Márton napra készülődve olvassunk el egy vidám mesét!

Benedek Elek: RÓKÁNÉ FOGA LIBACOMBRA VÁGYIK

– Hej, rókáné komámasszony, ugyan bizony mit gondoltál, mikor hazulról elindultál? – ezt kérdem én tőled.
– Mit gondoltam? – kérdi alázatosan rókáné komámasszony. – Ugyan mit gondoltam volna, kedves Elek nagyapó? Semmit, de semmit nem gondoltam, csak hazulról elindultam.
„Hiszi a piszi” – mondtam én magamban. – Mert ismerem én a komámasszonyt, mindig rosszban sántikál. De azért csak hagytam, hadd menjen útjára, tudom, mindjárt kisül, hogy megint ravaszkodik, mesterkedik őkigyelme.
Hát csak néztem, néztem a komámasszony után, hadd lám, mit csinál! No, egyebet nem csinált, csak billegett-ballagott, meg-megállt, körülnézett, szimatolt, aztán egyszerre csak egyet ugrott, kettőt szökött, ott termett a réten, ahol száz liba legelt. No, lesz itt most galiba!
– Ej, de jó helyre kerültem – ujjongott a komámasszony, s elkezdett nótázni jó hangosan, hogy csak úgy zengett a rét:

Száz liba egy sorba,
Mennek a templomba.
Elöl megy a gúnár,
Jaj de szépen sétál!
Száz liba egy sorba!

De bezzeg nem ment sorba a száz liba, mikor komámasszony nótáját meghallotta, hanem nagy gigágolással szaladt mind a bokorba! Hiszen szaladhattak, mert föld alá mégsem bújhattak, ott állott előttük komámasszony, s köszönt nekik illendően:
– Adj isten, száz liba!
– Gigágágá, mit akarsz? – kérdezte a gúnár.
– Nem akarok én semmi rosszat, gúnár koma – kedveskedett komámasszony -, hát akartam én rosszat életemben? Mit gondol rólam, kedves komámuram? Mindig jót akartam, most is azt akarok, egy-két libát a seregből, tetszik vagy nem, felfalok.
Hej, sokadalom, lakodalom, lett szörnyű nagy riadalom!
– Komámasszony, irgalmazzon! – könyörögtek mind a libák.
De rókáné komámasszony nagyot toppant, nagyot kiált:
– Nincs irgalom, kegyelem, mind a százat lenyelem!
– Drága, kedves komámasszony, bár csak addig irgalmazzon – könyörögtek a libák -, míg elmondunk egy imát.
Mondotta a komámasszony, s közben a szemét forgatta:
– Én mindég vallásos voltam, a templomért majd meghóttam, hát csak rajta, jó libák, mondjátok el az imát.
Hej, száz liba egy bokorba, imádkoznak szépen sorba! Megkezdi a gúnár: gigágágá, gigágá, gigá, gigá, gigá, gá — reggel megkezdi, s estig sem végzi, s adta száz libája, nem várhat sorára, mind a száz gyújt rája: gigágágá, gigágágá, gigá, gigá, gigá, gá – nem lesz ennek soha vége, győzi ám a libagége!
Hát én szegény fejem, most már mit csináljak? Fussak-e vagy álljak? Mondanám a mesét tovább, nem engedik a gigágák. Gigágáz a libagége, a mesének itt a vége!

[product id=”348″]