Közel 4,5 milliárd forintot nyert el 19 pest megyei intézmény bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében – jelentette be Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Az 1400 óvodai férőhely fejlesztése, továbbá 530 bölcsődei, és 200 óvodai férőhely létrehozása a kisgyermekes szülők munkába állásának lehetőségét javítja.

 

 

A “Kisgyermeket nevelő szülők munkavállalási aktivitásának növelése” című (VEKOP-6.1.1-15) felhívás még tavaly márciusban jelent meg közel 8 milliárdos keretösszeggel.A pályázatra önkormányzatok mellett egyházi fenntartók, nemzetiségi önkormányzatok, civil szervezetek, közalapítványok vagy az önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozások pályázhattak. A felhívás a 3 éves kor alatti gyermekek napközbeni elhelyezését és a 3-6 éves gyerekek óvodai elhelyezését támogatja, és a források infrastrukturális fejlesztésekre, valamint eszközbeszerzésekre is felhasználhatók.

 

 

A pályázat már lezárult, eddig a hivatalos pályázati oldalon található statisztikák szerint 19 nyertes intézmény örülhet 4,4 milliárd forintos megítélt támogatásnak Pest megyében. Ezen kívül Érden 5 intézményt hirdettek ki nyertesként 800 millió forint megítélt támogatással. Míg Budapesten egyetlen nyertest sem hirdettek ki még, pedig 60 pályázat érkezett be 9,7 milliárdos igényelt támogatási összeggel.

 

 

A fent említett pályázat is az egyik eleme a kormány mintegy százmilliárd forintos bölcsőde és óvoda fejlesztési programjának, amely fejlesztési források különböző pályázatokon keresztül érhetőek el.

 

 

Forrás: http://www.portfolio.hu/unios_forrasok/palyazatok/pest_megyei_ovodak_es_bolcsodek_is_orulhetnek_az_eu-s_penznek.255991.html

Kategória: Hírek