A következőkben a vízhez kapcsolódó verset, mesét olvashatunk.
Az alábbi vidám francia vers felolvasása közben rajzoltassuk le a gyerekekkel azokat az asszociációikat, amelyeket a mű hallgatása ébresztett bennük. De lerajzoltathatjuk velük a saját elképzelt tavukat, békájukat is.
A felolvasás után a gyerekek párbeszédes formában ismételjék meg a verset! Lehet különböző stílusban, eltérő hanghordozással is (viccesen, tréfásan, csodálkozva)!
Dal a tóról
Ha te tudnád, hogy mit láttam!
Ki vele, barátom, de bátran.
Egy kecskebékát láttam én,
őrszem volt egy tó közepén,
fején kard, ágyú a nyakán!
Ekkorát ne lódíts, komám!
Miért nem tudnak beszélni a halak? – Mesehallgatás, utánzás
Ültessük körbe a gyerekeket! Ha a mesében olyan részt hallanak, amikor valamilyen állat, illetve természeti jelenség hangot ad ki, vagy mozgást végez, azt nekik is utánozniuk kell.
Miért nem tudnak beszélni a halak?
Valamikor, a régebbnél is régebbi időben, minden állat tudott beszélni.
Még a halak is.
A macska nyávogott, a kutya ugatott, az oroszlán bőgött, az elefánt trombitált, a majmok makogtak, a madarak énekeltek, a méhek dönögtek, a tücskök ciripeltek…
S körülöttünk az egész világversenyt zengett velük – az erdők zúgtak, a levelek suttogtak, a vizek csobogtak, a szelek süvöltöttek.
Akárcsak ma. Csakhogy akkor még a halak is részt vettek a nagy muzsikában.
S méghozzá nem is akárhogyan!
Mivel a víz alatt laktak, olyan átható, erős hangja volt valamennyinek, hogy a patakok, folyók, tavak, tengerek mélyéről is meg lehessen érteni a szavukat.
Csak hát – ez lett a vesztük. Ez az átható, erős hang. Nem tudtak betelni vele. Olyan ordítozást, veszekedést csaptak folyton, hogy még a vizek csobogását, a hullámok dübörgését is elnyomta az üvöltözésük.
De ez még semmi!
Az örökös kiabálástól egyre nagyobb, egyre csúfabb lett a szájuk
– s a végén már senki se állt velük szóba. Ez ugyan elkeserítette
őket, de csak annál makacsabbak lettek.
S egy nap elhatározták, hogy összeülnek tanácskozni.
Tanácskoztak reggel, tanácskoztak délben – s még estére se jutottak semmire. Leszállt az éjszaka, feljöttek a csillagok – de a halak még mindig ébren voltak. Elfelejtettek lefeküdni.
S fölöttük ott ragyogott az arannyal teleszórt égbolt!
Akkor láttak először csillagokat, s mindjárt meg is irigyelték őket.
– Milyen gyönyörű ruhájuk van! – zúgolódtak. – S rajtunk egy csepp arany, egy csepp ezüst sincs!
Az éjszaka tündére éppen ott úszott el a vizek felett, és meghallotta a halak zúgolódását.
Nagyon megharagudott.
„Hát jó – gondolta –, legyen úgy, ahogy akarjátok!”
És így szólt a halakhoz:
– Kaptok ti is csillogó ruhát, aranyat, ezüstöt, a szivárvány minden színét – ha cserébe odaadjátok a hangotokat!
S a halak beleegyeztek.
Azóta ragyog-villog úgy a halak pikkelye, de némán kell viselniük ezt a gyönyörű ruhát. S mikor az egész világ hangosan örül, hogy él, az ő hangjuk hiányzik a nagy muzsikából.
(Forrás: Óvónők kincsestára)
[product id=”348″]
