Gyógytestnevelési napot tartanak hétfőn Budapest minden kerületében, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat (FPSZ) tagintézményeiben. A rendezvényeken a szülők, a pedagógusok, az orvosok és védőnők betekinthetnek a gyógytestnevelők munkájába, a szakemberek pedig bemutatják az új módszereket.

 

A FPSZ közleményében azt írta: a gyermekgyógyász orvosok és a szakorvosok mozgásszervi vizsgálatai szerint az alsó tagozatos tanulók 30-40 százalékát érinti a hanyag tartás vagy már kialakult gerincferdülés.

 

Hozzátették, a foglalkozásokon óvodás korú gyermekek segítségével mutatják be, mennyire fontos a korai szűrés és a prevenció, hiszen a gyermekkori kezdődő mozgásszervi, belgyógyászati elváltozások nagy része játékos módszerekkel, speciális, komplex pszichomotoros mozgásfejlesztő gyakorlatokkal megelőzhető, illetve a már kialakult elváltozás javítható.

 

Az érdeklődők betekinthetnek abba is, hogyan lehet felismerni az esetleges rendellenességeket, különböző tartáshibákat.

 

A március 21-ei nyílt nap programjairól a pedagógiai szakszolgálat honlapján lehet tájékozódni.

 

Képességfejlesztés a Fit-Ball Tréning segítségével az óvodai, iskolai testnevelésben és a gyógytestnevelésben