Augusztus 20. nemzeti ünnep. A gyerekek számára leginkább családi programokat, na meg a látványos tüzijátékot jelenti. De mit lehet még mesélni erről a jeles napról a legkisebbeknek? Ötleteket adunk korona készítéséhez, és kiszínezhető koronákat is nyomtathat a gyerekeknek.

Mit ünneplünk augusztus 20-án, Magyarország nemzeti és állami ünnepén? 
– I. István király temetésének és szentté avatásának évfordulója
– Szent István király ünnepe
– az Új Kenyér ünnepe

Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Szent István névünnepe, István király, Szent Király vagy egyszerűen Király napja, 1949 óta az Alkotmány és az Új kenyér ünnepe, a rendszerváltás óta legfőbb állami ünnepünk lett. A magyar egyház ezt a napot iktatta a naptárba István névünnepeként.

szent_korona.jpg

A magyar koronázási jelvények a következők: 
– a Szent Korona
– a koronázási palást
– a királyi jogar
– az országalma
– a koronázási kard
– a magyar koronázási kereszt

Érdekességek 

Első királyunk lovas szobra Budapeten látható a Budai Várban.

szent_istvan_lovas_szobor.jpg

István király arcképe látható a 10 000 forintos bankjegyen is.

10_ezer_forint.jpg

Az Új Kenyér Ünnepe

Az Új Kenyér Ünnepét 1949 óta ünnepeljük. Bár bevezetése politikai akarat és nem szokás vagy néphagyomány útján történt, a “mesterséges hagyomány” találkozott a szélesebb rétegek értékrendjével, így elfogadott hagyománnyá vált ünneplése. Az ünnep jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.

Az ünnepi felhívás így szólt anno:
„AUGUSZTUS 20.: AZ ÚJ KENYÉR ÜNNEPE! … A cséplés bevégeztével tehát minden joga megvan a falu népének hozzá, hogy annyi küzdelem és annyi fáradozás után megpihenjen és augusztus 20.-át, Szent István napját munkája gyümölcsének, az új kenyér ünneplésének szentelje. Ezen a napon minden faluban, ahol csak kommunista pártszervezet van, számba vesszük az elmúlt esztendő küzdelmeit, levonjuk a tanulságokat s a jól végzett munka örömével népünnepélyt tartunk. Készülődjék hát minden falu és mezőváros! Szervezzünk gyűlést, színpompás felvonulást! A gyűlés után való népünnepélyt tarkítsuk szórakoztató műsorszámokkal. Ha már feledésbe mentek volna: tanuljuk el az öregektől ősi arató-dalaikat, szemet-lelket gyönyörködtető népi táncaikat. Tanuljunk be verseket, rövid jól csattanó jeleneteket. Mutassuk meg, hogy nemcsak a munkában, de az igazi népi kultúra terjesztésében és fölelevenítésében is élen jár a Magyar Kommunista Párt.”

Augusztus 20. előtt készíthetünk különféle koronákat a gyerekekkel textilből, papírból vagy gyapjúból (nemezeléssel).

korona1.jpg  
korona2.jpg

Díszes papírkoronát a legegyszerűbben sablon laapján készíthetünk. Az alábbi sablonok között talál királyi és királynői koronát is.

pdf Korona sablon 1. (egyszerű) – királyoknak

pdf Korona sablon 2. (egyszerű) – királynőknek

pdf Korona sablon 3. (díszes) – királyoknak

pdf Korona sablon 4. (díszes) – királynőknek

Vagy kiszínezhetik ezeket a koronákat:

pdf Korona 1.

pdf Korona 2.

pdf Korona 3.

 

Kategória: Jeles napok