Dr. Tárnokiné Joó Ildikó írásából közlünk részletet.

 

Óvodai berkekben, ott, ahol működtetnek kamerarendszert, sajnos kevesen tudják, hogy pontosan mit is kell tartalmaznia ennek a szabályzatnak, mire kell fokozottan figyelni annak érdekében, hogy elkerüljük a NAIH által kiszabott komoly pénzbüntetést.

 

Miután a besurranások, a lopások egyre gyakoribbak az intézményekben, általában a szülők részéről merül fel az elektronikus megfigyelőrendszer kiépítésének igénye, sokszor az ő segítségükkel. Ilyenkor jól át kell gondolni, hogy milyen feladatokkal, szabályokkal jár ez, a beruházáson túl.

 

Ebben a cikkben ehhez szeretnék segítséget nyújtani, a tapasztalataimat átadni.

 

Miért most kell beszélnünk róla?

Vannak munkahelyek, intézmények, iskolák, óvodák, ahol már évekkel ezelőtt kamerarendszert szereltettek fel, elsősorban személy- és vagyonvédelem céljából. Ezek működtetésekor régebben a Házirendben tájékoztattuk a szülőket, illetve feltűnő helyen kihelyezett piktogrammal (képírásban használt jelek neve), matricával vagy felirattal hívtuk fel az intézménybe belépők figyelmét, hogy kamerák vannak elhelyezve, melyek rögzítik az eseményeket. Bár kevesen tudták, de bejelentési kötelezettségünk is volt a nyilvántartásba vétel miatt, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (továbbiakban NAIH) felé.

 

2018. május 25-től viszont szigorodtak a kamerás megfigyelés szabályai. Ez volt az a dátum, amikortól Magyarországon életbe lépett az új európai uniós adatvédelmi rendelet.

 

Ennek következménye képen valamennyi cégnek, szervezetnek és intézménynek is el kellett készítenie és jóváhagynia az egységes európai uniós General Data Protection Regulation (továbbiakban GDPR), magyarul Általános adatvédelmi szabályzat alapján a saját „Adatkezelési és adatvédelmi szabályzatát”. Ennek a szabályzatnak önálló része a „Belső kamerarendszer működtetési, üzemeltetési szabályzat” is, a különböző mellékleteivel együtt.

 

Óvodai berkekben, ott, ahol működtetnek kamerarendszert, sajnos kevesen tudják, hogy pontosan mit is kell tartalmaznia ennek a szabályzatnak, mire kell fokozottan figyelni annak érdekében, hogy elkerüljük a NAIH által kiszabott komoly pénzbüntetést.

 

Miután a besurranások, a lopások egyre gyakoribbak az intézményekben, általában a szülők részéről merül fel az elektronikus megfigyelőrendszer kiépítésének igénye, sokszor az ő segítségükkel. A fentiekben megfogalmazottak alapján, ilyenkor jól át kell gondolni, hogy milyen feladatokkal, szabályokkal jár ez, a beruházáson túl.

 

Tovább olvasná?

Előfizetőink megtehetik. Fizessen elő Ön is az Ellenőrzés a közoktatásban című szakmai kiadványunkra MOST!