A szeptember sok szempontból fontos az óvodai életben: megérkeznek az új óvodások, kialakulnak, illetve visszarendeződnek az óvodai csoportok. A kezdetleges közösségekben az első konfliktusok a birtoklás körüli ellentétekből adódnak.
A birtoklási hajlam öröklött motívumrendszer, amelyre tanult motívumok épülnek. Birtokolni bármit lehet: játékot, tárgyakat, helyet, személyt stb. A birtoklás hozzájárul a közösségi szabályok kialakításához, hiszen a birtoklás teszi lehetővé a megosztást, a felajánlást, az ajándékozást, vagyis fontos proszociális magatartási formák kialakulását és gyakorlását segíti. Mivel ez a hajlam is nyitott, így bizonyos helyzetekben eredményezhet antiszociális magatartást, és a szocializációs folyamatot negatívan is befolyásolhatja.
Tehát nagyon fontos, hogy a nevelés a birtoklási hajlam pozitív szocializációját segítse. A vágyott dolog megszerzése és megtartása sokféleképpen történhet, létezik azonban három szabály, amely segíti a proszocialitás erősödését: az önkéntesség, a szabályozottság és az esélyesség. Az önkéntesség alapján a tulajdonos dönthet arról, hogy megosztja, átadja, felajánlja vagy megtartja a tárgyat, a szabályozottság azt jelenti, hogy az ügylet közösen felállított szabályok szerint történik, az esélyesség pedig azt, hogy mindkét félnek esélye van a számára kedvező végkifejletre.
Akkor tudjuk segíteni a folyamatot, ha megnézzük a birtoklás nyomán kialakuló konfliktusokat, és megtervezzük a lépéseket. A gyerekekre egy-egy új inger intenzíven hat, gyakran egyszerre veszik észre, egy időben szeretnék megszerezni a látókörükbe kerülő új eszközt. A közösségben találkoznak először azzal a problémával, hogy a vágyott dolog más számára is fontos, ő sem akar lemondani róla. Az erőszakkal elvett tárgy hiánya heves érzelmi reakciót vált ki a károsultból, hiszen megsérti az önkéntesség elvét. Nincs esélye megtartani a tárgyat a tulajdonosnak, nem mondhat le róla önként, pedig ez fontos lenne számára.
A nevelési folyamat tervezésekor el kell döntenünk, hogy mi kerüljön a fókuszba, hiszen lépésekre kell bontanunk a rendezési folyamatot. Megtarthatja-e a károsult? Ha igen, akkor a kulturált visszautasítást kell megtanítanunk számára, vagy az erőszakkal operálónak kell a kulturált megszerzés szabályait megtanítanunk? A birtoklási viták rendezésének lépcsőfokai a következők:
1. Vágyott dolog kulturált megszerzésének megtanítása.
A kívánatos magatartás megerősítése.
2. A kulturált visszautasítás.
3. Egyezkedés, együttműködés.
Az elsajátítás függ a kognitív képességek fejlődésétől. A szintek kialakítása, begyakorlása hosszú és következetes munkával nagyjából egy-egy évig tart, vagyis kis-, középső és nagycsoportban egy-egy újabb lépcsőfokhoz érkezünk.
Egy-egy fázisban még nem érvényesülhet valamennyi alapszabály (az önkéntesség, a szabályozottság és az esélyesség), de ezek kialakítása és begyakorlása nélkül nem működik majd a későbbi önszabályozás. A gyakorlatban ez a következőképpen
működik: az erőszakkal elvett eszközt mindig vissza kell adni a jogos tulajdonosnak, tehát a megszerzés erőszakos módját nem tekintjük elfogadhatónak. „Nem veheted el Tomitól az autót, kérd el tőle, ő okos fiú, biztosan odaadja neked, ha szépen kéred!” A visszaadott tárgyat azonnal el lehet kérni, tehát az erőszak helyett megtanítjuk a csoportban elvárt magatartási módot, és azt megerősítjük mindkét félben: Tomit is megdicsérjük, hiszen lemondott a számára kedves tárgyról. Ebben a fázisban Tominak még nincs esélye arra, hogy megtarthassa az autót, a megszerzés szabályait fektetjük le.
Kiscsoportban a gyerekek figyelme még vándorol, rövid ideig tart, új eszközök, új ingerek könnyen elterelik, tehát a tárgycsere nem okoz komoly törést a játék folyamatában. Ha ez a lépcsőfok megszilárdult, kezdünk a következő kialakításához: megtanítjuk azt, hogyan lehet ezt a kérést visszautasítani, ha nem akarjuk teljesíteni. Fontos a magatartási minták bemutatása, megtanítása, következetes megerősítése a gyerekekben, amely aztán követendő mintaként szolgál a többiek számára is.
A szocializációs folyamat egy bonyolult kapcsolat- és szabályrendszerben való eligazodást jelent, amelyben a mintakövetés a tanulás fontos része. A szociális minták tervrajzokként szolgálnak a gyerekek számára, megtanulják, hogy a megfelelő esetben melyeket alkalmazhatják eredményesen az adott közösségben. Mivel az óvodások rendkívül gyorsan tanulnak a szó legszélesebb értelmében, a mintakövetés is valamennyi számukra megfigyelhető minta alapján történik. Egymáshoz való viszonyulást, kommunikációt, indulatszabályozást, együttműködést és még számtalan magatartási formát figyelnek meg a körülöttük élők kapcsolataiban, amelyek, főként ha számukra érzelmileg fontos személytől származnak, beépülnek a készleteikbe.
Minden mozdulatunk, otthon a családi vagy az óvodai munkahelyi
kapcsolatrendszerünkben előforduló szociális interakciók mintaként szolgálnak, referenciává, vonatkoztatási keretté válnak.
(Forrás: Óvónők kincsestára)
[product id=”348″]
