguru éppen nem használja a hátsó lábait, az inakban újra felgyűlik a következő ugráshoz szükséges energia. Minél magasabbra ugrik, annál több energiát kell a hátulsó lábaiban lévő inaknak kifejtenie. Ezzel az ugrótechnikával a kenguru kizárólag annyi energiát használ, amennyire éppen szüksége van. Az egyensúly megtartása nagyon fontos szerepet játszik a kenguru életében. Hatalmas, erős farka segíti őt az egyensúlyozásban, amikor viszont helyben állásra kerül a sor, ügyesen rá tud támaszkodni, egyfajta plusz lábnak használva azt. Amikor a kenguruk legelnek, ugráskor óvatosan az elülső lábaikra támaszkodnak, aztán a hátsó lábaikkal haladnak tovább. Erős és izmos hátsó lábaiknak köszönhetően 48-50 km/órás sebességgel is képesek ugrándozni. Egyetlen ugrással 9 m-t tudnak megtenni. A vörös óriáskenguruk gyakran táplálék után keresgélve messzi vidékekre elvándorolnak, ha kell, 200 km-t is megtesznek naponta. 

Hogyan születik a kis kenguru? 
A vemhesség 33 napig tart. Születése után a kengurukölyök erős mellső lábával felmászik a nyomon, amelyet az anyja az altestén nyálával megjelölt, s így biztonsággal az erszénybe jut. Anyja erszényében a csupasz kölyök azonnal megkeresi a mellbimbót, és 70 napig el sem engedi. Az erszényben fejlődik ki teljesen, itt nő ki a szőrzete, itt nyílik ki a szeme is. Csak öthónapos korában dugja ki a fejét az erszényből. Amikor elhagyja az erszényt, körülbelül 3,5 kilogramm a testtömege. Az idő előrehaladtával a fiatal kenguru egyre több időt tölt az erszényen kívül, de a születéstől számított 235 nap táján az anya már nem engedi vissza, hiszen várja a következő kölykét. A kölyköket mintegy egy éves korukig szoptatja az anyaállat. A nősténykengurunak folyamatosan lehetnek kölykei-egyszerre lehet vemhes, hordozhat kölyköt az erszényében, és kísérheti őt egy harmadik kölyök is. 

Érdekességek: 
A kenguru szóval kapcsolatban fel-felbukkanó tévhit, hogy a szó eredeti jelentése: „nem értem a nyelvét” – amit állítólag az ausztrál őslakosok válaszoltak, miután az európaiak megkérdezték az állat nevét tőlük. Ezt a tévhitet John B. Haviland nyelvész cáfolta az 1970-es években. 

A kenguru szót számos nyelven hasonlóan írják és ejtik:
Angolul: kangaroo 
Németül: Känguru 
Franciául: kangourou 
Spanyolul: canguro 

 

Vigye közelebb a gyerekekhez az állatokat, váljon Önből is Zoopedagógus!

Zoopedagógus-képző

További játékos módszertani ötletekért, cikkekért, rendelje meg az Óvónők Kincsestára című kiadványunkat!

Óvónők kincsestára