A  vidám tojásállatkák nemcsak díszként szolgálhatnak,  akár kis történeteket is eljátszhatunk velük.

Szükséges anyagok

  • Tojáshéj
  • Sárga textil (lehetőleg vékony)
  • Narancssárga, illetve sárga papír vagy filc
  • Fekete karton, filc, illetve apró gyöngy
  • Kötöző (cérna, hímzőfonal…)
  • Vatta

 

Szükséges eszközök

  • olló
  • ragasztó
  • ceruza

 

Az elkészítés menete

Vágjunk ki egy megfelelő méretű négyzetet a kiválasztott textilből. A vattából formázzunk egy kb. dió nagyságú gömböt, amit helyezzünk el a textil közepén. Ezt követően az anyagot minden irányból simítsuk rá a vattára (így kialakítva a jószág buksiját) és szorosan fogjuk össze a kiválasztott kötöző valamelyikével. Ezután jöhet a test kialakítása, amelyet szintén vattából képezünk, az előzőekben leírt metódust követve, mindösszesen annyi különbséggel, hogy jóval nagyobb gombócot készítünk. A szemeket, a szárnyakat és az állat csőrét filcből könnyedén kivághatjuk majd ragasztó segítségével rögzíthetjük az alaphoz ( a fenti listában ismertetett egyéb anyagokat is remekül alkalmazhatjuk erre a célra). Végezetül ágyazzuk bele a pipit egy kettétört tojás héjába.

tojas csibe minta  tojas csibe

 

További tojásállatkák:

tojas bari  tojas katica

tojas csibe 2  tojas beka

tojas pingvin  tojas malac

(Forrás: Készüljünk a húsvétra – 40 kreatív ötlet az ünnepi készülődéshez)

[product id=202]