Hiperaktivitás, ADHD, figyelemzavar – Hogyan ismerjük fel?

Pedagógusként gyakran találkozhatunk olyan gyermekekkel, akik viselkedése, attitűdje, iskolai teendőkhöz való hozzáállása eltér a megszokottól. Vannak, akik különleges képességeikkel tűnnek ki, de vannak olyanok is, akiknek nehéz lekötni a figyelmüket, állandóan izegnek-mozognak, fecsegnek, félbeszakítanak másokat.

Napjaink egyik sokat ismételt szava a figyelemmel, a túlmozgással kapcsolatos problémákra utaló, figyelemzavaros, figyelmi problémákkal küzdő, hiperaktív vagy – gyakran az angol szakirodalomból átvett és a magyarban is igen sokszor használt – ADHD (mozaikszó, amely az angol Attention Deficit Hyperactivity Disorder elnevezés kezdőbetűiből született) kifejezés. Pedagógusként ismerősnek tűnhet az a helyzet, amikor egy tanuló nem figyel úgy az órán/foglalkozáson, mint ahogy azt mi elvárnánk, állandóan fecseg, felszerelése hiányos, az órán/foglalkozáson kérés nélkül feláll, körbeszalad a teremben. Jól tudjuk, hogy mindez – főleg egy kisebb gyermek esetében – életkori sajátosság. De vajon hol van az a pont, mely már a tipikus fejlődés határait átlépi, amikor már valóban figyelemzavarrólés/vagy hiperaktivitásról beszélhetünk?

A kérdés megválaszolása szakember kompetenciája, ugyanis egy komplex, heterogén természetű neurobiológiai fejlődési zavarról van szó, mely az önirányítás, a viselkedés, valamint a célorientált cselekvések megszervezésének a nehézségében nyilvánul meg.

Diagnosztizálását nagymértékben nehezíti az a tény, hogy a zavarral érintett személyek viselkedéses szinten csak a szimptómák intenzitásában, állandóságában és csoportosulásában térnek el tipikusan fejlődő társaiktól. A pontos diagnosztikát tovább nehezíti az a tény is, hogy az esetek 2/3-ban iskoláskorú gyermekeknél az ADHD mellett legalább egy, de akár több további zavar is megjelenhet. A probléma felismerése, a pontos diagnózis és megfelelő kezelés kulcsfontosságú, hosszú távon ugyanis komoly problémákat okozhat úgy a mindennapi szociális életben, mint a pedagógiai teljesítményekben.

A pszichiátriában elterjedt diagnózis az ADHD-t a külső, megfigyelhető viselkedéses jegyek alapján azonosítja. Ahhoz, hogy egy gyerek esetében ADHD-ről beszélhessünk legalább hat, vagy ennél több olyan tünet megléte szükséges, amely a használt pszichiátriai referenciák szerint a hiperaktivitást és figyelemzavart specifikusan jellemzi, és amely az utolsó fél évben állandóan, legalább két területen (iskola, család, kortársak) jelen volt. Feltétel továbbá, hogy néhány tünet már 12 éves kor előtt jelen legyen.

A figyelemzavar tünetei:

·     Gyakran nem figyel megfelelően a részletekre, vagy gondatlan hibákat követ el iskolai és egyéb munkában vagy más tevékenységben (pl. elnéz, nem vesz észre részleteket, munkája során pontatlan);

·     Gyakran nehézséget jelent a figyelem megtartása a feladat- vagy játéktevékenységen belül (pl. figyelmét nem tudja fenntartani egy előadás, beszélgetés során, hosszú szöveg olvasása közben);

·     Gyakran úgy tűnik, mintha nem hallaná, amikor beszélnek, szólnak hozzá (mintha máshol járna az esze, akkor is, ha nincs semmiféle figyelemelterelő inger);

·     Nem követi az utasításokat, vagy nem fejezi be az iskolai és egyéb feladatait (elkezd egy feladatot, de hamar abbahagyja, figyelme könnyen másra terelődik);

·     Gyakran nehézsége van a feladatok és a tevékenységek megtervezésében (munkája rendetlen, szervezetlen, időkezelése rossz, a határidőket nem tudja tartani);

·     Kerüli / nem szereti / ellenáll az olyan feladatoknak, amelyek tartós értelmi erőfeszítést igényelnek (pl. házi feladatok, beszámolók elkészítése; hosszú szöveg olvasása);

·     Gyakran elveszti a feladatokhoz, tevékenységekhez szükséges dolgokat (pl. taneszköz, ceruza, könyv, pénztárca, kulcs, szemüveg, mobiltelefon);

·     Külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét;

·     Napi teendőiben gyakran feledékeny (különböző megbízások teljesítése, telefonok visszahívása, megbeszélt időpontok betartása)

A hiperaktivitás tünetei:

·     Kezeivel, lábaival állandóan babrál, izeg-mozog, fészkelődik, lábával dobog;

·     Elhagyja helyét az olyan helyzetekben, ahol az ülve maradást várják el (például osztályteremben, ünnepségen);

·     Rohangál, mászik vagy ugrál olyan helyzetekben, amikor ez nem helyénvaló;

·     Nehézséget okoz számára csendben játszani vagy csendben maradni szabadidős tevékenységek során;

·     Folyamatosan, mintha „motor” hajtaná (nehézséget jelent számára hosszabb ideig egy helyben ülni);

·     Sokat beszél;

·     Kimondja a választ, mielőtt a kérdést befejezték volna;

·     Nehézére esik várakozni (például sorban);

·     Gyakran félbeszakít másokat, tolakodik (például félbeszakítja mások beszélgetését, játékát, mások dolgait használja, anélkül, hogy engedélyt kapott volna rá).

Szeretne többet megtudni a témáról, szeretné tudni, hogy pedagógusként hogyan nevelje-oktassa a hiperaktív gyerekeket? Rendelje meg Az egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés című cserelapos kiadványunkat, melyben megtalálja a fenti cikket teljes egészében, melynek szerzője Kálózi-Szabó Csilla pszichológus.

Egyéni fejlesztés, személyre szabott nevelés