Vidám karácsonyfa díszeket készíthetünk filcből.

Filcdíszek

Szükséges anyagok és eszközök

– különféle színű filcek
– gyöngyök, flitterek
– hímzőfonalak
– sablonok
– varrókréta vagy kopott szappan
– tű, cérna, ragasztó

A filccel nagyon könnyű dolgozni, mert nem foszlik, nem mállik, tartása van, és még a legkisebb fecnit is tudjuk használni orrnak, szemnek – tehát drágasága ellenére is gazdaságos.

Remek karácsonyi sablonokat készíthetünk például mézeskalácsformák átmásolásával, mert a körvonalaik lekerekítettek, egyáltalán nem bonyolultak. Az anyagra a formákat átrajzolhatjuk kicsi, élesre kopott szappannal is, ami igazi újdonság lehet a gyerekek számára. Főleg a sötétebb színeken látszik jól a szappan által hagyott vonal, ami olyan vékony lehet, hogy még ceruzával sem lehet különbet húzni.

filc karacsonyfa

 A forma körberajzolása és kivágása után jöhet a díszítés.

A nagyobbak,bátrabbak öltögethetnek (ehhez persze elő kell készíteni sok befűzött tűt és cérnát), én inkább a ragasztást ajánlom, ehhez pedig ma már remek lapos gyöngyök és flitterek kaphatók (csillag, kör, négyzet, kisfenyő, sőt, még angyalka formájú is!). Ha valaki a természetes anyagokat részesíti előnyben, akkor lapos magvakkal is díszíthetjük az alapanyagot, a lencse, felezett sárgaborsó, felezett zöldborsó, de akár a csillagtészta is kiválóan ragasztható. Az ábrától függően filcet is ragaszthatunk a filc alapra, de a ragasztó mennyiségére érdemes ügyelni, hiszen ha kevés, leesik a második réteg, ha túl sok, csúnyán átüthet. Lehet kétoldalú figurát is készíteni, ezt inkább a nagyobbaknak ajánlom, de ki-ki ismeri a csoportját, s tudja, kinek lehet javasolni.

filc csillag zöld

Példaként a hóembert mutatjuk be: a sablon alapján körberajzoljuk a hóembert, és kivágjuk. Ezután a gyöngyök, gombok és szemek felvarrása következik, majd az arc további kialakítása (répaorr, száj). Egy előre elkészített másik fehér filcre ráragasztjuk a hóembert. Míg szárad a ragasztó, elkészítjük a kalapot. Száradás után ismét vágás, most készült el a hóember háta, ezután pedig a kalap felragasztása következik. Az akasztót vagy a kalap két rétege közé illesztjük még ragasztás előtt, vagy utólag öltjük rá.

filc hoember

(Forrás: Óvónők kincsestára)

Óvónők kincsestára