Pedagógiai szempontból az értékelés az oktatási-nevelési folyamatban alapvető szerepet tölt be. Nagy jelentőséggel bír, hogy a gyermeki személyiség kibontakoztatásának érdekében milyen módon, milyen minőségben valósítjuk meg azt.
Az életünk során sokszor, sokféle formában találkozunk azzal, hogy értékelnek bennünket. A cselekedeteinket legtöbbször követi valamilyen visszacsatolás, ami származhat a környezetünkből, mások értékeléséből vagy a saját önértékelésünkből. A dicséret, az elismerés örömmel tölt el, az átélt pozitív élmények, sikerek megsokszorozzák az erőfeszítéseinket, míg a dorgálás hatása negatív élmény forrásává válhat. Fejlődésünk során az értékelésnek és az önértékelésnek meghatározó szerepe van, hiszen megerősítheti cselekedeteinket, segíthet dönteni abban, hogy mit kell tennünk a továbbiakban. Ezért tekintjük az értékelést a fejlődésünk befolyásoló elemének.
Mit mond az értékelésről az Óvodai nevelés országos alapprogramja?
Amikor az Óvodai nevelés országos alapprogramjába foglalt elveket elemezzük, jól kirajzolódnak azok az elgondolások, melyek összhangban vannak a fejlesztő értékelés megvalósításához kapcsolódó elméleti koncepcióval.
Kiindulópont, hogy az alapprogram is arra a korszerű tanulásfelfogásra épül, ami a fejlesztő értékelés szemléletét megalapozta. Vagyis arra, hogy az óvodai nevelés olyan érzelmi biztonságot nyújtó légkörben zajlik, ami tekintettel van az egyéni szükségletekre, a tanulási folyamat a korábbi tapasztalatok során kialakult személyes tudás, képességek figyelembevételével zajlik. Változatos, élményeket adó tevékenységeken keresztül valósul meg az egyéni tudáskonstruálás, a képességek fejlődésének folyamata.
Az alapprogram a fejlesztő értékelés megvalósításához biztosít alapot, amikor a gyermekek megismerését, a fejlődés nyomon követésének fontosságát hangsúlyozza, és a tanulási folyamat tervezése során a mérésből származó eredmények jelentik a kiinduló alapot.
Két területen találunk az értékeléssel kapcsolatban konkrét elvárásokat az alapprogramban, ami összhangban van a fejlesztő értékelés elveivel. Egyrészt a tevékenységben megvalósuló tanulás területén tér ki arra, hogy az értékelés pozitív és személyre szabott legyen, ami segíti a gyermeki személyiség kibontakozását. Másrészt a munkajellegű tevékenységek esetében említi a fejlesztő értékelés alkalmazását.
A fejlesztő értékelés óvodai pedagógiai gyakorlatában való megvalósítását alapvetően meghatározzák a gyermekeink életkori sajátosságai. Korábban a fejlesztő értékelés kulcskérdései között említett területek közül a tanulási célok meghatározásába, saját céllá való formálásába nem fogjuk tudni bevonni az óvodásainkat. A tanulási célok egyéni fejlettséghez való igazítása a mérési eredményekre épülő egyéni fejlesztési tervek kidolgozásával, a tervezett tevékenységek során az adaptivitás alkalmazásával a pedagógusok irányításával valósul meg. Az önértékelés ösztönzése az életkori sajátosságokhoz illeszkedő eljárásokkal már fontos lehetőség a munkánk során.
A fejlesztő értékelés az óvodai nevelés során legnagyobb súllyal a mindennapok kommunikációjában megvalósuló rendszeres visszajelzés formájában jelenik meg. Azt is lényeges látnunk, hogy éppen az óvodás gyerekek életkori jellemzői és a tanulási folyamat sajátosságai miatt a visszajelzéseknek a nevelési helyzetekben meghatározó jelentőségük van.
A továbbiakban a rendszeresen alkalmazott visszajelzések jelentőségét vizsgáljuk a kommunikációs folyamat néhány lényeges jellemzőjén keresztül. Két egymással összefüggő kérdéskört járunk körül, az értékelés objektivitását befolyásoló tényezőket, valamint a dicséret és az elmarasztalás témakörét.
Fejlesztő értékelés, a rendszeres visszajelzések a mindennapok kommunikációjában
A fejlesztő értékelés szakszerű megvalósítása során minden lehetőséget ki kell használnunk arra, hogy az egyéni különbségek figyelembevételével visszajelzéseket adjunk a gyermekeinknek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy módunkban állna vagy szükséges lenne a gyerekek minden egyes megnyilvánulását részletesen értékelni. Dönthetünk úgy is, hogy az adott szituációban az értékelés módjának a nyugtázást választjuk. A bólogatás vagy az „Ügyes vagy!” típusú nyugtázó visszajelzés tágabb értelemben tekinthető értékelésnek, az értékelés funkciói közül legfeljebb motiváló szerepet tölt be.
Nagyfokú pedagógiai tudatosság szükséges ahhoz, hogy eldöntsük, mikor van szükség a részletes értékelésre, ebben az esetben az informálás és a motiválás szempontjait együtt érvényesítjük.
Fontos, hogy az értékelés során törekedjünk az objektivitásra, ami azt várja tőlünk, hogy az értékelés az aktuális teljesítményre vonatkozzon, független legyen a gyermek és a pedagógus személyétől is.
