Tapasztalatunk szerint akkor szükséges alaposabban foglalkozni a csúfolódásos ügyekkel, ha hetente legalább 5-6 alkalommal ismétlődnek. Egyébként lehet életkori jellemző is.
Ez utóbbi esetben csak a korrigálásával érdemes foglalkozni, de előfordulhatnak olyan esetek is, amikor legjobb figyelmen kívül hagynunk a csúfolódást, mert a gyermekek maguk is elrendezik egymás között, sőt még viccelődésbe és humorba is átfordulhat a dolog. Hosszabb időn át tapasztalható, rendszeres, intenzív előfordulása már jogos ok, hogy pedagógiailag is foglalkozzunk vele.
A csúfolódás hátterében több ok is állhat.
- Őt is rendszeresen csúfolják a társai: vagyis a kapott szidalmakat igyekszik visszaadni, gyakran nem is annak, akitől ő szerezte a negatív kritikát.
- Ezzel leplezi kisebbrendűségi érzését (torz énkép, önértékelési zavar), aminek hátterében állhat tanulási részképesség-probléma vagy túlzott mértékű szülői, illetve pedagógusi elvárások is.
- Figyelemfelkeltési/figyelemelterelési vágyból alkalmazza ezt a feltűnő viselkedést. Ha a gúnyos megjegyzéseivel foglalkozik a környezete, akkor nem törődik azzal, hogy hibásan olvas, nem emlékszik a mondatokra, vagy lassan számol.
- Mintakövetés: a nagyobb testvér is így kommunikál a barátaival, amikor együtt játszanak.
A csúfolódás mindig negatív megjegyzés másokra, mások teljesítményére. A rendszeresen csúfolódó viselkedés igazi megoldása az, ha a kiváltó okot keressük meg, és kezeljük vagy legalábbis csökkentjük. Ez legtöbbször teammunkával oldható meg: pedagógus és gyógypedagógus, pedagógus és pszichopedagógus, pedagógus és óvoda-, iskolapszichológus együttműködését követeli.
Tüneti kezelésként az alábbiakat javasoljuk
Az eljárás talán hosszadalmasnak és kevéssé megvalósíthatónak tűnik, de bizonyos számú esetet követően a notóriusan csúfolódó gyermek mégis hamar megtanulja, hogy a negatív szavak helyett pozitív csengésűeket használjon. Egy idő után egyre rövidebbekké válnak a pedagógusi részvételt igénylő békítések, és elég lesz egy kézmozdulat, hogy előhívja a pozitív szócserét.
Hívjuk magunkhoz a csúfolódó és a kicsúfolt gyermeket! Ez kettejük közös ügye, elkülönülve beszéljük meg. Mindenekelőtt tisztázzuk azt, mi volt a csúfolódás szava! Kérdezzük meg a csúfolódótól, hogy érti-e a szó jelentését! Gyakran tapasztalhatjuk, hogy nem is értik az általuk használt szó jelentését. A szómagyarázatra néhány percet szánva értessük meg a csúfolódóval, hogy tartalmilag helytelen szót használt, majd kérjük meg, hogy cserélje ki a kritikai megjegyzését egy pozitív szóra! Ezt mondja is ki a bántalmazott gyermek felé fordulva, a szemkontaktust felvéve.
Példa: „Azt a szót használtad vele kapcsolatosan, hogy »köcsög«? Tudod, mi a köcsög? Régi, falusi agyagedény, aminek 1 füle van, általában mázas, kívül-belül fényes, hidegen tartotta a vizet. De tudom, hogy használják bántó szándékkal arra az emberre is, aki a saját nemű társaihoz vonzódik. Ő agyagedény vagy ember? Ő ember. Kérlek, cseréld ki most egy másik, pozitív, barátságos kifejezésre a »köcsög« szót!”
Amennyiben a kedves szó megtalálása túl sok időt venne igénybe, a csúfolódó húzza az időt, vagy elkalandozik, akkor ne késlekedjünk, mondjunk ki egy ilyen szót mi, és kötelezzük a diákot, hogy ismételje meg azt! Például: „Te nagyon ügyesen rajzoló osztálytársam vagy. Te barátságos osztálytársam vagy.”
Érdemes szem előtt tartanunk, hogy a csúfolódó gyermek még sokszor fog ilyen helyzetekbe kerülni. Az előbb ismertetett helyzetkezelés nem varázspálca, de sokkal előremutatóbb a hagyományos és szokványos számonkéréseknél, hegyibeszédeknél. Fontos ismérve, hogy a közeledő és barátságos szavakat gyakoroltatja a kritikai megjegyzések helyett.
[products ids=”346″]