Napjainkban olyan új társadalmi jelenségek ütötték fel fejüket, mint a be- és elvándorlás, különböző kultúrájú emberek együttélése. Mindezekkel a gyermeknevelési intézményekben szembe kell nézni, s folyamatosan alakítani, milyen új igények és szempontok mentén kell tovább haladni.
A bölcsőde, de gyakori, hogy az óvoda jelenti a kisgyermek számára az első közösségi teret, mindenesetre biztos, hogy a társas viselkedés és beilleszkedés szabályait, alapjait az óvodáskorban sajátítják el a gyermekek. A külföldi állampolgárok – és gyermekeik- beilleszkedéséhez szükséges, hogy a többségi társadalom nyitott, elfogadó és befogadó legyen a más kultúrákból származók értékei iránt. Beilleszkedésük komoly kérdéseket és feladatokat jelenthet azon pedagógusok számára, akiknek a csoportjába hasonló hátterű gyermek érkezik.
Egyéni bánásmód, differenciált szemlélet és támogató környezet is kell, továbbá a nemcsak a nyelvi, ám kulturális különbségekből adódó nehézségekkel küzdő gyermek szituáció értését, önkifejezését, önérvényesítését segítő módszerekre van szükség.
Az életkori sajátosságaiknak megfelelő módon kell segíteni a gyermekeket a magyar nyelv elsajátításában, információkkal, programokkal a családokat és pozitív viszonyuk kialakulását országunkhoz, népünkhöz, kultúránkhoz. Az óvoda szabály-, és szokásrendszeréhez, s ezáltal a fogadó társadalom berendezkedéséhez is következetesen és türelemmel kell szoktatni őket. Ez némileg hasonlít az óvodai beszoktatáshoz, csak mindenképp több időt és kölcsönös megismerést, ráhangolódást igényel.
A valóságot nagyon sokféle módon lehet megélni, értelmezni és megtapasztalni. Az interkulturális nevelés fejleszti a gyermekek kulturális identitását, és egyidejűleg erősíti az egymás iránti tiszteletet, a toleranciát az ismeretlennel, a szokatlannal szemben. Fokozza az érdeklődést és a kíváncsiságot, a gyermekek kommunikáció iránti igényét, a közös kapcsolatokat minden nemzeti, kulturális és nyelvi határon túlnyúlóan. Az interkulturális nevelés társadalmunk hétköznapjaiból, életéből indul ki és az idegen gyermekkel szembeni kapcsolat áll az előtérben. Az a fontos, hogy hogyan látja az egyik gyermek a másik gyermeket, azt, hogy mi az, ami megkülönbözteti tőle, és mi az, ami összeköti vele. Az interkulturális nevelés egyfajta tartás, viszonyulás, viselkedés.
Az interkulturális megközelítés nemcsak az előítélet-mentesítésről, elfogadásról szól, hanem önmagában is pozitív. A felmerülő nehézségeket, az első ránézésre problémának tűnő részleteket is értékként kezeli. A kétnyelvű gyermekekkel való foglalkozás során, a nyelvi nevelésben nem csak azt a pedagógiai nehézséget kell látni, hogy nehezebb egyidejűleg két nyelvet tanulnia, hanem érdemes a pozitívummal kezdeni: egy kétnyelvű / idegen kultúrájú gyermek elsősorban többletet, pluszt hordoz, amit nem leépíteni, hanem megtartani kell, és erre a különleges ‚dupla’ vázra építeni a teljes nevelést. Egy másik kultúrából érkező gyermek tehát nemcsak nehézségeket, kontrasztokat, hanem értéktöbbletet is hordoz, és ez végső soron a többségi közösség számára jelent profitot.
A külföldi /migráns gyermekek alkalmazkodása az új környezethez akkor lehet eredményes, ha fogadásuk körülményei kedvezőek, befogadásuk szeretetteljes, környezetük érzelmileg biztonságos, elfogadó, segítő. A gyermekeket heterogén összetételű csoportokban integráltan neveljük. A közös együttlétek, élmények segítik a megismerési folyamatokat (társak, pedagógusok, család, nyelv, kultúra, másság) és a beilleszkedést.
Induljunk el képzeletben magunk is egy utazáson, látogassunk el különböző földrészekre, és asszociációinkat előhívva nevezzük meg mindazt amit a különböző kultúrákról tudunk. Itt első lépésként biztosan sztereotípiák jutnak eszünkbe -éhező afrikaiak, túlnépesedő kínaiak. Ragadjuk meg ezen sztereotípiákat, és vigyük be a gyerekekkel való foglalkozásra, s kezdjük el lassan összeszedni azokat a jellemzőket, amelyek pozitívak, különleges értékkel bírnak, és az emberi egyenlőség felől közelítenek. Pl. az afrikai vagy latin-amerikai népek zenéje, a kínaiak és japánok tudományos sikerei, az arabok ételei, stb.
