Az ölbeli játékoknak az óvodában helye és létjogosultsága van. Az óvodás korosztály életkori sajátosságainak is tökéletesen megfelel mindaz, ami az ölbeli játékokat jellemzi.
Az ölbeli játékok fejlesztő hatása
Ha elképzeljük a művészetek kastélyát a termek ajtaján különböző feliratokkal – zene, színház, bábművészet, irodalom –, akkor az előszobára kiakaszthatjuk az ölbeli játékok feliratot. Hiszen
amikor belépünk az előszobába, és felakasztjuk a kabátunkat, levesszük a cipőnket, és kizárjuk a külvilág forgatagát, akkor arra leszünk figyelmesek, hogy népköltések, rigmusok, dallamok,
tempóváltások, humor, egyenletes lüktetés, ritmus, hangszínek…, egy kész kis fantáziavilág édes fogságába kerültünk. A játékok által nyújtott érzelmi biztonságból, jókedvből és összenevetésekből
rakott tető nyújtotta védelem pedig mindig jólesik: derűs és borús napokon is.
Nagyon hamar, az óvodáskort jóval megelőzve eljön az ölbeli játékok ideje, azaz a felnőtt és a gyermek kétszemélyes játéka, amelyet a pedagógia bizalmi játékoknak hív. Ez a játék képes olyan érzelmi közeget teremteni, amelyben az egymásra figyelés, a szeretet kifejezése, az anyával, az apával, a nagyszülővel,
a nagytestvérrel, később az óvó nénivel, a csoporttárssal való metakommunikáció fokozottan jelen van. Mindez a kicsik testi-lelki fejlődését szolgálja.
A korai ölbeli játékok között megtalálhatjuk a
• höcögtetős,
• lovagoltatós,
• tenyérsimítós,
• csiklandozós,
• arccirógatós,
• vonatozós,
• táncoltatós,
• hintáztatós,
• dögönyözős játékokat.
Az ölbeli játékoknak jellegzetes felépítésük és meghitt hangulatuk van. Várakozásteli pillanatok, amelyek csattanóval, örömteli végkifejlettel zárulnak (paskolással, csiklandozással, dögönyözéssel, lecsúszással, magasba repüléssel). Fontos, hogy sose maradjon el a csattanó, és elég időt szánjunk az ismétlésre.
Így még jobban átélhetik a gyermekek ezeket az önfeledt perceket, és a hatás sem marad el.
Az óvodás korosztály esetében a csattanó rész általában elkopik, már nincsen jelentősége. A mondóka hatása is másként köszön vissza, például: egy lovagoltató esetében képzelt lovakon vágtatnak,
hol gyorsan, hol lassan, a lovak neveket kapnak. Mindez persze az ölbeli játék típusától is függ. Az ujjkiszámolók, a csiklandozók, a viccelők csattanója még sokáig megmarad.
A közös mondókázás és éneklés nemcsak a beszédértést és a ritmusérzéket fejleszti. Segíti a világ megismerését, és számos közvetett hatása van a személyiségfejlődésre és az értelmi
képességek alakulására. És ami talán még fontosabb, hogy szoros érzelmi kapcsolatot eredményez gyermek és szülő között. Ezek olyan páratlan pillanatok, amikor megérintjük, megöleljük,
cirógatjuk gyermekünket, és bizony a hangunkkal is körülöleljük. A testközelség, a taktilis ingerek az élet első éveiben amúgy is nagy szereppel bírnak. Ezek az első játékformák, melyeket a
még beszélni sem tudó gyerekekkel is játszhatunk pár hónapos kortól, akár nagyóvodás korig is.
Ölbeli játékok az óvodában
Az első néhány évben a gyermekek még nem értik a szavak jelentését, de az érzelmi világukra már hatnak, és akiket az előszobában pozitív élmények érnek, azok később bátran nyitogatják
a kastély többi termének ajtaját is.
A nyelvi kommunikációt megelőzi az érzelmi párbeszéd, amely finom szenzorjaival már születéstől fogva, sőt már pocaklakóként is jelen van az anya és gyermeke között.
