1868 óta 34 zsiráfborjú született a Budapesti Állatkertben, de most először fordult elő, hogy egy naptári éven belül 3 zsiráf is a világra jött. A január elsejei születésű Sauda mellett nemrégiben még két jövevénnyel gyarapodott a zsiráfcsapat.

 

Január elsején egy zsiráfborjú születésével kezdődött az év a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A jövevényről néhány nappal később már azt is tudni lehetett, hogy nőstény, s egy közönségszavazás nyomán a Sauda nevet kapta. Időközben viszont két másik zsiráf is világra jött Állatkertünkben, méghozzá mindkettő február 15-én, néhány óra eltéréssel.

Jelenleg három felnőtt, szaporodóképes nőstény zsiráfunk van, s mindegyiküknek volt már korábban is utódja. A január elsején született borjúnak a legidősebb anyaállat, a 21 éves Santana adott életet, de már akkor lehetett tudni, hogy a másik két nőstény is vemhes. Február 15-én előbb a 10 éves Ingrid, majd néhány órával később a nála bő fél évvel fiatalabb Sandra is világra hozta a maga utódját. A legutóbbi jövevények nemét még nem sikerült kétséget kizáróan kifigyelni, így nevet is csak ezután fognak kapni.

 

 

A most egyhetes jövevényeket és az összes többi zsiráfot is korlátozás nélkül láthatja a közönség. Az első napokban ugyan csak egy külső betekintő ablakon át lehetett látni az állatokat, mivel a születés után egy darabig a legteljesebb nyugalmat kellett biztosítani a számukra. Egy hét elteltével azonban már nincs szükség a rendkívüli intézkedésekre.

 

Állatkertünkben nagy hagyománya van a zsiráfok tartásának és szaporításának. Az első pesti zsiráfborjú 1868-ban született, ezzel intézményünk – London (1838), Párizs (1852) és Bécs (1858) után – a negyedik volt a világon, ahol ilyen örvendetes esemény történt. Budapesten az elmúlt másfél évszázad során – a legutóbb született borjakat is beleszámítva – összesen 34 zsiráfborjú jött a világra.

 

Mivel a zsiráfok vemhességi ideje egy évnél is hosszabb (általában 400 és 460 nap között szokott lenni), ikerellés pedig olyan ritkán fordul elő, hogy a tudomány mindössze néhány esetet ismer, az állatkertekben ritkaságnak számít, ha egy naptári évben több zsiráfborjú is születik. Ez eleve csak ott fordulhat elő, ahol több szaporodóképes nőstényt is tartanak. Állatkertünk történetében eddig öt olyan esztendő volt, amelynek során két zsiráf is született (1985, 2002, 2012, 2013, 2015), olyanra viszont még soha nem volt példa Budapesten, hogy ugyanabban az évben három zsiráfborjú is világot lásson. Most először fordult elő az is, hogy 24 órán belül mindjárt két zsiráfellésre is sor került.

 

Zsiráfcsapatunk jelenleg kilenc egyedből áll. Az idén született borjak és a három anyaállat mellett ugyanis a 2015-ös születésű két fiatal (Ikinya, Sisi), valamint az apaállat, Akin is a Szavanna-ház lakója.

 

 

Forrás: http://www.zoobudapest.com

Kategória: Hírek