Ha a gyerekekkel közösen elindulunk egy ilyen úton, és elkezdjük a különböző kultúrákat és résztvevőiket egy másik, kifejezetten az értékeket megmutató „szemüvegen” keresztül nézni, közösen eljuthatunk oda, hogy a különbségek és azonosságok milyen közel vannak egymáshoz.
Az interkulturális nevelés módszere szerint a beilleszkedés felé vezető út, ha a gyermek és szülei egyaránt érzik az elfogadást. Pontosan ehhez kell, hogy a nevelők – tudatosan vagy ösztönösen akár- hozzáadjanak a megszokott, magyar óvodai környezethez valamit, konkrét elemeket idegen/más kultúrákból.
Ez lehet verbális gesztus: például egy olyan óvodában, ahol a környéken egy adott külföldi közösség nagyobb számban van jelen, nem pusztán illem kérdése ismerni a köszöntést az adott közösség nyelvén, hanem elsősorban akceptálást és egyenrangúságot jelez, mintegy az adott közösség szülői tagjaiban előzetes bizalmat nyújt. Könnyebb egy olyan kisgyermeket beszoktatni, akinek a szülei előzetesen már egyfajta bizalommal érkeznek, minden egyéb kérdésük és valós problémájuk mellett. A kölcsönös jó együttműködésnek ez mindenképpen elengedhetetlen feltétele.
Lehet vizuális is: Ha mindez az óvodai dekorációban is megjelenik, olyan plakátok vannak a falakon, ahol több különböző kontinens gyermekei játszanak együtt, az is egy olyan miliőt és hozzáállást közvetít, ahol mindenki nagyobb biztonságban érezheti magát: mindenki, aki máshonnan való.
Az interkulturális nevelés módszeréhez nem innovációra, beruházásra, átalakításokra van szükség, kezdetben bőven elég a meglévőt egy kicsit ezen a szemüvegen át nézni. Nézzük tehát az általános óvodai tevékenységeket interkulturális szemmel.
Mese
A mesék elengedhetetlen szerepét a kisgyermekkori nevelésben nem kell külön tárgyalni. Interkulturális szempontból azt fontos tudni , hogy a népmesék a világ különböző tájain azonos gyökerekkel rendelkeznek. Nagyon sok mese hordoz egyetemes mondanivalót a világ keletkezéséről, a hiedelmekről, a sokszínűségről. Ilyen azonosságokat hordozó mesék például: A só”, “A kőleves”, A csillagszemű juhász”, ” Szóló szőlő…”, Három kívánság” „Tündérszép Ilona és Árgyélus”, „Fehérlófia”, „Zöld Péter”, „Trillevip”
A „Répamese” – talán a legjobb didaktikus mese az egymást segítő szándékról, a „Három pillangó” gyönyörű példája a másság – különbözőség- elfogadás tematikájának.
Szerepjátékok
A babák és a babaszoba minden óvodában megtalálható, hiszen a babákon és a szerepjátékokon keresztül fedezi fel a gyermek saját identitását. Napjaink óvodáiban még nem jelenik meg más bőr-, hajszínű baba, ám egy skandináv áruházláncban már beszerezhetők, mint a multikulturalitás elengedhetetlen kellékei.
A szerepjátékot játszó migráns gyermek számára megnyugtató, ha olyan tárgyak megtalálhatók körülötte az óvodában is, amelyek a saját kultúrájára emlékeztetik.
Ha például a babaszobában különböző országok, régiók hagyományos berendezési tárgyai is megjelennek – ezeket lehet akár időközönként variálni, cserélni, egy adott időszakban a magyar népi kultúrát, egy másikban arab (pl. török, marokkói) színeket, eszközöket. Sőt sok tárgyat közösen is meg lehet alkotni a gyermekekkel (pl. élelmiszerek, különleges gyümölcsök gyurmából, papírmaséból).
Ha van a csoportban migráns gyermek, ő is hozhat mutatóba a saját családi hagyományaiból eszközöket, textíliákat, adott esetben a szülőket is bevonhatjuk, egy-egy családi nap alkalmával mutassák be ezeket.
Föld és térkép
A földgömb szintén alapfelszerelés, s nagy térképpel kiegészítve, mint a nagyvilág megismerésének kellékei ezek is elengedhetetlenek a multikulturális nevelésben. Ha van külföldi gyermek a csoportban, fontos megismertetni vele és a többiekkel is származásának helyét, mellette Magyarországot is említve. Itt ügyelni kell arra, hogy valóságos méretarányokat használjunk, s külön jó játéklehetőség összehasonlítani az országok méreteit, arányait.
[product id=”348″]