Az óvodáskorra a nyelvi akadályok eltűnnek, a kiscsoportosok már maguk is kántálják vagy éneklik a sorokat. Nagy részük örömmel idézi fel azokat az ölbeli játékokat, amelyeket édesanyjukkal,
szeretteikkel ismertek meg életük első három évében. De vannak olyan gyerekek is, akik az óvodában találkoznak először nagyanyáink cirókázóival, kiszámolóival, a sütő-főző mondókákkal. A többségnek érzelmi biztonságot nyújt önmagában az is, hogy amit már ismer és szeret, az most új környezetben
visszatér.
Felgyorsult világunkban látszólag kevésbé igénylik a gyerekek az effajta odabújást és külön időt, és az óvó néni nem is tudja ezt megadni úgy, mint az édesanya. Mégis, amikor egy óvodás fáradt,
otthoni problémákkal küzd, vagy kistestvére születik, akkor külön figyelmet igényel, és beválhatnak az összebújós vagy csiklandozós, cirókázós ölbeli játékok.
Ahol az énekek és a mondókák természetes részeivé válnak az óvodai életnek, és nemcsak játékkezdeményezésekhez kötődnek, hanem a mindennapok részei, ott a gyerekek hamarosan
egymást gyógyítják, vigasztalják egy-egy rigmussal. Az ölbeli játékokat legtöbbször az óvodai beszoktatás/befogadás időszakában alkalmazzuk. Ölbe ültetjük, vigasztaljuk a legkisebbeket, höcögtetjük a térdünkön, csiklandozzuk egy-egy mondókával, átsegítve őket a szülőtől való elválás nehézségein.
A játékokkal, az együttes élménnyel (felnőtt és gyerek között) kialakul egy biztonságot adó, meghitt, szeretetteljes kapcsolat, ami megalapozza a későbbi együttműködést.
Tapasztalataink szerint ezeket a játékokat a nagyobbak is igénylik, hiszen nekik is szükségük van arra, hogy a figyelmünkkel megajándékozzuk őket. Persze az is előfordul, hogy egy gyermek elutasít minden közeledést, testi kontaktust. Idővel talán – látva a társai örömét – ő is kedvet kap egy-egy játékhoz. Azt is tudjuk, hogy a zene kapcsolatot teremt az emberek között, a dallammal kísért játékok utat nyithatnak a zárkózott gyerekek felé.
Vegyes életkorú csoportban – ahogyan régen az egymást követő generációk játszottak egymással – a nagyobbak a kicsikkel éppúgy eljátszhatják a páros játékokat. Így modellezhetjük azt, hogyan történt a népi kultúrában a tudás átadása. Ez alátámasztja a vegyes életkorú csoport előnyeit: a kicsik elsajátítják
a nagyobbaktól az ismereteket. Egy-egy játék által megszületik a közös élmény, az együttjátszás öröme. A nagyokban kialakul a magabiztosság, vagy ahogyan mostanában mondjuk: a kompetencia,
hogy ők tudnak valami újat tanítani a kicsiknek. Ilyen módon a gyerekek közötti kapcsolat is tartalmasabb lesz.
Vegyes csoportban a nagyobb és a kisebb gyerekek együtt játszhatják
például a következő játékokat:
• „Húzz, húzz engemet, én is húzlak tégedet…”
• „Hüvelykujjam almafa, mutatóujjam megrázta…”
Ölbeli játékok
Táncoltatók, jártatók, sétáltatók
Hopp cine, cine ci,
Férjhez ment a füleki
Muzsikálni kell neki.
Tánci, tánci babája
Pacsit ad a mamája.
Cini, cini muzsika
Táncot jár a ….-ka
Jobbra dől meg balra dől,
Tücsök koma hegedül.
Jár a baba jár, mint egy kismadár
Édesanya kötényébe belekandikál.
Sétálunk, sétálunk, erdőt mezőt bejárunk
Dimbet-dombot megmászunk,
Aztán elfáradunk,
Egy kis dombra lecsücsülünk, hopp.
Kerekecske, dombocska
Erre szalad a nyulacska.
Ide szalad, oda szalad,
Az ingedbe beleszalad
Csiki, csiki, csik.
Süti süti pogácsát apának anyának,
Tejbe vajba apának,
Édes mézbe anyának,
Sóba vízbe babának,
Tapsi, tapsi, tapsi.
Csipi, csipi kánya
Vasban van a lába
Menj el a búzába,
Ott a csirke lába,
Jó lesz vacsorára,
Tedd a tarisznyába.
Sssssssssss
(Forrás: Óvónők kincsestára)
[product id=”348 “]
