A gyermekrajzok tükrözik a gyerekek sajátos gondolkodását.
Mivel erősen érzelem vezérelt lények, sokféle tapasztalás áll még előttük, rajzaik a jelenlegi állapotukat mutatja. Rajzaikat az élményeik és a képzeletük alapján rajzolják.
Jól megfigyelhető az alábbi rajzon az aránytalanság. Nincs köze a valósághoz a királylány és a palota magasságának. A rajzot a gyermek egy vonalra rendezte, nincs mélysége, nem azok a tárgyak nagyobbak, amelyek közelebb vannak hozzá, hiszen nem azt rajzolja le, ahogyan azt a valóságban látja, hanem amit tud róla, azt rajzolja nagyobbnak, amelyek érzelmileg fontosabbak számára.
Gyakran megfigyelhető rajzain az érintkezés hiánya, azok, amik összetartoznak, sem érintkeznek minden esetben a képen. Ez az átlátszó ház szép példája annak, hogy jelenik meg a rajzokon az, amit tud egy-egy dologról. Itt is megfigyelhető az érintkezés, benne foglalás hiánya: az esernyős figura feje fölött lebeg a sapka, az ernyő fogója sem a kezében, hanem afölött van.
A gyerekek számukra érzelmileg fontos részleteket felnagyítanak. A kép címe: a szegény legény szerencséje. A rajz egy zsákmeséhez készült. A zsákmesét a gyerekek közösen találták ki, a történetet a zsákban talált szereplőkkel bonyolították. A szegény legényt a kép közepén helyezte el a rajzoló, jól felismerhető a ruhájáról, kalapjáról. A rajz nagyon informatív, jól leolvasható róla, hogy a bonyodalom után hatalmas szerencse érte ezt a legényt, ezt jelzi a kalapja fölötti óriási korona.
A valóság tükrözése
A könnyed, szinte „gondolkodás nélküli” ábrázolás már inkább a kisiskolásokra jellemző. Bármilyen témát könnyen papírra vetnek, olyat is, amivel eddig nem találkoztak. Birtokában vannak a kompozíciós elemeknek, megjelenítik a teret, a mozgást, és ábrázolnak történést. A technikákat automatikusan kezelik. Próbálkoznak azzal, hogy azt rajzolják le, amit látnak. Ezeknek a kifejezési módoknak a kialakulását óvodás kor végén figyelhetjük meg.
A figurák elfordítása a szem elfordításával kezdődik. Még a fejet szemből ábrázolja, de a szemek már jelzik az elfordulási szándékot. Később a szemből rajzolt alakok kezét helyezi egy oldalra, ezzel jelzi az elfordulást.
A mozgás ábrázolása szintén egy hosszabb kísérletező folyamat eredménye lesz. Eleinte a felemelt kezek jeleznek mozdulatot, később a tényleges mozgást egy-egy ízület megtörésével jelezik. Az ugró lányt a rajzoló oldalról ábrázolta a mozdulatot úgy, hogy háromszor hajlította meg a figurát az ízületeknél. A gyermek azt igyekezett lerajzolni, ahogyan ezt láthatná, és nem azt, amit tud ezekről a figurákról. És ez lesz a következő lépcsőfok.
A kitakarás ábrázolása nehéz feladat. Amikor a megfigyelés egyre pontosabbá válik, a rajzoló a valósághű ábrázoláshoz igyekszik megtalálni a megfelelő kifejezési módokat. Amíg egy-egy új megoldással kísérletezik, ez annyira leköti a figyelmét, az energiáit erre összpontosítja, előfordulhat, hogy más, már korábban jól működő részleteket elnagyol vagy lehagy. A visszalépés természetes velejárója az új születésének, ez később ismét rendeződik. Ezen a képen a hat és fél éves kisfiú a kitakarás ábrázolását próbálta meg első ízben. Arra összpontosított, hogy ezt minél pontosabban rajzolja meg, és nem törődött az arcelemek pontos megrajzolásával, vagy az ujjak számával. Ezek a rajzok már utolsó fejlődési fok előhírnökei. Óvodában eddig jutunk el. A többi az iskolában történik.
(Forrás: Óvónők kincsestára)
[product id=”348″]
