Az idei Könyvhétre jelent meg Palásthy Ágnes: Elrabolták a siklót című mesekönyve, mely rövid, humoros állatmeséket tartalmaz.
Ízelítőül egy mese a kötetből:
Palásthy Ágnes: A sapka
– Nem veszek sapkát – jelentette ki Napóleon, a csíkos kis vadmalac, és dacosan hátat fordított.
Az anyja a kezében tartott kék csíkos sapkára nézett, amelyen vidáman billegett a jókora bojt.
– Ajjaj, kezdődik – sóhajtotta a férjének. – Itt a dackorszak.
A nagy vadkan kissé tanácstalanul megvakarta a fejét. Aztán megköszörülte a torkát.
– Napóleon. Vedd fel, mert megfázol – mondta szigorúan. – Hallgass édesanyádra.
– Nem veszem. A menők nem hordanak sapkát. A Róka Berci sem, meg a Borz Palkó sem.
– A menők?
Az apa elfordult, hogy elrejtse a mosolyát, a felesége meg intett neki, hogy hagyják rá.
– Jól van, Napóleon. Akkor menj csak sapka nélkül.
A kis vadmalac iszkolt kifelé, nehogy meggondolják magukat. Az apja fejcsóválva nézett utána.
– Nézd csak, milyen büszkén megy a csupasz kobakjával – mondta a feleségének.
– Hát, hallod, ez a menő – felelte az nevetve.
Napóleon örömmel kocogott a tisztás felé. Lába alatt hívogatóan zizegett az avar, ő pedig nagy élvezettel meghempergett a vastagon terített aranysárga, rőt vörös, rozsdabarna faleveleken.
– Szia, Napóleon! – köszönt rá valaki. – Látom, te sem vettél sapkát.
A legkisebb nyest fiú, Ábris támaszkodott egy fiatal nyírfa törzsének hajadonfőtt, dideregve.
– A sapka lányoknak való – jelentette ki önérzetesen Napóleon, bár most, hogy a nap elbújt, már igencsak kezdett fázni a füle.
– Az – nyögte a barátja vacogó fogakkal.
– Jössz velem a tisztásra fogócskázni? – kérdezte tőle Napóleon.
– Öööö… mennék, de most jutott eszembe, hogy sietnem kell haza. Szia!
Azzal már el is tűnt, szaporán szedve a lábát a jó meleg nyest odú irányában.
Napóleon tanácstalanul téblábolt egy darabig, aztán bandukolt tovább a tisztás felé. Amikor a magas bükk alatt ment el, rárikkantott Mókus Rézi.
– Hé, Napóleon, hát a sapka hol maradt? Lefagy a füled.
– A menők sapka nélkül járnak – nézett fel rá dacosan Napóleon.
– Ó – hökkent meg a mókus – nahát, ezt nem is tudtam. Majd a jó meleg odúmban eltöprengek rajta.
– Ahol nem fagy le a fülem – tette hozzá, azzal borzas farkával intve el is tűnt az odújában.
Napóleon sértődötten odébb állt. Körbe– körbe bóklászott a tisztáson, de nem talált játszótársat. Mindenki behúzódott a jó meleg kuckójába. Végül kikötött a vadgesztenyefa tövében. Nagyon szerette nézegetni a barna kis golyókat, gyönyörködött a fényes bőrükben. Most is hevert néhány a fűben. Napóleon föléjük hajolt.
Ekkor feltámadt a szél, és megrázta a fa lombját.
– Au! Ez fájt!
Egy tüskés kis zöld gömb éppen fültövön találta a kismalacot. Szemrehányóan felpillantott a fára. A játékos szél most bebújt a fa lombjába, és pörögni– forogni kezdett benne. Csak úgy záporoztak a tüskés kis zöld bombák Napóleon sapkátlan fejére.
– Uiiii, uiiii – visított fel Napóleon, és torkaszakadtából sivítva futott hazafelé, ahogy a lába bírta.Kifulladva esett be az ajtón.
– Mami, mami, vegyük elő a sapkám.
– De hát, Napóleon, a sapka nem menő – válaszolta a mamája.
– Nem akarok menő lenni – motyogta Napóleon. – A menőknek lefagy a füle, és a tüskés gesztenyék jól megverik a fejüket.
– Én inkább jó meleg sapkás kismalac akarok lenni. Jó? – tette hozzá az anyjához törleszkedve.
– Jó. Gyere, megkeressük. És… Napóleon – nézett rá az anyja huncutul csillogó tekintettel. – A sál vajon most éppen menő lehet?
A könyvbe itt lehet beletekinteni.
[product id=”228″]
