A jeges, téli hangulathoz hozzájárulhat ez a remek, egyszerűen elkészíthető, igazán szemet gyönyörködtető ablakdísz.

 

Amire szükség lesz

  • 1 szénfekete kartonból kivágott “képkeret” minden gyerkőcnek
  • üvegfólia – 2 darab, a fekete keretnél nagyobbra vágva
  • feketéből kivágott hópehely (hópehely minták letölthetők például innen)
  • rengeteg kék szalvéta – formára vágva (bár ezt a gyerekek is elkészíthetik)

Így készülnek:

Vágjuk ki a fekete keretet és a hópelyhet előre. Helyezzük a méretre vágott üvegfóliát a gyerekek elé a ragadós oldalukkal FÖLFELÉ. Erre illesszük rá a feketéből kivágott karton keretet.

Ezután adjuk a gyerekek kezébe a feketéből kivágott hópelyhet. Ragasszák fel, ahová szeretnék (a legszebb, ha a keret felső részéhez közel kerül, de nem ér hozzá a kerethez).

 

disz2

Aztán kezdődhet a móka! Az apró darabokra vágott kék szalvéták ragasztgatása! Nem gond, ha a keretre, vagy a hópehelyre is kerül szalvéta, a végeredményt a túloldalon fogjuk majd látni.

disz3

Addig ragasszák a gyerekek a szalvétát, míg teljesen be nem fedték az üvegfóliát vele.

disz4

Most jöhet egy másik üvegfólia – a ragadós oldalával LEFELÉ. Így a két fólia közé kerül az alkotás.

disz5

Nincs más hátra, mint a fekete keret menténk körbevágni a képet…

disz6

és máris kész ez a gyönyörű, téli kép – vagy dekoráció!

disz7

 

 

Jó munkát kívánunk!

Forrás: http://kindercraze.com/festive-winter-window-decor-and-freebie/