Versek, mesék rovatunkban új sorozatot indítunk, ahol Palásthy Ágnes meséit ismerhetik meg. Ágnes pedagógus, és óvodásoknak ír meséket. Első kötete ősszel fog megjelenni Elrabolták a siklót címmel. Fogadják szeretettel meséit!
A reggeli napsugár beosont a mókusodúba, és játékosan megcsiklandozta Mókus Rézi orrát. A mókus nagyot tüsszentett, és kipattant az ágyból. Aztán a szemét dörzsölve, kicsit még álmosan kiballagott az odúja elé, hogy megnézze, mi történik odakint. Éppen azon morfondírozott, vajon hova igyekezhet Csiga Béla annyira a harangvirág tövében, amikor megszólalt mellette a szomszédos fa lombja:
– Jó reggelt, Rézi.
Rézi összerezzent, és hátra ugrott meglepetésében. Majdnem le is esett az ágról. Az utolsó pillanatban kapott el egy erősebb gallyat, abba kapaszkodott.
– Ejnye, Vlad – fordult mérgesen a barátjához. – Hogy te mindig ezt csinálod velem. Egyszer még szívbajt kapok miattad. Mit bujkálsz ott a lombok között?
– Hogyhogy? – fortyant fel a denevér.
– Hát én így kapaszkodom az ágon. Nem szaladgálhatok ott lent a fűben, mint Csiga Béla. Szia, Csiga! Hova olyan sebesen?
De Csiga Béla csak a csápjával intett, hogy most nincs ideje beszélgetni, és már el is tűnt a harangvirág mögött.
– Amúgy téged vártalak, Rézi – folytatta a denevér. – Tanácsot akarok kérni tőled.
– Jó! – csillant fel a mókus szeme. – Szeretek tanácsokat adni. Miről van szó?
– Hát, jön az unokahúgom… – kezdte a denevér, de Mókus Rézi közbevágott.
– Nem is tudtam, hogy van unokahúgod.
– Aha. A nővérem kislánya. Zazi. Tudod, egy metróállomáson laknak.
– Hol?
– Mindegy. Most úgyis elköltöznek. A zöldövezetbe, egy szép régi ház padlására. Éppen ezért lesz pár napig nálam a kis Zazi. A költözködés miatt.
– Értem. És mi a kérdés?
– Hát, hogyan készüljek? Mi kell egy kicsi gyereknek?
– Először is, takarítsuk ki az odúdat. És adok neked egy szép, puha moha takarót, hátha hűvös lesz. Ja, és vigyél egy kis málnát is tőlem. Azt szeretik a gyerekek.
– Azt én is szeretem.
A mókus nevetett.
– Jut neked is, ne félj.
A mókus meg a denevér hamar elrendeztek mindent Vlad odújában, aztán elégedetten körülnéztek.
– Most már jöhet az a kislány – bólintott Rézi. – Jó mulatást.
Zazi hamarosan meg is érkezett a szüleivel. Azok a lelkére kötötték, hogy fogadjon szót a nagybátyjának, azzal hazarepültek. Ahogy magukra maradtak, a kislány meg a nagybátyja kicsit tanácstalanul nézett egymásra. Vlad azon töprengett, mit is mondott Rézi? Aztán hirtelen eszébe jutott.
– Zazi!
– Tessék, Vlad bácsi.
– Szereted a málnát?
Zazi tekintete felragyogott. A mellére szorította a kezét, és mély meggyőződéssel mondta.
– Vlad bácsi! Én a világon a legjobban a málnát szeretem.
Azzal komolyan bólintott.
– Eláruljak egy titkot?– felelte Vlad – Én is.
– Tényleg?
– Tényleg.
Összenéztek, és egymásra vigyorogtak. Kiültek az odú szélére, nagy egyetértésben szemelgetni kezdték a málnát, és Vlad javaslatára versenyeztek, ki tudja messzebb köpni a magokat. Remekül szórakoztak. Mikor elfogyott a málna, Vlad nagyot nyújtózott.
– Most aludni kéne, Zazi. Tudod, én ilyenkor aludni szoktam. Majd este röpködünk egy kicsit. Jó?
