Az életpályamodell részeként a béremelés 160 ezer pedagógust érint, közülük 105 286 átsorolását végezte el az állami intézményfenntartó – mondta el a köznevelési államtitkár. Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, szeptember 25-éig befejeződött az állami intézményekben a pedagógusok átsorolása, és minden pedagógus láthatta, hogy a régóta várt béremelés mit jelent számára. A nem állami intézményeknek is minden segédanyagot megadtak – mondta, hozzátéve, nincs hír arról, hogy elmaradások lennének. Az államtitkár közölte, hogy a béremelésnek köszönhetően a jövedelmek 10-100 ezer forinttal nőnek. Példaként említett egy tudományos fokozattal rendelkező középiskolai tanárt, aki osztályfőnök, és eddig a besorolásán túl 10 ezer forintot kaphatott, ami a munkáltató döntésén múlt. Mostantól a keresete 252 300 forintról 271 ezer forintra emelkedett.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
A napokban kapják kézhez megemelt bérüket a pedagógusok
A napokban kapják kézhez a pedagógusok a már megemelt szeptemberi fizetésüket. Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: a béremelés mostani első ütemében átlagosan 34 százalékkal nő a pedagógusok fizetése, ami tíz- és százezer forint közötti összeget jelent a gyermekek oktatásában, nevelésében részt vevőknek, így a tanítóknak, a tanároknak, az óvodapedagógusoknak, a logopédusoknak és a fejlesztőpedagógusoknak.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Újabb háromezerrel bővül a bölcsődei helyek száma
Az elmúlt három évben megteremtett több mint háromezer bölcsődei helyen felül a következő évben további háromezer gyermekről gondoskodhatnak a bölcsődékben, újabb száz bölcsődét újítanak fel, illetve több száz bölcsődei munkahely létesül.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Még négy ütem lesz a pedagógusok béremelésében
A pedagógusok előmeneteli rendszerének csak első lépése a szeptembertől hatályos béremelés, még négy ütem lesz a béremelésben, amely 2017 szeptemberében fejeződik be – mondta Hoffmann Rózsa.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Elsősorban a nagyobb városokban kellene több bölcsődei hely
Elsősorban Budapesten és a nagyobb városok agglomerációiban kellene több bölcsődei hely – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Az oktatásban dolgozók átlagkeresete
Mennyi az oktatásban dolgozó szellemi foglalkozásúak nettó havi átlagkeresete? Ábránkból kiderül!
(tovább…)
Jogszabályváltozások
150 milliárd forint jut a pedagógusok béremelésére
A jövő évi költségvetés 150 milliárd forintot különít el a pedagógusok béremelésére – mondta Hoffmann Rózsa.
Jogszabályváltozások
Az Önök intézménye is működtet alapítványt?
Az Önök intézménye is működtet alapítványt? Vagy még nem, de szeretnének? Hogy ne vesszenek el az alapítványokra vonatkozó szabélyozások jogi útvesztőjében, ezúton tisztelettel meghívjuk Önt az Alapítványok a közoktatásban című, konzultációval egybekötött konferenciánkra.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Az óvodapedagógusok örömmel fogadták az új előmeneteli rendszert
Az óvodapedagógusok örömmel és tetszéssel fogadták a pedagógusok új előmeneteli rendszerét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára, miután óvodavezetőkkel és óvodai szakmai szervezetek vezetőivel találkozott. Hoffmann Rózsa a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy az óvodavezetők bruttó 30-70 ezer forintos bérnövekedésről számoltak be neki, ez meglátása szerint “tisztességes” emelés. Megjegyezte, hogy a jövőben másként kell szervezni a munkát, és az óvodavezetőknek is másként alakul a feladatuk. Az államtitkár úgy fogalmazott: a tanfelügyeleti rendszert és a pedagógiai munka minősítésének szakmai szempontjait “megnyugvással és tetszéssel” fogadták az óvodapedagógusok. Hoffmann Rózsa kiemelte: megerősödött benne, hogy “a magyar pedagógiai kultúra csúcsa az óvodapedagógia, ahol (…) most sincsenek komoly gondok, mert erre a pályára olyan elhivatott emberek jönnek, akikben sok a szeretet, és akik nagyon sokat tudnak adni a gyerekeknek”.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Csaknem száz bölcsőde nyílik még meg
A komplex családpolitika részeként a kormányváltás óta a százkilencedik új bölcsőde nyílik meg az országban, ezúttal Dunakeszin, s a ciklus végéig további csaknem száz hasonló gyermekintézményt adnak át – közölte Hoppál Péter.
(tovább…)