Minden óvodában más és más a szokás, de az biztos, hogy sok szülő egyre tudatosabb a gyermekek étkezését illetően, aminek az óvodapedagógusok is nagyon örülnek.

Épp ezért érdemes jobban átgondolnunk, hogy mi kerüljön a gyerekek csomagjába, amikor a Mikuláscsomag összeállításával foglalkozunk. Tételezzük fel, hogy a gyerekek az óvodában egyáltalán nem fogyasztanak édességet (ami persze nem teljesen igaz, ha a reggeli kakaós csigát, vagy a lekváros kenyeret is beleszámítjuk). Még így is NAGYON HAMAR bejuttatják a szervezetükbe az óvodás gyerekek számára “engedélyezett” 5 teáskanálnyi mennyiséget. Elég csak abba belegondolni, hogy van, aki otthon egy pohár kakaóval indítja a napját.

Nézzük, nagyjából mennyi cukrot tartalmaznak az édességek:

 

Érthető tehát, hogy a legtöbb szülő ma már nem örül annak, ha a gyerek édességet, csokoládét kap a Mikuláscsomagjába, főleg, mert nem csak az óvodában, de otthon, a bevásárlóközpontban, a nagyinál és a munkahelyeken is szokott jönni a Mikulás, ami 5-6 csomaghoz is vezethet gyerekenként!

Más gyerekek viszont talán egyedül az óvodában juthatnak hozzá ehhez a meglepetés csomaghoz.

Mindkét helyzetet szem előtt tartva érdemes lehet a következők közül válogatni:

  • hozzáadott cukrot nem tartalmazó gyümölcspüré
  • alma, narancs
  • aszalványból készült szelet
  • diákcsemege, vagy nem sós földimogyoró
  • puffasztott kölesgolyó
  • étcsokoládés almaszirom
  • gyümölcs csipsz

És persze a kihagyhatatlan csokimikulás, amiből érdemes az étcsokoládés változatot választani.

 

Ha van időnk, és lehetőségünk, akkor pedig a legjobb, ha a gyerekkel közösen készítünk valami finomat a nagy napra! 🙂

 

Számunkra nagyon fontos az óvodások és kisiskolások egészsége, egészségtudatos nevelése, ezért is hívtuk életre Az egészségfejlesztés nagykönyve című előfizetésünket, ami – többek között – a gyerekek helyes táplálkozásával is foglalkozik. Az évente 5 alkalommal megjelenő kiadvány alapműve máris többszáz oldalnyi hasznos olvasnivalót tartalmaz. Ráadásul most akciós! (de csak itt!)

Az egészségfejlesztés nagykönyve