Pöttyös Panni kreatív pályázat 5-8 éveseknek
A Móra Könyviadó pályázati felhívása
A Pöttyös Panni-sorozat Bolondos szerszámok című kötetében a főszereplők vadgesztenyéből készítenek bababútorokat. A gyerekek ennek mintájára készíthetik el saját házaikat, bútoraikat és a ház lakóit, vendégeit – minél több gesztenye felhasználásával.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Iratokat foglalt le a rendőrség az ajkai óvodákban
Az ajkai városi óvoda öt tagintézményében kutatott a rendőrség iratok után – közölte a város szocialista polgármestere pénteken az MTI-vel. A Fejér megyei rendőrség megerősítette, hogy szerdán iratokat foglaltak le az óvodában, de a nyomozás érdekeire való hivatkozással további részleteket nem közölt. Schwartz Béla, Ajka polgármestere elmondta, az óvodavezető tájékoztatta arról, hogy az öt tagintézményben a rendőrök elsősorban munkaügyi iratokat foglaltak le; a rendőrség a polgármestert nem tájékoztatta arról, milyen feljelentés alapján nyomoznak.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
A közoktatásról szóló törvény alapfogalmai
Alapszolgáltatás: az óvodai foglalkozás, az iskola, a kollégium által – e törvény alapján – ingyenesen biztosított tanórai és tanórán kívüli foglalkozás, a logopédiai és a dyslexia-megelőző foglalkozás, a mindennapos testedzés, a rendszeres egészségügyi felügyelet, a tanítás kezdete előtti és az étkezés alatti felügyelet, továbbá az iskolában, kollégiumban térítési díj fizetési kötelezettség mellett biztosított tanórai és kollégiumi foglalkozás;
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Az óvoda feladatai fertőző betegségek esetén
Egy óvoda életében visszatérő kérdés, hogy fertőző betegség gyanúja esetén mikor kell a gyereket orvoshoz vinni, mikor kell mentőt hívni és kiket kell tájékoztatni. Ha a járvány beigazolódik, az alábbiakról feltétlenül gondoskodnia kell az intézménynek! (tovább…) |
Jogszabályváltozások
Két kérdés – két válasz
Egy intézményben a főállású pedagógus óráinak száma nem éri el a kötelező minimumot, ezért a munkáltató részmunkaidős foglalkoztatást ajánl fel neki, melyhez a munkaszerződés közös megegyezéssel történő módosítása szükséges.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
A pedagógus jogai és kötelességei
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény értelmében a pedagógusokra az alábbi jogok és kötelezettségek vonatkoznak: 19. § (1) A pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy… (tovább…) |
Jogszabályváltozások
A szülők jogai és kötelességei a közoktatásról szóló törvény értelmében
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény értelmében a szülőkre az alábbi jogok és kötelezettségek vonatkoznak:
13. § (1) A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga.
(tovább…)
Jogszabályváltozások
Megállapodás a jövő évi munkaszüneti napokról
A 2009. évi munkaszüneti napokkal kapcsolatos munkarendről, illetve a naptári munkarendtől való eltérésről állapodtak meg az Országos Érdekegyeztetési Tanács plenáris ülésén.
Jogszabályváltozások
Új tanév, új közoktatási szabályok, óvodáztatási támogatás
Bár még javában tart a vakáció, azt már tudni lehet, hogy a 2008/9-es tanév szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik és 2009. június 15-ig tart.
(tovább…)