A különféle érzékszervek használata életünk során nem egyforma mértékben történik. Közismert tény, hogy a világból legtöbbet látásunkkal birtokolunk, utána következik a hallással nyert információk sokasága.
A tapintás mint információforrás igen korán veszít jelentőségéből, ami valós tény, s ami miatt sok érdekes élménytől fosztjuk meg magunkat és gyermekeinket. Ezt pótolandó játszottuk gyakran a közösen bátorságpróbának keresztelt játékot.
Egyszerű tapintásos memóriagyakorlás közben derült ki, hogy több kisgyermek számára nemcsak maga a „tapintási próba” jelent kihívást, hanem ez a játék az érzelmeiket is igénybe veszi. Bizony ekkor sokat számított a velem kialakított bizalmas, megalapozott érzelmi viszony. Ezek a gyerekek nagyon igényelték a bátorítást és eleinte a játék könnyítését is.
A bátorságpróba tulajdonképpen sok viszonylag apró tárgy tapogatáson és memorizáláson alapuló felismerésére épül. Mielőtt az igazi próbatétel elkezdődne, az összegyűjtött tárgyakat kirakjuk egy asztalra vagy a szőnyegre, jól látható és hozzáférhető helyre. Ezek lehetnek apró figurák, kis plüssmackó, csapágy- és üveggolyó, játékok, legódarabok, dió, gesztenye, kukoricaszemek, kulcs, apró kerámiacserepek, köcsögök, toboz, mandula, parafa dugók, kisautó, kavics, gomb, minden, amit a környezetünkből össze tudunk szedni, és nem kell attól félni, hogy tapogatás közben eltörik, megsérül vagy balesetveszélyes.
A kirakott tárgyakat alaposan megszemléljük, megbeszéljük és jól megtapogatjuk. Adhatunk szempontokat is a megfigyeléshez,hogy a gyerekek észlelése, érzékelése minél tudatosabb, minél irányítottabb legyen: milyen a tárgy felülete, súlya, formája, vannak-e rajta apró részletek, mozgó alkatrészek, meg tudjuk-e különböztetni a természetes és a mesterséges anyagokat?
Minél nagyobb a csoport, annál több tárgyat szedjünk össze! Tanulmányozás után a tárgyakat egy szakajtóba vagy kosárba tesszük, és letakarjuk. Jobb híján egy doboz is megteszi, de a szakajtó vagy kosár izgalmasabb textúrájú felület, ezért már önmagában is jobban illik a játék céljához. Ezek után a gyerekek a kendő alá nyúlva kiválasztanak egy-egy tárgyat, és azonosítják, persze a kendő alatt, tapintás útján.
Nagy izgalom szokta kísérni ezt a mozzanatot, és bizony itt ért minket a meglepetés, hogy milyen nagy bátorságra van szükség néhány gyermeknél, hogy vállalja a kendő alá (az ismeretlenbe) való benyúlást. Volt, aki az első körben csak nézte a többieket, és izgatottan drukkolt. Végül kedves biztatás, sőt, együttes első kézbetétel után minden csoporttag vállalta a feladatot. A tárgyakat újra visszatéve ismételhető a játék, később nehezíthető is, akár ismeretlen, „meglepetés” tárgy/ak behelyezésével.
Persze ez az új tárgy legyen ismerős és karakteres, hiszen nem az a cél, hogy leküzdhetetlen feladatokat adjunk, hanem az érzékszervi fejlesztés. Ilyen tárgyak nálunk főleg a játékok közülkerültek ki, például: dominó, dobókocka, filctoll kupakja, babaszoba kisasztala.
(Forrás: Óvónők kincsestára)
[product id=”348″]
