Tréfás, játékos szövegük miatt nagyon szeretnek a gyerekek kiszámolókat mondogatni. A többször visszatérő mondogatással játékosan, szinte észrevétlenül megtanulják a szövegekben előforduló számok sorolását vagy a sorszámok nevét, sorrendjét.

Sok mindent kiszámolhatunk: nemcsak fogót, cicát, egeret stb. a játékokhoz, hanem például felelősöket, sorokba, csoportokba rendeződést, tárgyak csoportosítását. De kiszámolóval választhatunk a meséskönyv tartalomjegyzékéből is mesét vagy valamilyen feladat végrehajtásához gyereket a sok jelentkező  közül.

Jó tanács! A kiszámolókat mindig valamilyen játékhoz kapcsolódva tanítsuk. Soha ne öncélúan gyakoroltassuk hanem konkrét élethelyzetekben a helyzethez illőt mondogassuk!

Két kis kakas
Két kis kakas összeveszett,
A verembe beleesett.
Szil-szál szalmaszál,
Eredj, pajtás, te hunyjál!

Szómagyarázat:
verem, szalmaszál, hunyjál

Feladat:
Válasszon párt mindenki magának, hogy egyszerre tudjuk majd eljátszani a Kakasjátékot. (Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy egy párban hány gyerek van.) Figyeljék meg a gyerekek, hogy jutott-e pár mindenkinek. Ha nem jutott, kérdezzük meg, hogy mit  tegyünk (például: az óvó néni is beáll játszani, egy gyerek kimarad a játékból, stb.). Ha van olyan gyerek, akit érdekel, számolja meg, hogy hány hulahoppkarikát kellett lerakni a földre, hogy minden párnak jusson egy karika a játékhoz.

Játék:
Mondjuk el kétszer a kiszámolót, így számoljuk ki a Két kis kakast. Játsszuk el a Kakasjátékot!

 

Angyal
Angyal-hangyal mikula,
Nyolc dob, meg egy pikula,
Irgum-burgum paraffin,
Ince-pince, te vagy kinn!

Szómagyarázat:
pikula, paraffin, pince

Játék:
Játékos szófacsarás az angyal-hangyal, irgum-burgum, incepince mintájára: a gyerekek találják ki utánzással a tréfás szópárokat. Például nevekkel: Éci-Béci, Fercsi-Bercsi vagy a mondóka szavaival: mikula-mukula, dib-dob, mikula-pikula stb.

Feladat:
– Dobbants a lábaddal annyit, ahány dob van a kiszámolóban!
– Üss a dobon annyit, ahány dob van a kiszámolóban!
– Tapsolj annyit, ahány pikuláról hallottál!
– Játsszunk zenekart! Az óvó néni egyet fúj a furulyába, a gyerekek pedig nyolcat dobbantanak.
– Két-két gyerek is próbálkozhat: az egyik gyerek egyet sikkant, a másik nyolcat dobbant. A többiek számolják hangosan a dobbantásokat.

(Forrás: Óvónők kincsestára)

[product id=”348″]

Kategória: Játékok