Pécs hét óvodáját és három bölcsődéjét érintő, mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez szükséges pályázatokon való indulásról döntött a baranyai megyeszékhely közgyűlése.

 

Őri László (Fidesz-KDNP) alpolgármester a szavazás előtt az MTI-nek elmondta, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a csütörtöki döntéssel együtt összesen 2,5 milliárd forint értékben terveznek óvoda- és bölcsőderekonstrukciót.    Első körben több mint 800 gyermek és 40 csoport számára helyet adó hét óvodát és három bölcsődét érintő fejlesztés indulhat, amelynek keretében az intézmények teljes egészében megújulnak – emelte ki.

 

Elmondta, hogy az áprilisi közgyűlésen döntenek a további intézmények felújításához szükséges pályázatokon való részvételről.

 

A közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón Vicze Csilla és Kővári János, az ellenzéki Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) képviselői arról számoltak be, hogy a TOP-forrásból finanszírozott fejlesztésekről szóló előkészítő és háttéranyagokat nem kapták meg.

 

Girán János (Fidesz-KDNP) alpolgármester az ülésen erre úgy reagált, hogy a pályázatok költségét építőipari becslési segédlet alapján számolták ki, “mivel akkor lehet tervezni, amikor a források rendelkezésre állnak”.

 

A pályázatokat márciusban, illetve áprilisban kell beadni, a támogatói döntés után, a műszaki tervek birtokában 2016 nyarán folytathatják le a kivitelezési és eszköz-közbeszerzési eljárásokat. A kivitelezések várhatóan 2017 júliusára fejeződhetnek be – olvasható a kapcsolódó előterjesztésekben.

 

Az előterjesztéseket végül egyhangúlag hagyta jóvá a közgyűlés.

 

Ön is fejlesztene, de csak kicsiben? 50 tipp óvodai udvarunk korszerűsítéséhez >>

 

[products ids=”17255″]