– Igen, Vlad bácsi.
– Kéred a takarót? Mókus Rézi direkt neked hozta.
Zazi egy pillanatra meghempergett a takarón.
– Milyen jó puha. De most meleg van, Vlad bácsi. Nem kérem.
– Na jó. Hol akarsz aludni?
– Te hol szoktál?
– Én itt, ebben a sarokban. Elférsz te is.
– Jó.
Zazi megkapaszkodott egy apró peremen, betakarózott a szárnyával, és becsukta a szemét. Vlad egy darabig nézte, aztán ő is behunyta a szemét, és elaludt. Csakhogy Zazi nem bírt elaludni. Egy darabig még próbálkozott, de aztán kinyitotta a szemét. A nagybátyjára nézett. Az mélyen aludt, kicsit még hortyogott is.
– Vlad bácsi – szólt neki halkan Zazi, de Vlad csak horkantott egy aprót, és aludt tovább.
A kislány egy darabig nézelődött, de semmi érdekeset nem látott az odúban. Aztán egy picit hempergett a moha takarón, de azt is elunta.
– Körülnézek odakint – gondolta. – Mire Vlad bácsi felébred, már vissza is jövök.
Kiült az odú szélére, és tanakodott, merre menjen. Kicsit távolabbról meghallotta a patak csevegését, úgyhogy arra indult. A pataknál Mosó Misi, a mosómedve nagy óvatosan egy szép csipke terítőt mosott éppen, amit Leó, a pók szőtt.
– Fel kéne emelni egy kicsit, hogy ne gyűrődjön össze – morfondírozott hangosan.
– Majd én segítek – szólalt meg fölötte egy cérnavékony hangocska.
Amint Misi felnézett, egy parányi bőregér vigyorgott rá a cumija mögül.
– Hát te ki vagy, babszem? – kérdezte Mosó Misi barátságosan.
– Zazinak hívnak. Vlad bácsinál nyaralok pár napot. De ő most alszik. Én meg unatkoztam. Segítsek neked?
– Az jó volna, de aztán uzsgyi haza. A nagybátyád megijed, ha nem talál otthon.
– Jó.
– Na, akkor fogd meg ezt a csücsköt, és emeld meg egy kicsit.
Zazi ügyesen a karma közé csippentette a terítő sarkát, és felrepült vele.
– Jól van, most óvatosan engedd le, és szépen összehajtjuk – mondta neki Misi.
Amikor készen voltak, Misi megköszönte a segítséget.
– Ebédeltél már? – kérdezte aztán Zazitól.
– Van egy kis finom vadalmám. Kérsz?
– Köszönöm, már ettem málnát.
– Na, akkor siess haza, kicsi lány.
– Megyek. Viszlát.
Azzal Zazi elindult hazafelé.
Közben Vlad felébredt. Körülnézett, de sehol sem látta az unokahúgát.
– Hol vagy, picur? – kérdezte. – Bújócskázol? Na várj, mindjárt megkereslek.
Mosolyogva kezdte keresni a kislányt. Benézett az árnyékos sarkokba, az apró zugokba, végül még Rézi szép zöld mohatakarója alá is bekukkantott. De Zazi nem volt sehol. Vlad most már megijedt.
– Zazi! – lódult ki az odúból, és szólongatta a kislányt.
Átlendült a közeli fákra, repdesett egy kicsit a környéken, aztán elindult Rézihez, hogy segítséget kérjen. Elmesélte Rézinek, mi történt. A mókus kicsit eltöprengett, szórakozottan simítgatva a bajuszát. Aztán felragyogott az arca.
– Mosó Misi egész nap kint van a pataknál. Hátha látott valamit. Kérdezzük meg tőle.
Mosó Misi aznapra már végzett a mosással. A fűben heverészve éppen egy vadalmát eszegetett jóízűen, amikor odaértek.
– Hahó, Vlad! Épp most járt itt az unokahúgod – intett vidáman a denevérnek. – Helyes gyerek. Segített nekem Leó terítőjét összehajtogatni.
– És utána hova ment? Elcsavargott a kis zsivány.