Egy szép őszi napon az udvaron van az óvodai csoport. Az udvar felnőttektől távol eső sarkában Noel békésen játszik, már egy egész vödörnyi gesztenyét összegyűjtött. Egyszer csak három fiúcska jelenik meg a közelében. Először csak beszélgetnek, majd egyre feszültebb lesz a helyzet, mert a fiúk meg akarják szerezni a gesztenyéket. Körbeveszik Noelt, míg ketten ide-oda cikáznak, addig a harmadik társuk egy nagy adag gesztenyét vesz ki a vödörből, és elszalad vele. Most már mind a négy fiú kiabál, a viselkedésük egyre agresszívebb jelleget ölt. A pedagógus ettől a pillanattól figyel fel az eseményekre. Ekkor Noel vöröslő arccal rohan a többiek felé, és megüti a hozzá legközelebb álló társát, aki erre sírni kezd. Időközben a fiúkhoz érkező pedagógus, látva Noel agresszív viselkedését, elmarasztalja őt.
Mi történhetett az előbbi esetben? Mi vezethetett oda, hogy az adott helyzetet szubjektív értékelés követte? Mi lehet az oktulajdonítás hátterében?
Az objektivitás megvalósítása érdekében érdemes a saját értékelési kultúránkat abból a szempontból is megvizsgálni, hogy mennyire hatnak ránk azok a tudat alatt, általánosan működő pszichológiai mechanizmusok, melyek torzíthatják az értékelésünket.
Visszacsatolások, a dicséret és az elmarasztalás a pedagógus kommunikációjában
A dicséret, a pozitív visszajelzés nagyon eredményes cselekvést erősítő módszer. Minden kisgyermeknél csodaszerként működhet, hiszen a gyerekek várják az elismerést. Gondoljunk arra, hogy amit a gyermekeink viselkedésében pozitívan megerősítünk, az énképük, önbecsülésük alapkövei lesznek. Ezért nem mindegy, hogy milyen dicsérő visszajelzéseket alkalmazunk. A fejlődésorientált dicséretek, hasonlóan az intrinzik motivációhoz, elsősorban az erőfeszítést jutalmazzák, a folyamatra koncentrálnak. A középpontba így a fejlődés kerül a teljesítmény helyett. Fontos, hogy gyakran dicsérjük a gyermekeinket, az elvárások növekedésével se váljanak természetessé a jól végzett feladatok.
A dicséreteinket gyakran úgy fogalmazzuk meg, hogy azok olyan jelzőket is tartalmaznak, amelyek minősítenek. Amikor a gyerekek megmutatják a rajzukat, értékelhetünk így is: „Nagyon ügyes vagy!” „Nagyszerű vagy!” Ebben az esetben nem azt jeleztük vissza, ami történt, amit a gyermek tett vagy épp nem tett, hanem leginkább ő maga kapta a dicsérő szavakat. Az ilyen típusú visszajelzések kialakíthatnak a gyermekben egy olyan rögzült szemléletmódot, ami kudarckerülő személyekké formálhatja őket.
Érdemes végiggondolni, hogy a legjobb szándékkal elhangzó dicséret is válthat ki másféle reakciót, mint amit szeretnénk.
Például ha a gyerekek kételkednek a dicséret őszinteségében, vagy ha csekély erőfeszítés után kapnak elismerést, esetleg azt érzik, hogy valami hátsó szándék rejlik a dicsérő szavak mögött. A rajzos példánál maradva, az az ötéves kisfiú, aki nem szeret és nem is tud még rajzolni, a részünkről elhangzó „Nagyon ügyes vagy! Szép lett a rajzod” típusú értékelést joggal érezheti hiteltelennek. Mi az oka ennek? Ez a kisfiú ugyanannál az asztalnál rajzol az óvodában, ahol a társai már kifejező formákon keresztül örökítik meg az élményeiket. Pontosan fel tudja mérni a saját és a többiek alkotása közötti különbséget.
Akkor őt ne értékeljük? Mit tehetünk?
Alkalmazzuk a leíró dicséretet. Hogyan érdemes a leíró dicséretet megfogalmaznunk? Használhatjuk a „szuper volt”, „remek”, „ragyogó” stb. kifejezéseket is, de ezeket kapcsoljuk össze azzal, hogy leírjuk a kisgyermek viselkedésének egy vagy több fontos motívumát. Ilyen motívum lehet, amikor a tanulási célokhoz kapcsolódunk, de azt is kiemelhetjük, ami felkeltette a figyelmünket, ami tetszik nekünk, esetleg azt, amit érzünk az adott dologgal kapcsolatban.
Az előbbi példánál maradva: „Nagyon tetszenek a vonalaid, érdekes formát alkotnak! Felvidít, ahogy rájuk nézek!” Ezzel információt adunk arról, hogy miben volt jó, és hogy hogyan érheti el újra ezt az állapotot; fejlődésre sarkalljuk a gyermeket. Hasznos lehet egy-két szó, amivel összefoglaljuk a dicséretre méltó viselkedést, elmondhatjuk azt is, milyen nagyra értékeljük azt, amit tett a gyermek. „Még arra is tudtál figyelni, hogy minden ceruzát a helyére tegyél!” vagy „Egyedül összehajtogattad a pizsamádat és az ágyneműdet is, mire ideértem. Ez aztán az önállóság!”
Mire érdemes még odafigyelni, amikor dicsérünk?
- Feleljen meg a dicséret a gyermek életkorának és képességeinek.
- Mindig legyünk őszinték.
- A múltbéli gyengeségek, kudarcok helyett az elért eredményre koncentráljunk.
- Ne túlozzuk el lelkesedésünket, mert ez ütközhet a kisgyermek belső vágyával, azzal, hogy maga vigye véghez a dolgokat.
- Dicséret közben maradjon a gyermeken a hangsúly: A „Büszke vagyok rád!”, illetve a „Tudtam, hogy megcsinálod!” helyett használjuk a „Büszke lehetsz magadra!” kifejezést!
Írta: Havlikné Rácz Andrea,
Megjelent az Óvónők kincsestára című sorozatunkban
