Több mint ötvenmillió forintos uniós támogatásból korszerűsítették Nagymaros gyermekjóléti szolgálatának épületét, a beruházással a szolgáltatások száma, színvonala és a dolgozói létszám is nőtt – közölte a város polgármestere.

Petrovics László (független) elmondta: az épület korábbi állapota, az eszközök színvonala már nem felelt meg a kor követelményeinek. Az életveszélyes részek elbontása után a kivitelezők jelentős átalakításokat és korszerűsítéseket is végeztek. A beruházás nyomán a két megújult csoportszobában új családi napközi kezdhette meg a működését, itt tizennégy, óvodáskorúnál kisebb gyermek számára nyújt napközis szolgáltatást az önkormányzat – tette hozzá a település vezetője. Jelezte: a rekonstrukció keretében egy konferenciák, prevenciós és klubfoglalkozások megtartására alkalmas rendezvénytermet is kialakítottak, emellett új játszótéri elemekkel bővült a létesítmény udvara.

Petrovics László utalt arra: a nagymarosi gyermekjóléti szolgálat 1998-tól látja el feladatát, a mikrotérségi társulás megalakulásával 2007-től tovább nőtt az ellátott települések száma, az intézmény a Kismaroson, Verőcén és Szokolyán élő gyermekek családban történő nevelkedését is segíti. A szolgálat észlelő-, jelzőrendszert működtet, prevenciós klubokat szervez és családgondozást végez az ellátott településeken élő gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, illetve megszüntetése érdekében. A szervezet jelenleg a mikrotérség csaknem 12 500 lakójának szolgálatában áll, akik közül megközelítőleg 2300 a gyerek.

 

Kategória: Hírek