– Hazaküldtem. Gondoltam, hogy aggódsz érte. El is indult szépen. Nem ért haza?
– Sajnos nem – felelte Vlad, és megbicsaklott a hangja. – Agyon csapom, ha valami baja lesz.
– Szerintem – szólalt meg Rézi – haza kéne menned, hátha közben előkerült. Mi meg Misivel megnézzük arra, amerre elindult. Nálad találkozunk. Jössz, Misi?
– Persze.
Vlad hazarepült, reménykedve, hogy mire hazaér, már ott vigyorog Zazi az odúban.
– Agyoncsapom azt a kis morzsát. – dörmögte. – Hogy lehet így elkódorogni?
Rézi meg Mosó Misivel elindult az erdőn át. Zazi repült hazafelé. Eleinte minden jól ment, de aztán elbizonytalanodott.
– Ilyen fák nem is voltak Vlad bácsi felé. Vagyis…
Tanácstalanul nézelődött. Nem tudta, merre menjen tovább. Ráadásul egyre álmosabb lett.
– Itt pihenek egy kicsit – mondta magában, és egy fiatal tölgyfára telepedett. – Aztán majd biztosan hazatalálok. Vagy kiabálok, és jön Vlad bácsi.
Elmosolyodott, és kényelmesen elfészkelődött. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor hirtelen rázkódni kezdett a facsemete.
– Jaj, jaj, mi az? Leesek mindjárt! – sivalkodott a kis bőregér és óvatosan kikukucskált a levelek között.
Egy csíkos kis vadmalac bámult föl rá a fa tövéből, sáros orral.
– Hé! Óvatosan! – kiabált le neki Zazi. – Itten vannak.
– Bocsánat – szólt vissza a kismalac. – Nem tudtam, hogy van ott valaki. Csak turkáltam egy kicsit a fa tövénél. Tudod, nagyon szeretek turkálni. Te mit csinálsz ott?
– Csak pihenek. Tudod, most pillanatnyilag egy kicsit eltévedtem.
Elhallgatott, és maga elé bámult. A cumi hevesen mozgott a szájában. A kismalac az orrát ráncolta.
– Hát hová mennél? – érdeklődött.
– Vlad bácsihoz. Most nála lakom.
– Hát azt tudom, hogy hol van! – rikkantotta örömmel a kismalac. – Elkísérjelek?
– Az nagyon jó lesz! – Csapta össze a kezét a kis bőregér – Tudod, már nagyon álmos vagyok.
Azzal megdörgölte a szemét.
– Na jól van. Csak szólok a mamámnak, hogy hová megyek. Várj egy percet.
A kismalac már indult volna, amikor befutott Mókus Rézi, meg Misi.
– Napóleon! – kiáltotta Rézi örömmel. – Hát megtaláltad ezt a kis tekergőt?
A kis bőregérhez fordult.
– Te vagy Zazi, ugye? Vlad bácsi már nagyon vár. Azt hiszem, lesz egy kis fejmosás.
Zazi restelkedve lehajtotta a fejét.
– Na, mindegy. Gyorsan hazaviszlek. Köszönj el Napóleontól, meg Misitől.
– Napóleon, holnap eljössz majd játszani hozzánk? – kérdezte Zazi.
– Persze. Megtanítlak turkálni – vigyorgott Napóleon. – És lemegyek hozzád is a patakra, Misi. – De előbb szóljál Vlad bácsinak.
– Rendben.
Mókus Rézi hamar hazavezette Zazit. Amikor Vlad meglátta őket, először szólni sem tudott örömében. Aztán viszont megjött a hangja.
– Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár…
Zazi lehajtott fejjel hallgatta a zsörtölődést egy darabig. Aztán párszor megszívta a cumiját, felemelte a kezét, és a nagybátyja szemébe nézett.
– Vlad bácsi – mondta komolyan –, nem lehetne, hogy majd holnap folytasd? Tudod, most momentán nagyon álmos vagyok.
Azzal a tekergő kis bőregér magára tekerte Rézi puha mohatakaróját, felcsimpaszkodott a kis peremre, behunyta a szemét, és már aludt is.
VÉGE
Kategória: Versek, mesék, ének-zene
